Farkas Flórián új szervezet élén várja a milliárdos projekteket

  • narancs.hu
  • 2017. június 23.

Belpol

Feltehetőleg nem hiába.

Új fronton támadhat Farkas Flórián: új országos roma szervezetet alapított ugyanis, tudta meg a RomNet. A lap birtokába jutott bírósági dokumentumok szerint „Farkas Flórián a Lungo Drom székhelyére, a budapesti Bezerédj utca 17. szám alá jegyeztette be új szervezetét, Roma Integrációért Országos Szövetség (RIOSZ) néven. Az Egyesület idén január 12-én alakult, a bíróság pedig 2017. április 10-én jegyezte be a szervezetet”. A RIOSZ elnöke természetesen Farkas, aki ezzel újabb öt évre biztosította be magát, az elnöki posztot ugyanis 2021. augusztus végéig biztosan ő tölti be.

És hogy mi az egyesület célja? „A magyarországi roma közösség, valamint a tagság képviselete. A magyarországi roma társadalom, valamint a hátrányos helyzetben lévő nem roma lakosság érdekeinek kifejezésre juttatása, felzárkózásának elősegítése. Ennek körében a magyarországi roma nemzetiség érdekeinek képviselete, a romák társadalmi integrációs céljainak megvalósítása, a roma nemzetiségi közügyek előmozdítása. (...) Közösségszervező feladatokat lát el a romák körében, közreműködik a cigányság civil társadalmi közéletbe történő demokratikus bekapcsolódásának biztosításában, részt vesz a cigányság foglalkoztatásának elősegítésében, kultúrájának, hagyományának ápolásában, az oktatás, képzés, szakképzés, nevelés feladataival összefüggő tevékenységek megvalósításában.”

Hogy mit várhatunk az egyesülettől, nem nagy kérdés, elég csak megemlíteni a Híd a munka világába elnevezésű program lenyúlt milliárdjait. A roma érdekképviselet csődjéről és a roma önkormányzat működéséről az alábbi cikkben olvashatnak.

Egyik romanapról a másikra

A települési roma önkormányzatok nem tudnak érdekérvényesítő munkát végezni, az országos meg mással van elfoglalva. A roma képviselet rendszere megbukott, ami pedig megmaradt belőle, azt haszonélvezői Magyarország legelesettebb polgárainak a kifosztására használják fel. Hogyan jutottunk idáig?

A RomNet értesülései szerint Farkas és emberei az új szervezettel „a roma mentorhálózat fejlesztésére, a roma személyeket érintő fejlesztési programok mentorálással történő szakmai támogatása céllal, összesen 2 milliárd forintos keretösszeggel megvalósuló programban is részt vesznek.”

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.