Felmentette a bíróság a tüntetésről tudósító újságírót, akit a munkája miatt akartak megbüntetni

  • narancs.hu
  • 2020. június 30.

Belpol

A Mérce tudósítóját azért akarták felelősségre vonni, mert az úttesten sétált tudósítás közben. A bíróság szerint közfeladatot látott el.

Felmentették a munkáját végző Mérce tudósítóját, Diószegi-Horváth Nórát, aki ellen azért indult tavaly januárban szabálysértési eljárás, mert a rendőrség szerint megsértette a közúti közlekedés szabályait, amikor a tüntető tömeget követve az úttesten tartózkodott - közölte az újságírót a bíróság előtt képviselő Magyar Helsinki Bizottság.

A bíróság megállapította, hogy a közfeladatot ellátó tudósító a munkáját végezte, így az eljárást ellene megszüntették. Az újságírót a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.

Az újságíró tavaly januárban a Legfőbb Ügyészség elé szervezett tüntetésről tudósítótt, a tömeg egy része pedig a bejelentett program után tovább vonult a Lehel tér felé. A rendőrség a Nyugati Pályaudvar melletti felüljárón feltartóztatta a spontán demonstrációt, körbevették a tüntetőket és igazoltatták a jelenlévőket, köztük Diószegi-Horváth Nórát is.

Az igazoltatás jogszerű volt, az viszont már nem, hogy

szabálysértési eljárást indítottak ellene, és 30 ezer forintra bírságolták közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt.

Az újságíró a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének segítségével kifogást nyújtott be a rendőrség határozata ellen, a rendőrség viszont kitartott álláspontja mellett, ezért az ügy bíróság elé került.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság viszont arra jutott, hogy a közfeladatot ellátó tudósító a munkáját végezte, részvételével az eseményen nem okozott aránytalan sérelmet, amikor nyilvános, közérdeklődésre számot tartó történésről számolt be a nagyközönségnek. Ráadásul a bíróság azzal is egyetértett, hogy másképpen nem tudósíthatott volna, csak úgy, ha maga is a tömeggel tart.

A bíróság tehát jogerős végzéssel megszüntette a Mérce munkatársa ellen indított szabálysértési eljárást.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.