Koalíciós megegyezés: Visszaszívta

szerző
Bundula István
publikálva
1996/21. (05. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Koalíciós Egyeztetô Tanács (KET) hétfôi ülését követô sajtótájékoztatón Horn Gyula miniszterelnök, miután töretlen bizalmáról biztosította, megkérdezte Kuncze Gábor belügyminisztert: "Nem tudom, a te bizalmad töretlen-e?" "A belügyminiszterben természetesen", felelte a belügyminiszter. "És a miniszterelnökben?", keresztkérdezett a miniszterelnök. "Ezt a kérdést lezártuk", hangzott a válasz. Horn Gyula nem sértôdött meg Kuncze pikírt megjegyzésén, hanem vállat vonva, kezet széttárva imigyen összegzett: "Le van zárva, tessék!"

A KET hétfôi összehívására azért volt szükség, mert a múlt csütörtöki kormányülésen sem született döntés a Horn Gyula által javasolt úgynevezett központi nyomozóhivatal ügyében. A miniszterelnök ragaszkodott az új szervezet felállításához, míg Kuncze Gábor amellett érvelt, hogy már meglévô intézmények – rendôrség, vám- és pénzügyôrség, adóhatóság, bíróságok – megfelelô osztályainak az erôsítésével lehetne gyors és látványos sikereket elérni a feketegazdaság és a gazdasági bűncselekmények elleni küzdelemben. A vita Horn Gyula vereségét hozta: a miniszterelnök elállt attól, hogy a parlament elé vigye a központi nyomozóhivatal felállításának az ügyét, bár megjegyezte: jogkörével élve kihasznál minden lehetôséget arra, hogy eredményesebbé tegye a gazdasági bűnüldözést. A törvényadta keretek azonban jószerivel csak olyan változtatásokra adnak lehetôséget, amiket Kuncze Gábor is javasolt. (Fura módon ellenzéki képviselôk mutattak rá arra, hogy a Horn-féle elképzelés, a számukra nyilvánvaló rögtönzés ellenére is, nem eleve elvetendô. Állításuk szerint a korrupció a mai magyar társadalom legtöbb intézményrendszerét annyira átjárta már, hogy valóban meggondolandó, nincs-e szükség egy abszolút tiszta lappal induló szervezetre, bár, tették hozzá, ennek a megteremtésére egyelôre sem az anyagi, sem a személyi feltételek nem adottak.)

 

Elôzmények

Azt soha senki nem tagadta, hogy a gazdasági visszaélésekkel szemben a kormányzatnak hathatósan fel kell lépnie – igaz, egy ilyen deklaráció ugyanolyan közhelyes retorikai fogás manapság, mint mondjuk az Európai Unióhoz való csatlakozás hangoztatása. Horn konkrét ötletét - amelyet idén március 6-án, a feketegazdasággal foglalkozó rendkívüli parlamenti vitanapon dobott be a politikai köztudatba – azonban sem szakmai, sem politikai körök nem támogatták. A szuperrendôrség – amely az Országos Rendôr-fôkapitányságtól (ORFK) függetlenül működne – felállításának a tervét például a rendôrök jó része is kétkedve fogadta. Egyrészt sokan vélték úgy, hogy Horn ezzel az akcióval voltaképpen a rendôrség alkalmasságát kérdôjelezte meg, másrészt attól is tartottak, hogy egy ilyen kiemelt szervezet tovább rontaná a rendôrség amúgy is szűkös lehetôségeit. Elsôsorban az agyelszívásról van szó: a pályaelhagyók között igen nagy a magasan kvalifikált szakemberek aránya, s az esetleges központi nyomozóhivatal - a beharangozott anyagi kondíciók okán - ezt a tendenciát erôsítené. S persze az új hivatal beindításához szükséges közel egymilliárd forint feltehetôen a rendôrségi fejlesztésekre szánt összegeket is jelentôsen befolyásolná, vélték.

A Horn-terv politikai elutasítottsága egyértelmű volt. Noha a miniszterelnök többnyire azt sejtette, hogy az ügyben bírja pártja támogatását - s csupán a koalíciós partner ellenkezik makacsul -, a tények mást mutatnak. Az MSZP frakciója, valamint a pártelnökség április végén és május 10-én is úgy foglalt állást, hogy a gazdasági bűnözés elleni harcban a központi nyomozóhivatal felállítása az egyik lehetséges, de nem kizárólagos eszköz. Fontosnak tartották ugyanakkor az ügyészség, a gazdasági bíróság, a vám- és pénzügyôrség, valamint a rendôrség gazdaságvédelmi osztályának a megerôsítését, ami a Kuncze Gábor-i elképzelésekre rímelt.

 

Magyarázatok

Információink szerint a pártban jó néhányan gyanakodva fogadták Horn ötletét (kivéve a Baloldali Tömörülés tagjait). Horn-párti értelmezés szerint a párt- és miniszterelnök különbözô és a pártban igen nagy befolyással rendelkezô gazdasági lobbik nyomása alatt van. Mivel eredetileg arról volt szó, hogy a kormányzati szervként működô központi hivatal lényegében Horn alá tartozik majd, a szervezet megfelelô eszköz lehetett volna arra, hogy Horn "kellôképpen biztosítani tudja politikai függetlenségét". Egy másik verzió is ebbôl indult ki, ám a nyomozóhivatal e szerint a párt kordában tartására lett volna jó, arra, hogy az mintegy megfelelô információs hátteret biztosítson Horn pártbéli manôvereihez. Egyes informátoraink szerint nem csupán a koalíciós partner ellenállása, hanem a párton belüli ellenérzések hatására is finomodott az eredeti Horn-koncepció, amennyiben a felállítandó hivatal törvényességi felügyeletét a Legfôbb Ügyészség látta volna el, s a parlament is bármikor ellenôrizhette volna a munkáját.

Egyesek azt sem tartják kizártnak, hogy a már 1998-ra készülôdô Horn azért nem kívánta az "SZDSZ-es" Belügyminisztérium hatáskörében meghagyni a gazdasági bűncselekmények kivizsgálásának a jogát, mivel ez a téma a közvéleményt az átlagosnál jobban foglalkoztatja, s az ezen a területen elért esetleges eredmények ily módon többszörösen hatásosak.

Vannak, akik a fentieknél egyszerűbb okokkal magyarázzák a Horn Gyula-i ideát. A miniszterelnök idôrôl idôre elôrukkol valami szenzációs bejelentéssel. A nyomozóhivatal körüli felhajtás voltaképpen egy rögtönzés következménye: Horn a március 6-i parlamenti vitanapon képtelen volt ellenállni a kísértésnek, így hát gondolt s mondott is egy nagyot. E verziót kétségtelenül alátámasztja az, hogy mindvégig definiálatlan volt: voltaképpen miért is van szükség a különleges szervezetre? A feketegazdaság felszámolására? A gazdasági bűncselekmények visszaszorítására? Egyáltalán: ki mit ért például a feketegazdaság fogalma alatt? Horn hol azt mondta, hogy fel kell számolni a feketegazdaságot, hol azt, hogy nem a feketegazdaság felszámolása az elsôdleges, hanem a szervezett bűnözés elleni küzdelem javítása. A miniszterelnök, szokásához híven, "véletlenül" utalt "bizonyos" dolgokra, amiket "ki kellene végre vizsgálni". Ám az érdekes módon soha nem derült ki, hogy vajon folyik-e vizsgálat - s ha netán nem, a miniszterelnök szorgalmazza-e - olyan nagy horderejű gazdasági ügyekben, mint például a jamburgi opció vagy a Metra Kft. ügye, amelyekben szocialista párti köztisztviselôk és politikusok is érintettek.

 

Végjáték

Két héttel ezelôtt Horn számára is nyilvánvalóvá vált: a nyomozóhivatal ügye az SZDSZ számára nem alkutéma. Egyes megfigyelôk ugyanis nem tartották kizártnak, hogy a szabad demokraták elfogadják majd Horn ötletét azzal a feltétellel, hogy a szocialisták nem lassítják olyan, az SZDSZ számára központi jelentôségű ügyek menetét, mint amilyen az ügynöktörvény vagy az országgyűlési képviselôk összeférhetetlenségérôl szóló javaslat. A kisebbik koalíciós párt azonban hallani sem akart az árukapcsolásról. Ezek után világos lett, hogy Horn ötletébôl semmi sem lesz, mivel a központi hivatal felállításához olyan törvénymódosításokra lett volna szükség, amelyek elfogadásához kétharmados többség - tehát az SZDSZ támogatása is - kell. A miniszterelnök ezt belátva megpróbálta menteni a menthetôt: annak érdekében, hogy vereségét legalább erkölcsi diadalnak tüntethesse föl, agresszív tömegkommunikációs offenzívába kezdett. Taktikája az volt, hogy Kunczét - illetve az SZDSZ-t - magyarázkodásra késztesse. Azt állította, hogy a kormányülésen döntöttek a hivatal felállításáról - másnap Kuncze pontosított, hogy errôl szó sem volt. Nyilatkozatot adott ki, amelynek a lényege az volt, hogy nem nézheti tétlenül a társadalmat irritáló gazdasági visszásságokat, csak hát az SZDSZ megakadályozza tervének megvalósításában - másnap Petô Iván arról volt kénytelen beszélni, hogy Horn céljaival egyetértenek, csak a megvalósítás mikéntjében nem. Utolsó aduként a miniszterelnök megpróbált koalíciós válságot gerjeszteni - saját környezetét is meghökkentve nyilvánosan bírálta nemcsak Kuncze belügyminisztert, hanem egy másik szabad demokrata kabinettagot, Magyar Bálint kultuszminisztert is. A szocialista párt néhány befolyásos vezetôje - információink szerint mindenekelôtt Gál Zoltán házelnök és Szekeres Imre frakcióvezetô - azonban úgy vélte, a vita elérkezett ahhoz a pontjához, ahol mindenképpen visszavonulót kell fúvatni a miniszterelnökkel. Állítólag hétfôn délelôtt rávették Hornt: lássa be, nincs értelme a további hadakozásnak.

 

Zárókép

A KET-nek tehát - a közvélekedéssel ellentétben - már semmi tétje nem volt, hacsak az nem, hogy a miniszterelnöknek megadatott a "heroikus küzdelem után elismerésre méltó vereséget szenvedett"-szerep eljátszásának a lehetôsége. Az ülés végén megjegyezte: "Azt mondom majd, hogy az ORFK-n belül lesz egy speciális szervezet." Amikor azonban Gál Zoltán ezt nem helyeselte, és Szekeres Imre azt javasolta, hogy használja inkább a "szervezeti változások lesznek" általánosságát, Horn ellenvetés nélkül belement. A sajtótájékoztatón a nagyon szomorú, nagyon megviselt dolgozó benyomását keltette. Ez ugyanúgy lehetett ôszinte gesztus, mint ahogyan az utóbbi napokban tanúsított magatartásának következetes végigvitele: láthatja ország-világ, mindent megpróbáltam, de hát egyedül nem megy. Egy apró mozzanat: a sajtótájékoztató elején azt mondta, hogy komoly viták voltak az ülésen, s ezeket még valószínűleg a tájékoztató után is folytatják a felek. Egyik sem volt igaz: a KET körülbelül ötven percig tartott, s ez is azt a véleményt erôsíti, hogy arra már csak a tisztes miniszterelnöki takarodó látszata miatt volt szükség.

Bundula István

(közreműködött: György Bence)

 

szerző
Bundula István
publikálva
1996/21. (05. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra