Ferenc pápa megérkezett Budapestre

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 12.

Belpol

Örömét fejezte ki a látogatás miatt.

Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, aki a repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak. 

NEK - Budapestre ?rkezett Ferenc p?pa

Budapestre érkezett Ferenc pápa
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A pápa egyenként köszöntötte az újságírókat a Róma és Budapest közötti repülőúton vasárnap reggel. Ferenc pápa azt mondta, tudja, hogy sokan várják. Nagy örömnek nevezte azt is, hogy a pandémia miatt hosszú idő után ismét utazhat. Az Alitalia légitársaság gépén az egyházfőt több mint hetven nemzetközi tudósító kíséri, közöttük öt magyar újságíró van – mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

A pápa bejelentette, hogy Pietro Marini érsek a NEK mostani zárómiséjén tölti be utoljára a vatikáni ceremóniamester tisztségét, mivel püspöknek nevezték ki.

NEK - Budapestre ?rkezett Ferenc p?pa

 
 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A pápai gép Horvátországon keresztül tette meg az utat, nyolc óra előtt érkezett meg Ferihegyre. Úgy tudni, 9 óra körül találkozik Áder Jánossal és Orbán Viktorral. Majd százezres tömeg előtt fog misézni. 25 év után van újra pápalátogatási esemény Magyarországon.

NEK - Budapestre ?rkezett Ferenc p?pa

 
 
Virágcsokorral köszöntik Ferenc pápát a Liszt Ferenc-repülőtéren. Középen Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.