Hogy mi vár a jövőben a Fideszre (meg ránk), azt alighanem a Tisza-villában tartott vasárnap esti sajtótájékoztató - de tán az év - legkétségbeejtőbb újságírói kérdése érzékeltette a legjobban. A derék kolléga, miután Isten áldását kérte Orbán Viktorra, afelől érdeklődött, mit üzen az elnök úr a torontói magyaroknak.

A hülyeség eme keresetlen megnyilvánulásától még a sokat tapasztalt Orbán Viktor is megpadlózott egy pillanatra. Orbán röpke döbbenete akár azt is jelentheti, hogy azoknak van igazuk, akik azt állítják: a Fidesz jobbos (és olykori, hogy is mondjuk csak, radikálisan jobbos) beszédmódja csupán a Nagy Cél elérése érdekében bedobott - tehát kényszerűségből vállalt - retorikai trükk volt.

Ám meglehet, a Kanadába szakadt nemzettárs lelkesedését épp Orbán váltotta ki azzal, hogy percekkel azelőtt az értük imádkozóknak mondott köszönetet; s ha így van, e jelenet példaértékű volt: azt mutatta meg, hogy a Fidesz addig-addig taktikázott e retorikai panelekkel az elmúlt években, míg a végén úgy (így) maradt. A sajtótájékoztatót egy emelettel lejjebb néző rajongók (fiatal kampánymunkások, ún. nemzeti konzervatív öregurak, hirtelen támadt, illetve négy év múltán ismét felbukkanó barátok stb.) reakciói mintha az utóbbi feltevést igazolnák: a Torontóra vonatkozó idiotizmust a jelek szerint rendjén lévőnek tartották; s amikor az SZDSZ-ről volt szó, egy ifjú titán elbődült: "Kuncze, te állat!"; s amikor egy tudósító a beígért 7 százalékos növekedés felől érdeklődött, néhányan hangos "provokatőr", illetve "hülye újságírók, nem tudnak normálisan kérdezni" megjegyzéssel kommentálták az eseményeket.

Akárhogyan is, a Fidesz magához vonzott egy sor olyan embert, akiknek a számára a legkisebb lelki problémát sem jelenti a kisgazdákkal esetlegesen megkötendő koalíció. Ez persze nem újdonság. Az viszont, hogy e társaság jól érzékelhetően jelen is van, eddig soha nem volt ennyire nyilvánvaló, mint ezen a vasárnap estén a Tisza-villában.

Az igazság azonban az, hogy az az este nem róluk szólt: még akkor sem, ha sokkal hangosabbak és feltűnőbbek voltak, mint a főszereplők. Mint például az egyéni jelöltek - nyertesek és vesztesek -, akik egymás nyakába borultak, és akik az eredmények tudatában sem merték elhinni azt, hogy sikerült nekik, tényleg lenyomták az MSZP-t. Ez nem hataloméhes ifjak romlott színjátéka volt, hanem őszinte öröm. A Fidesz politikusai vasárnap este rokonszenvesen viselték el a sikert, még ha voltak is közöttük ketten, akik, ez tény, már posztokat osztogattak le egymásnak a Tisza-villa egyik-másik beugrójában. (Ha már itt tartunk: Horn, Kósáné Kovács Magda, Kuncze vagy Magyar Bálint civilizáltan tudtak veszíteni; a Fidesz-, az MSZP- és az SZDSZ-vezetőknek ez az alig méltányolt politikusi magatartása a második forduló egyik legígéretesebb hozadéka.)

Úgyhogy e helyt ne várjon senki jobboldali veszélyről, és ezzel összefüggésben tőzsdei százalékpontokról szóló okfejtéseket. Egy oldalnyi békesség mindannyiunknak jár.

B. I.