Interjú

„Felfedezték, hogy a nőkhöz kell beszélni”

Szikra Dorottya, a TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, a CEU Demokrácia Intézet kutatója az autokrata rezsimek szociálpolitikájáról  

Belpol

A nyílt és hibrid autokrata rendszerek családpolitikája és annak kommunikációja kiemelkedő szerepet játszik e rezsimek fenntartásában – állapították meg Lengyelország, Magyarország, Törökország és Oroszország gyakorlatát elemezve Szikra Dorottya és szerzőtársai, Győry Adrien, Kerem Gabriel.

Magyar Narancs: Honnan jött a kutatás ötlete?

Szikra Dorottya: A demokratizálódással, a politikai jogok kiszélesedésével mind több embernek, rétegnek egyre nagyobb a beleszólása abba, mi történjék a szociálpolitikában. De van egy fordított történeti tapasztalat: a nem demokratikus vagy autokrata rezsimek időnként egészen komoly szociálpolitikát folytatnak. Magyarán az foglalkoztat, milyen összefüggés van a demokrácia és jóléti állam között. És így föltéve a kérdést, már nem csak Magyarország érdekes. Itt egyébként szépen kirajzolódik a rezsim szociálpolitikája. Ahogy a demokratikus jogokat, úgy a szociálpolitikát is leépítik, kevesebbet költenek rá, és látjuk azt is, mi van az oktatási rendszerben vagy az egészségügyben is: visszaesés, elhanyagolás.

MN: És a másik három vizsgált országban?

SZD: Amikor bevontam a kutatásba – kezdésként – Törökországot, a Journal of European Social Policy tudományos folyóiratba török kollégámmal írtunk a két ország gyakorlatát összehasonlító cikket. Nemcsak a családpolitikáról, hanem a szociálpolitikáról úgy általában. A törököknél máshol voltak a hangsúlyok. Hasonló volt viszont az a mód, ahogyan a szociálpolitikai döntéseket hozták. Az orosz döntéshozatali gyakorlat is nagyon hasonlít. 2011-ben kezembe vettem egy amerikai szerző, Linda Cook 2007-es könyvét, amely részletesen elemzi a putyini szociálpolitika kezdeti időszakát, és erősen hasonló mechanizmusokat találtam, mint az akkori Magyarországon. Például ahogyan a parlament vagy a parlamenti bizottságok szerepe csökkent a szociálpolitika alakításában, ahogyan létrehozták az olyan „zászlóshajó” programokat, mint a családpolitika, amelyeket aztán nagy propagandával népszerűsítenek. Procedurális és kommunikációs-retorikai elemekben nagyon-nagyon hasonló mintázatokat látunk.

MN: Ellesik egymástól a példákat, vagy egyszerűen a gondolkodásmód hasonló?

SZD: Nem tudom, pontosan mi zajlik a szakpolitikák előkészítésénél, de azt gondoltuk a török kollégával, hogy nem lehetnek véletlenek az egybeesések, valószínűleg figyelik egymást ezek a rendszerek. Mondok egy példát. Törökországban 2003-ban a hatalom úgy akart megszabadulni az idősebb bíróktól és az államigazgatás krémjétől, hogy a nyugdíjreform keretében előírta a kötelező nyugdíjazásukat. Ismerős? 2011-ben ugyanezt az eszközt vette elő az Orbán-kormány a bírák nyugdíjazásához. Csakhogy Erdoğannak nem volt kétharmados parlamenti többsége, és volt egy erős török alkotmánybíróság – Magyarországon viszont az Alkotmánybíróságot nagyon hamar kiiktatták, pontosan e nyugdíjtörvények miatt. Ezért aztán az Erdoğan vezette Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) beletörött a bicskája ebbe a reformba, míg Magyarországon simán átment.

MN: Milyen hasonlóságok figyelhetők meg általánosságban?

SZD: Körülbelül a 2010-es évek második felétől mindegyik rendszerben a családok, illetve a nők válnak fontossá, elsősorban kommunikációs szempontból. Sokszor hozzájuk intézik a beszédeket, sokat szónokolnak a török családról, az orosz családról, a magyar családról, s ugyanez megy a lengyeleknél. Tehát van egy közös retorika. Ennek van egy nagyon komoly nacionalista ideológiai háttere. Ha a családokat megerősítjük, akkor azzal a török nemzetet fogjuk megerősíteni, mondja Erdoğan. Mi azt a kérdést tettük fel ebben a kutatásban, hogy valójában mit adnak a családoknak, a kijelentések mögött milyen szakpolitikák állnak? Szerettem volna megérteni, mennyire különbözik az orbáni szociálpolitika a többitől, és miféle hasonlóságokat látunk. Megvizsgálva e négy országot, megállapíthatjuk, hogy bár mindegyikük szociálpolitikája különbözik, Magyarország külön utas az autokratizálódó rezsimek között. És Nyugat-Európában sem találunk a hazaihoz hasonló változásokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.