Betelt a pohár: Szanyit felfüggesztették az MSZP-ben

  • narancs.hu
  • 2019. június 28.

Belpol

Túl keményen fogalmazott.

Az EP-választáson való kudarcos szereplésével az MSZP csak egy mandátumot kapott: ez Ujhelyi Istváné lett.

Erre reagált Szanyi Tibor egy nyílt levélben, amelyben éles kritikát foglamazott meg pártjáról, többek között egy "egy degenerálódó belterjes klubnak" nevezte azt.

A hvg.hu szocialista forrásokból értesült arról, hogy az MSZP Országos Elnöksége pénteki ülésén felfüggesztette Szanyi Tibort és Fekete Zoltánt.

A döntést a pártvezetés azzal indokolta, hogy a párt célja az önkormányzati választáson minél több helyen legyőzni a Fideszt, "ezt azonban veszélyezteti minden olyan tett, ami a pártegység megbontását célozza" - írják.

Szanyi Tibor nem tudott ott lenni az ülésen, épp Brüsszelben számolja fel ottani irodáját és lakhelyét. Nem informálták arról, hogy dönteni fognak a személyéről: "értetlenül állok a döntés előtt" - tette hozzá a hvg.hu-nak.

„Élő halottá változott az MSZP" - Nyílt levélben állt bele a pártba Szanyi

Zöld mozgalmat alapít. „Kedves Elvtársam! Immár bő egy hete ismét nem vagyunk bátrak. A traumatikus választási vereségünk sem volt elég fejbekólintás ahhoz, hogy felébredjünk, s cselekvésbe fogjunk. Attól tartok, az MSZP politikai kómába esett" - fogalmazott nyílt levélben Szanyi Tibor, a párt korábbi EP-képviselője.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.