Fradi-MTK-Fotex: Örökrangadó

szerző
Hadas Miklós
publikálva
2001/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az FTC focicsapatát működtető kft.-ben a Fotex Rt. szerzett részesedést, míg az MTK-ban a cég elnök-vezérigazgatója, Várszegi Gábor közvetlenül érdekelt. A "zsidócsapat" tulajdonosának Üllői úti megjelenése vihart is kavart: az ún. B-közép kopaszai spontán tiltakozást rendeztek a székháznál; a zsidózás hazai témafelelőse, a MIÉP pedig múlt csütörtökön sajtótájékoztatót tartott. Ezen Bognár László alelnök pártja nevében "nemzetellenesnek" nevezte az üzletet amiatt, hogy az FTC a "zsidó" nagytőke karmai közé kerül. Bognár, majd másnap főnöke, Csurka István is egy 1995-ös szociológiai munka állításaira hivatkoztak. A tanulmánynak persze semmi köze a MIÉP gondolatvilágához: a szerzők - Hadas Miklós és Karády Viktor - a focicsapatok szurkolóinak szociológiai jellemzőit, a klubokkal való azonosulás indokait vizsgálják. Egyikük, Hadas Miklós az alábbiakban az FTC és az MTK körül kialakult társadalmi-lélektani helyzetet elemzi.

Az FTC focicsapatát működtető kft.-ben a Fotex Rt. szerzett részesedést, míg az MTK-ban a cég elnök-vezérigazgatója, Várszegi Gábor közvetlenül érdekelt. A "zsidócsapat" tulajdonosának Üllői úti megjelenése vihart is kavart: az ún. B-közép kopaszai spontán tiltakozást rendeztek a székháznál; a zsidózás hazai témafelelőse, a MIÉP pedig múlt csütörtökön sajtótájékoztatót tartott. Ezen Bognár László alelnök pártja nevében "nemzetellenesnek" nevezte az üzletet amiatt, hogy az FTC a "zsidó" nagytőke karmai közé kerül. Bognár, majd másnap főnöke, Csurka István is egy 1995-ös szociológiai munka állításaira hivatkoztak. A tanulmánynak persze semmi köze a MIÉP gondolatvilágához: a szerzők - Hadas Miklós és Karády Viktor - a focicsapatok szurkolóinak szociológiai jellemzőit, a klubokkal való azonosulás indokait vizsgálják. Egyikük, Hadas Miklós az alábbiakban az FTC és az MTK körül kialakult társadalmi-lélektani helyzetet elemzi.Afutballstadion egy előzetesen megkonstruált interakciós tér, amelynek strukturális kényszeréből fakadóan a résztvevők egy szimbolikus harc részeseivé válnak. E harcban mindig az adott ellenféllel szemben releváns, történetileg meghatározott elemek kerülnek előtérbe. Ezért ha szeretnénk megérteni a Fradi-szurkolói identitás mibenlétét, nem kerülhető el, hogy történetileg fogjuk föl a témát. Ehhez az MTK-FTC-viszony fölvázolása tűnik a legkézenfekvőbbnek.

A tribünök népe

számára a pályán zajló küzdelem tétje nemcsak csapatuk győzelme, hanem az is, hogy egy közösség tagjaként kifejezhessék magukat. A szurkolói identitás a különböző élmény-, tudás-, attitűd- és érzelmi-indulati elemek többé-kevésbé kusza halmaza. Származhat az életciklus helyszíneiből (amelyek többnyire a gyermek- és ifjúkorhoz kötődnek), családi gyökerekből vagy baráti kapcsolatokból. Megjelenhetnek benne - többek között - az osztály- és vallási hovatartozás vagy a foglalkozási kötődés jegyei.

Az a tény, hogy az első világháború idejére a magyar futball az európai élbolyba képes kerülni, visszavezethető a Monarchia államalkotó nemzetei és a magyar társadalomba integrálódni igyekvő idegen eredetű csoportok társadalmi helyzetére: az MTK és az FTC futballcsapatainak viszonyát a magyarországi zsidóság és németség asszimilációs versenyfutásának jeleként, míg a két csapat játékosaiból álló magyar futballválogatott osztrákokkal szembeni sikereit a magyar alárendeltségi tudat kompenzációjaként (is) értelmezhetjük. E kétszeres túlinvesztíciót pedig a kiegyezés utáni nemzeti liberális magyar politikai elit által kínált asszimilációs társadalmi szerződés sikerének bizonyítékaként foghatjuk föl.

Az MTK-t,

azaz a Magyar Testgyakorlók Körét egy túlnyomórészt zsidó polgárokból álló csoport hozza létre 1888-ban. Ez az első polgári sportegyesület Magyarországon, mely a - konzervatívnak tartott tornával szemben - a modern és szabad atlétika gyakorlását tekinti legfontosabb céljának. A nevében található "magyar" jelző - kifejezvén a magyarosodás útjára lépő zsidóság asszimilációs késztetéseit - a partikularizmusoktól és helyi kötődésektől mentes "univerzális magyarságra" utal, a "testgyakorlók" nyelvújítók által kialakított fogalma a torna szellemiségének visszautasítását jelzi, a "kör" kategóriájának választása pedig egyaránt konfrontálódik az elitista "club" és a konzervativitás légkörét árasztó "egylet" intézményével.

Az FTC megalapítására 1899-ben kerül sor. A főváros kilencedik kerületéhez kötődő klub elnevezése jellegzetesen magán viseli az alapítók társadalmi hátterének és vágyainak különös kettősségét. A latinos-angolos "club" és a németes "torna" fogalma, valamint a kispolgári és munkásdominanciájú budapesti Ferencvárosra történő utalás a lokálpatriotizmus és az univerzalizmus, az exkluzivitás és a demokratikus szerveződés különös keveréke. A "Fradi" a századforduló tájékán még főleg németajkúak lakta városrész német rövidítésére (Franzstadt) utal. 1903 és 1940 között legtöbbször az FTC és az MTK között dől el, ki végez az első osztályú focitabella élén. 1940-ben aztán az antiszemita rezsim egyszerűen megszünteti az MTK-t.

Szurkolóinak szemében

a Fradi

- nagy riválisával ellentétben - a "szívével", azaz nem az eszével játszik. A "Fradi-szív" képzete és konnotációi a századelőn nem is oly rejtetten hordozzák magukban az érző, érzékeny, jószívű, szolidáris, lelkes, alulról jövő, tisztességes, önmagát már magyarnak érző, német eredetű kispolgár és a hidegen kalkuláló, üzleties szellemű, elidegenedett és idegen gyökerű nagypolgár toposzának oppozícióját. Ugyanakkor a két csapat labdarúgóinak származási összetétele nem fedi egyértelműen az FTC-vel és az MTK-val kapcsolatban elterjedt társadalmi képzeteket: a zsidó lexikon szerint az első évtizedekben az MTK játékosainak bő fele, míg az FTC focistáinak mintegy negyede-harmada zsidó származású. Egyáltalán nem igaz tehát az a nézet, hogy a zsidóság csak az MTK-ban képviseltette volna magát, s hogy ezért az FTC kezdettől fogva "keresztény", az MTK pedig lényegileg mindig is "zsidó" csapat lett volna.

Ugyanakkor az idő előrehaladtával, elsősorban a Horthy-Magyarország antiszemitizmusának köszönhetően, a két csapat szembenállásában egyre fontosabb szerepet játszik a zsidó-nem zsidó polarizáció. Az árjásítások és a nagy rivális kiiktatása után a Ferencváros oly mértékben válik a jobbra tolódó rezsim egyik hivatalos csapatává, hogy 1944-ben, a német megszállás alatt az a Jaross Andor lesz az elnöke, aki nyilas belügyminiszterként az egyik fő szervezője a zsidók deportálásának, s mint háborús főbűnöst, a felszabadulást követően halálra ítélik ,és fölakasztják.

Ennek ellenére leegyszerűsítés volna, ha a Fradi szurkolótáborát egyértelműen és kizárólag a szélsőjobboldallal azonosítanánk, hiszen az sokkal szélesebb körű, mint a főváros IX. kerületének lakossága, illetve a nyilasok szavazóbázisa. Még a század legelején, a profi labdarúgóliga megalakulása előtt, az FTC az inkább belvárosiként és nagypolgáriként nyilvánított MTK-val szemben

egyfajta külvárosi plebejus

futballcsapatnak számít. S miután csaknem harminc éven keresztül (az Újpest 1930-as bajnokságáig) az FTC az egyetlen csapat, mely az MTK mellett érdemben is beleszólhat az első helyért folytatott versengésbe, a "perifériák népe" már csak ezért is törvényszerűen válik Fradi-drukkerré. Szegedtől Szombathelyig, Kispesttől Nagytétényig az első osztályú csapattal nem rendelkező városok, illetve városrészek férfiainak többsége a Fradinak szurkol. A nemzeti, vallási, faji és osztálydimenzióikra tehát a térbeli szembenállás (centrum-periféria) jelentéstartalmai is rárakódnak.

Az 1948-as fordulat után természetesen az FTC tűnik a legveszélyesebbnek a kommunisták szemében. A föloszlatás kockázatát azonban mégsem vállalják. Ehelyett legjobb játékosait elviszik, és az Élelmezési Dolgozók Szakszervezetének csapatává teszik. Nevét előbb ÉDOSZ-ra, majd 1951-ben Kinizsire módosítják, s még hagyományos zöld-fehér színeit is fehér-pirosra változtatják. Amúgy az MTK színeit is piros-fehérre változtatják, ezáltal is igyekezvén elkerülni az izraeli zászló kék-fehér színéből adódó esetleges konnotációkat, míg nevét Textilesre módosítják. Mindez a szimbolikus folyamatosság jeleként is fölfogható, hiszen a zsidó textilgyárosok és -kereskedők a megalakulástól fogva az MTK legfontosabb támogatói, illetve fönntartói. 1951-ben az MTK a rendszer leggyűlöltebb erőszakszervezetének, az ÁVH-nak a csapata lesz, s nevét előbb Bástyára ("Magyarország nem rés, hanem erős bástya az imperializmus ellen folytatott harcban"), majd 1953-ban Vörös Lobogóra változtatják. Ezzel az intézményi háttérrel és névvel az egyesület által hordozott jelentések a régi és új tartalmak szinte perverz folyamatosságáról tanúskodnak, hiszen a korabeli társadalmi megítélés szerint az ÁVH a "zsidó-kommunista hatalmi centrum" terrorszervezete. Így a futballszurkolók szemében a régi rendszer zsidó elitjének csapata az új rendszer zsidó elitjének csapatává válik. A csapattal szembeni antiszemita érzületek újratermelődésének hivatkozási alapja tehát továbbra is fönnmarad.

Az ötvenes években az FTC-MTK-rivalizálás elveszíti "örökrangadó" jellegét, hiszen kettőjük közül ekkor csupán az MTK szólhat bele a bajnokságokért folytatott küzdelembe. S míg az MTK szurkolótábora a náci népirtás, majd az ezt túlélő zsidóság jelentős részének kivándorlása következtében brutálisan csökken, addig a Fradi továbbra is a legnépszerűbb csapat marad. Mi több, az ellene hozott intézkedések a rejtett ellenzékiség jelképes glóriáját is megteremtik számára. A korszak megfélemlítésen és totális ellenőrzésen alapuló légkörében azonban nincs mód az MTK-val szembeni antiszemita és rendszerellenes megnyilvánulásokra.

A hatvanas évektől

Kádárék mindent megtesznek

azért, hogy a tribünök népének kedvében járjanak, igyekezvén az egyes klubokról lehántani a Rákosi-diktatúrában rájuk kényszerített, s a szurkolók túlnyomó többsége által gúnyolt és gyűlölt tartalmakat. Így például mindkét csapat visszakapja hajdani nevét és klubszíneit. S noha az FTC-vel szemben a Kádár-rendszer bukásáig fönnmarad valamiféle hivatalos tartózkodás, a csapat helyzete a hatvanas évektől kezdve alapvetően megváltozik. Finom jelzésnek tekinthető, hogy a Fradi - 1949 után először - 1963-ban, azaz abban az évben nyeri meg a bajnokságot, amikor egy amnesztiarendeletnek köszönhetően a börtönökből kiszabadul az 1956-os politikai foglyok jelentős része. Ekkor skandálják a bajnokcsapat szurkolói: "Bajnok lett a Ferencváros, fasza gyerek Kádár János."

Míg a hatalmi centrum egészen a nyolcvanas évek végéig - a Fradi kivételével - a futballcsapatok legtöbbjét szimbolikus-legitimációs jelentéstartalmakkal terheli meg (Újpest: belügy; Honvéd: hadügy; Vasas: munkásosztály stb.), addig a kényelmetlen jelentéstartalmakat hordozó MTK a középszerűség purgatóriumára ítéltetik. Kádárék tartanak attól, hogy egy sikeres MTK-val szemben kibontakozó esetleges antiszemitizmus, a nemzeti identitáselemek nehezen kontrollálható regisztereit mozgásba lendítve, veszélyeztetheti pozícióikat.

Az MTK szurkolótábora folyamatosan apad a holokauszt, majd a maradék zsidóság 1945-ös kivándorlása és 1956-os disszidálása után. S míg az első osztályban játszó valamennyi együttes rendelkezik hagyományos lokális kötődésekkel, az MTK - egyetlen kivételként - ezt nélkülözi. (Már a századelőn épült MTK-pálya sem azért kerül egy olyan telekre, a Kerepesi temető, vasúti töltések, üres grundok és nyomortanyák közelébe, mert arrafelé laktak volna az MTK-szurkolók tömegei, hanem inkább a Hungária körút neve által szimbolizált asszimilációs jelentéstartalmak és főképp a Fradi-pálya közelsége miatt.) Egy ötvenes-hatvanas években születő kispesti vagy újpesti gyerek - a családi és környezeti hagyományok alapján - nagy valószínűséggel akkor is a Honvédnak vagy a Dózsának drukkol, ha szülei esetleg nem rokonszenveznek a politikai rendszerrel. De MTK-szurkolóvá válni az utcán - e helyi kötődés híján - szinte lehetetlen. A családból származó MTK-szurkolói identitás átadásának esélyét az is csökkenti, hogy a zsidó szülők, az antiszemitizmustól való félelmükben, származásukat sokszor eltitkolják, és gyermekeiket más csapatok - például a Fradi - szurkolóivá próbálják nevelni.

Amikor tehát manapság egy MTK-meccsen a szurkolók azt skandálják, hogy "gázkamra, gázkamra", vagy hogy

"Auschwitzba megy a vonat",

akkor az említett, történetileg meghatározott stadionbéli strukturális kényszerhelyzet által gerjesztett jellegzetes reakcióról van szó (mely - fontos hangsúlyozni! - az MTK vendégszereplésekor bármely magyarországi futballstadionban előfordulhat). Kétségtelen, a tribünökön olyanok is ülnek, akik tudatos faji-politikai alapú antiszemitizmusuk számára keresik a megnyilvánulási lehetőségeket. Bizonyára vannak olyanok, akik családi forrásokból közvetlenül is tudhatnak a nyilasidők "segédházmestereinek forradalmáról", és stadionbeli viselkedésük a fekete évek iránti nosztalgiából táplálkozik. Tapasztalataim szerint azonban ők az elenyésző kisebbséghez tartoznak.

A zsidózók többségének verbális akciói inkább egyfajta általános negativitást kifejező kód megnyilvánulásainak tekinthetők. Többnyire az derül ki ugyanis az antiszemita rigmusokat skandáló szurkolók kihallgatásakor, hogy még sohasem találkoztak hús-vér zsidó emberrel, és hogy zsidó személyekkel kapcsolatban tulajdonképpen nincs is konkrét bajuk. Ugyanez a mechanizmus érvényesül akkor is - nevezetesen, hogy az adott társadalomban kulturálisan érvényes ellenségkép sztereotípiáiból merítenek a szembenálló felek -, amikor egy magyarországi vidéki stadionban "budapesti cigányoknak" titulálják a fővárosi csapatok játékosait és szurkolóit, amikor Bukarestben "bozgoroknak" (hontalanoknak) minősítik a marosvásárhelyi focicsapatot (azaz a magyaroknak kijáró legdurvább kirekesztő formulát alkalmazzák), vagy amikor mondjuk a Paris St. Germain drukkerei a "buzi fekák" jelzővel illetik a marseille-ieket (és fordítva). (A legszebb példa, amikor az "újpesti cigányok, basszátok az anyátok!" rigmusra az érintett szurkolók egy "fradista cigányok" kezdetű mondókával válaszolnak.)

Az antiszemita és xenofób

megnyilvánulások fölbukkanásának manapság azért is nagyobb a valószínűsége Magyarországon, mert a stadionok közönségének életkora és társadalmi összetétele időközben alaposan megváltozott: a korábbi népes, vegyes társadalmi összetételű és életkorú szurkolótábor helyébe fokozatosan egy kisebb (tehát föltűnőbb), erősen megfiatalodott és társadalmi összetételében alacsonyabb státusú, azaz számos tekintetben radikálisabb publikum lépett, melynek a fenti negatív kódkészletből merítő megnyilvánulásai bárki ellen irányulhatnak, aki intellektuális, gazdasági vagy társadalmi értelemben fölöttük áll, illetve aki szemükben a felülről diktált "rendet" képviseli. Adott esetben tehát a partjelző és a rádióriporter is a "büdös zsidó" kategóriájába tartozhat.

Az antiszemitizmus erősödését természetesen a rivális pozíciója is befolyásolja: addig, amíg az MTK a bajnokság alsó régióiban foglalt helyet, nem különösebben volt indokolt a szurkolók jelentősebb érzelmi-indulati invesztíciója a csapattal kapcsolatban. Mihelyst azonban az ellenfél valóban veszélyes lehet a saját csapatra nézve (s ez a helyzet a kilencvenes években a Várszegi-féle MTK-val), a fenyegetettségi tudat szélsőségesebb szurkolói reakciókat válthat ki. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendszerváltással megszűnt a rendőrállam, s az új helyzetben a rendfenntartók hol ügyetlenül és bátortalanul, hol meg túlzottan is provokatív módon lépnek föl a szurkolókkal szemben. (A Heysel stadionbéli tragédia sem következett volna be, ha a belga rendőrök és szervezők nem lettek volna olyan észveszejtően dilettánsak!) A megnövekedett szabadság eufórikus állapota szinte törvényszerűen vezet a kollektív agresszió megjelenéséhez, különösen egy olyan helyzetben, amikor a tömeges rituális indulatkiélést az ellenfél jelenléte gyakorlatilag megköveteli.

Ha tehát 2001-ben a fasiszta idők szellemét idéző nyilatkozatokkal a magyar szélsőjobb megkísérli, hogy tudatosan tematizálja s a tribünök világán túlmutató, célirányult politikai cselekvési lehetőségeket kínáló tartalommal töltse meg a szurkolói identitás kusza, elmosódó és reflektálatlan elemeit, az azért rendkívül veszélyes, mert ezáltal kontrollálhatatlanul pusztító fegyverré alakíthatja az alapállapotában még féken (azaz a stadionban) tartható harci potenciált. Amikor a MIÉP vezetői a Fotex-Fradi-üzletet "nemzetellenesnek" minősítik, akkor a stadion strukturális kényszerét a politikai aréna strukturális kényszerévé tágítják. Cigarettára gyújtanak a benzines hordó mellett.

Hadas Miklós

szerző
Hadas Miklós
publikálva
2001/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra