Gazdaságpolitika: Pillantás körbe

szerző
Várkonyi Iván
publikálva
1996/21. (05. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Bokros-csomag után Medgyessy pénzügyminiszter inflációellenes és adócsökkentô szándékai felvetik a kérdést: vajon olyan helyzetben van-e Magyarország, ami valóban megengedi, hogy jobban éljünk, avagy csak a választási harc kezdetén kívánja megnyerni magának az embereket a szocialista párt?

A Nyugat, illetve az országot vizsgáló különbözô intézetek ugyanolyan lelkesedéssel fogadták az új pénzügyminiszter politikai szándékait, mint a régiét, állandóan hangoztatva, hogy

Medgyessy Péter

a Bokros-csomag néven megismert és Békesi László nevével is fémjelzett gazdasági programot viszi tovább: a koalíció harmadik pénzügyminisztere nem jelent váltást az elgondolásokban és a tettekben, minden a kijelölt úton halad majd továbbra is. (Igaz, ezt mondták akkor is, amikor Bokros elfoglalta a székét; aztán jött az elmúlt év március 12-je.)

Érezhetô azonban, hogy Medgyessy kabinettaggá válása óta a monetáris politika már nem a megszorítások, hanem a gazdaság növekedése érdekében tett engedmények fontosságát emeli ki. Mégis, a nyugati szakemberek, a hazai gazdaságpolitikusok és -kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy Medgyessy nem hígította fel a megkezdett programot, jövôre valóban mérsékelni kell az adókat és harcolni az infláció ellen. A gazdaságkutatók ugyanolyan egyetértést mutatnak ebben, mint tavaly a stabilizációs pakk megítélésében: szerintük a csomag nem lett lyukas, az elmúlt évi és az idei óriási reálkereset-mérséklôdéshez képest jövôre ki lehet engedni egy kicsit.

A jövô évi költségvetés

számai is mintha azt a tézist bizonyítanák, hogy erre nemcsak hogy mód van, hanem egyszerűen nincs is más lehetôség. Az adók a tervek szerint csökkennek, a fogyasztás bôvülése miatt viszont növekvô bevételekkel számolhat a büdzsé. Mindezek mellett a kiadások mérséklése és ezzel párhuzamosan a fogyasztói árindex növekedésének megállítása a cél. Ha ugyanis bejön az elôre tervezett 15 százalékos éves áremelkedés, a költségvetésnek nem kell annyit költenie az adósság fizetésére és a közalkalmazottak béremelésére. A költségvetés helyzete tehát az elôzetes tervek szerint nem gyengül, és az államháztartás hiánya is - engedmények ide vagy oda - az IMF-fel kötött megállapodás szerint alakul, vagyis a deficit nem éri majd el az össznemzeti termék, a GDP 3 százalékát.

Mindez jelentheti azt, hogy

1997-ben

már megmutatkozik, milyen eredményeket ért el a magyar gazdaság (s ezzel egyúttal nyilvánvalóvá válik, hogy volt értelme a majd kétéves szigornak). Az új pénzügyminiszternek eszerint nem volt más dolga, mint learatni az elôdje által nehezen elért megszorítások eredményeit, és bejelenteni a lakosság számára is pozitív - vagyis nem utolsósorban a választókat csalogató - intézkedéseket. Ám ez utóbbiak sikeréhez is még számos feltételnek kellene teljesülnie.

Bár rendkívül sokat beszéltek róla évek óta, az elmúlt heti kormányülésig senki sem hitte el, hogy valóban megindul az államháztartás sokat emlegetett reformja. Magyarországról szóló elôadásaiban a legtöbb gazdaságkutató, az IMF, a Világbank és az OECD szakértôi is e folyamat megindulását tartják és tartották a gazdasági fejlôdés alapjának: mindenki a nyugdíj-, az egészségügyi és az oktatási rendszer átalakításának fontosságáról beszél. Ez az a terület, amelyen eddig senkinek nem sikerült elôrelépnie. Ám úgy tűnik, ezúttal végre megindult valami: a nyugdíjrendszer átalakításáról még idén szó lesz a parlamentben, az oktatás reformját a szakszervezetek is elfogadták, az egészségügy szorgalmasan építi le az ágyakat. Ha ez így megy tovább, vélhetnénk, néhány évtized, és valóban jól fogunk élni.

A zavartalan kincstári optimizmust némileg korlátozhatja a szomorú tény, hogy az elképzeléseknek vannak buktatói.

Nem biztos

ugyanis, hogy az átalakítások nem rónak-e pusztán pénzügyileg óriási terhet a költségvetésre. Az új nyugdíjrendszerre például csak egy hosszabb lejáratú kötvény kibocsátásával lehet átállni - növekedni fog tehát az adósságteher. Az oktatás átalakítása sem csupán megtakarítást jelent, igaz, a költségvetési matematika szerint jövôre éppen nullszaldós lesz az államháztartási reform. Sokaknak nem tetszik a folyó fizetési mérleg alakulása sem, a nehezen elért egyensúly felborulni látszik az idén. Errôl viszont a gazdaságpolitikusok a pénzügyminisztériumi szakértôkkel uniszónóban jegyzik meg: csupán szezonális hatásról van szó.

Más gazdasági szakértôk attól tartanak, hogy a kabinet a reform haladásának biztos tudatában engedni kezd bizonyos érdekcsoportoknak és gazdasági lobbiknak. Példaként erre a privatizációs többletbevételek sorsát említik: mint emlékezetes, nem kevés harcba került, hogy ezeket a pénzeket ne az éljenzô tömeg közé szórják, amint azt a miniszterelnök szorgalmazta erôteljesen, hanem az adósságteher csökkentésére használják fel. A kompromisszum értelmében végül az ebbôl származó hasznot, a kamatmegtakarításokat el kellett osztani a gazdaságban, úgynevezett élénkítési célok érdekében.

E kétségkívül leselkedô veszélyek ellenére Medgyessy Péternek, úgy tűnik,

legalább némi esélye

lehet arra, hogy az objektívnek tekinthetô gazdasági tényezôk, az érdekek, elképzelések, politikai megfontolások, erôcsoportok és személyi ügyek szövevényében a lakosság és a gazdaság kölcsönös megelégedésére lavírozzon. Olyan helyzetben van, mint a rokonok, akik mind Kohn egyetlen szobájában laktak: mire a rabbi tanácsára Kohn elôbb bevitte, aztán kirakta a tyúkot, a tehenet és a kecskét is, ôk már valósággal áldásnak tűntek.

Várkonyi Iván

szerző
Várkonyi Iván
publikálva
1996/21. (05. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra