Más babáját adta ki a szülőknek a vásárhelyi kórház

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 11.

Belpol

A szülők sem vették észre a cserét, mert a baba orra ugyanúgy pöttyös volt, mint a saját babájuké.

Összecseréltek két kisbabát a minap a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó vásárhelyi tagintézményében, a szülészeten, más gyerekét adták ki a szülőknek, akik haza is vitték – tudósít a Szeged365.

A gyerekek ma már a saját családjukban vannak, jó egészségben. 

A portál megszólaltatta az egyik érintett apukát, Dajka Zoltánt, aki beszámolt a történtekről: múlt hétfőn a vásárhelyi kórházban odaadták nekik a kisfiút, hazamentek taxival, és már otthon hívták őket telefonon a kórházból, hogy a babájuk, Dajka Zoltán Noel a kórházban van. 

„Érdekesnek találtuk, mert ugye mi már hazahoztunk egy gyereket.

Mondták, hogy ellenőrizzük a baba csuklóján lévő karszalagot a gyermek születési adataival, amit megnéztünk, és tényleg rá volt írva egy másik név. Szikrázott a szemem, amikor megláttam” – mondta az apuka.

A családnak nem tűnt fel, hogy nem a saját fiukat hozták haza, mert a két kisfiú nagyon hasonlít, mindkettőnek van az orrán néhány pötty. „Taxit hívtunk, mondták, fél óra várakozási időre számítsunk. Életem leghosszabb fél órája volt, ezt követően újabb 15 perc alatt értünk be, aztán ott volt előttem a nőgyógyászat ajtaja, amin csak csengetésre lehet átjutni. Tenyérrel szétpattintottam a mágneszárat, a kelleténél talán egy kicsivel nagyobb lendülettel” – mondta Dajka Zoltán.

A kórházban találkoztak azzal a házaspárral is, akinek a babáját elhozták.

A szülészeten annyit mondtak, hiba történt. Lezajlott a gyerekcsere, és tájékoztatták a két családot, hogy bocsánatkérő levelet fognak kapni a kórháztól. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi lesz a kétezer szociális bérlakással, ha a kormány lemond a helyreállítási alap forrásairól?

Friss hírek szerint a kormány lemondana az uniós helyreállítási alap forrásairól, ami azt eredményezhetné, hogy végeredményben csak pár száz bérlakás épülhet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által koordinált,  az állam és az Európai Bizottság támogatását is élvező Felzárkózó Települések programban a hátrányos helyzetűek számára.

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.