Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség az arabnak nézett és emiatt megtámadt cigány újságíró ügyében

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 12.

Belpol

Szeretné elérni, ha gyűlölet-bűncselekményként kezeljék az ügyet.

Garázdaság vétségében nyomoz a rendőrség az arabnak nézett, és emiatt lefejelt cigány újságíró ügyében, a megtámadt pár viszont azt akarja elérni, mindenképp gyűlölet-bűncselekményre, azaz hivatalos nevén közösség tagja elleni erőszakra minősítsék az esetet. – írja az Index.

Utóbbi vonatkozik azokra az esetekre, amikor valakit például nemzeti, etnikai vagy faji hovatartozása miatt bántalmaznak, és súlyosabb büntetés is jár érte, mint a garázdaság miatt.

A férfi egyértelműnek veszi, hogy támadói rasszista indíttatásból támadták meg. Ehhez pedig szerinte nagyban hozzájárult a kormány "évi több száz milliárd forintból működő folytonos gyűlöletpropagandája". Az Indexnek azt mondta, szerinte "évek óta ilyen a politikai klíma, tudni lehetett, hogy ennek a gyűlöletkeltésnek lesznek társadalmi lecsapódásai". Azt viszont nem lesz könnyű  bizonyítania, hogy valóban migránsozás előzte meg a verést.

Lapunk korábban interjút közölt Ránki Sára bűnügyi nyelvésszel arról, hogy mi tekinthető gyűlöletbeszédnek, mennyire szennyezett a magyar társdalom gyűlöletbeszéddel és hogy viszonyulnak mindehhez a hazai bírósági eljárások.

„Átszakadt egy gát, és folyamatosan ömlik"

Több nyomozásban is részt vett, fő szakterülete a hazai gyűlöletbeszéd vizsgálata. Az ügyészség korábbi munkatársaként állítja: az, hogy ilyen kevés gyűlöletbeszéd kerül bíróság elé, a nyomozó hatóság felelőssége. De ennek is megvan az oka. Magyar Narancs: Önnel többször is megtörtént, Magyarországon mégis meglepően hangzik egyelőre, hogy az igazságszolgáltatásban egy nyelvész is szerephez juthat.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.