Felfüggesztette a hatóság a gödi akkugyár bővítését

  • narancs.hu
  • 2024. május 29.

Belpol

A Párbeszéd-Zöldek szerint most látszik, hogy érdemes küzdeni.

Nem ad engedélyt a kormányhivatal a gödi akkumulátorgyár további bővítésére – tette közzé a Facebookon Szabó Rebeka országgyűlési képviselő (Párbeszéd–Zöldek). Az ellenzéki politikus részsikernek nevezi ezt a fejleményt.

A Samsung SDI tavaly decemberben kiadott környezethasználati engedélyét januárban bíróságon támadta meg a Göd-ÉRT egyesület, mondván, amikor a következő tíz évre szóló dokumentumot kiadták, nem vették figyelembe a hatóságok az üzemnek tulajdonítható zajszennyezést, megengedőek voltak a levegő- és vízszennyezés mértéke és a gyártás során felgyülemlő hulladék ügyében.

A Budapest Környéki Törvényszék úgy döntött, a per lezárultáig nem érvényes az engedély. Ettől azonban az üzem dolgozik tovább.

 

 Az egyesülettel együtt a Párbeszéd–Zöldek is tüntetett annak érdekében, hogy a kormányhivatal tartassa be a törvényt a gyárral, és ne engedje, hogy hatályos engedély nélkül is működjön. 

A termelés továbbra is folyik, viszont az üzem legutóbbi kérelmének, amely a működés bővítésére, a kapacitás növelésére vonatkozott, nem adott helyt a hatóság. Így elvileg nem épülhetnek meg az új kazánok, az akkumulátorcella-gyártósor, és – legalábbis Szabó Rebeka bejegyzése szerint – „az évente felhasználandó oldószerek mennyisége sem emelkedik 14 477 tonnáról 22 ezer tonnára. Persze az lenne a fontos, hogy ez így is maradjon.”

A politikus emlékeztet, a bátonyterenyei akkumulátorbontó üzem működését is a Párbeszéd-Zöldek tiltakozása nyomán függesztették fel, a gödi ügyben pedig a civileket más ellenzéki pártok is segítették. Most látszik, van értelme kiállni az egészséges környezethez való jogért.

A párt szerint nem kell Magyarországon több akkugyárat engedélyezni, és a meglévőket is úgy szabad működtetni, hogy maradéktalanul betartsák a környezetvédelmi előírásokat. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.