Múlt csütörtök délután kettõkor az egykori Maria Regnum-templom hûlt helye mellett felállított sátorból kiözönlöttek a termelõk, a téren példás rendben leállított munkagépeikre pattantak, és veszettül dudálni kezdtek. Háromnapi huzavona után ugyanis végre szóba állt egymással a demonstrációsorozatot szervezõ Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz), valamint a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). A helyszínen az ilyenkor megszokott módon megjelentek a konfliktusturisták is: kik közepén lyukas zászlót lengettek, kik nemezcsákóban-attilában megértõen helyeseltek a traktorokra kifüggesztett molinókat olvasva, néha mozgó Magyar Fórum-ügynökök tûntek föl. Mások egyszerûen üvöltöttek. Egy kisebb, hajlott korú irredentákból álló csoport is magyarázott a gazdáknak: egyikük Antall Józsefet tette felelõssé, mert "nem vitte vérre" a rendszerváltást, míg fogatlan pajtása tudni vélte, hogy valahol valakik már elõ is ásták a géppisztolyokat, de a zsidókkal is van valami gond. Az elkerekedett szemû termelõk ekkor óvatosan odébb mentek, és gondterhelten elkezdték vizsgálgatni traktorjaik gumiját; nem hiányzik ez nekik (lásd még a Kullancsok címû keretes írást).
Még kérnek
A gazdáknak tizennégy pontból és további alpontokból álló köve-teléslistájuk van, de a fõ bajuk a 2004-re járó támogatások akadozása és az intervenciós rendszer mûködésképtelensége. A földalapú juttatás végsõ határideje ugyan április 30., de az uniós gyakorlat szerint a régi tagországokban ezt december közepére már kiosztják. "A minisztérium nem reagált idõben a területalapú támogatások lebonyolítására - mondja a Mezõtúron 228 hektáron gazdálkodó Patkós Lajos -, nekünk tavaly április 30-áig le kellett adnunk a kérelmeket meg a blokktérképeket a hivatalnak, de õk csak január közepétõl küldték ki a hibákra való felhívást, hogy túligénylés van. Én még semmit nem kaptam, pedig be volt táblázva. Elvégeztük az õszi munkákat, megvettem a fémzárolt vetõmagot, a mûtrágyát. Kiköltekeztünk és terveztük ezt a bevételt. Azt ígérték, hogy október 15-ig kifizetik, majd azt, hogy november 30-ig, december 30-ig, január 15-ig. Amikor elhangzott az április 30-a, akkor eljöttünk demonstrálni."
Magyarországon a nemzeti jövedelem nem egész négy százalékát adó agráriumban a 2003-as adatok szerint 765 ezer családi gazdaság mûködik, akik közül 210 ezer regisztráltatta magát; õk jogosultak a földalapú támogatásokra. Ezeknek is csak egy része az, aki kizárólag a földjébõl él, a többségük mellék-tevékenységként végez önálló gazdálkodást. Utóbbiak közé tartozik a kecskeméti Gyula is: "Én 26 hektárt mûvelek, ebbõl 12 az enyém, a többit bérlem. Ennyibõl nem élnék meg, ezért emellett a bt.-ben rendes munkahelyként dolgozom, most itt õket is képviselem. Azt mondta a Németh úr, hogy azért nem fizetnek, mert gond van a papírokkal. Megmondom, az enyémmel semmi baj nem volt, mégis csak 8 ezret kaptam eddig. Olyan munka ment, hogy akinek 5-6 hektárja van, azok megkapták, akinek tízen fölül, nem nagyon."
Paradox módon a demonstrációra akkor került sor, amikor a földalapú támogatások a korábbinak (persze, mint látjuk, egyelõre csak papíron) a többszörösére ugrottak. Az uniós csatlakozás elõtt ez megmûvelt hektáronként és évente 7-9 ezer forintot jelentett, tavaly május elseje óta árfolyamtól függõen 34-38 ezer forint (150 euró) jár. Ez az összeg a régi tagországoknak nyújtott földalapú szubvenció 55 százaléka: a csatlakozási tárgyalásokon született egyezség értelmében az unió ad 25 száza-lékot (ez évente 5-10 százalékkal nõ), valamint a magyar állam hozzátesz 30-at. Ennek az összességében mintegy 150 milliárd forintnak - a kormányszóvivõi közlemény szerint - a negyven százalékát fizették ki mostanáig. Van, aki a teljes összeget megkapta (elsõsorban a kis- és a közepes gazdálkodók), van, aki csak az uniós részt vagy abból valamennyit. A gyakorlatban az igénylés úgy történik, hogy a gazdák a földhivatali nyilvántartásban szereplõ földtáblákon bejelölik azokat a részeket, amelyeket mûvelnek, és az így meghatározott terület képezi a kifizetések alapját. A pontatlanságokhoz ily módon hozzájárulhat a rossz nyilvántartás, a kérelmeket ellenõrzõ apparátus impotenciája, a megfelelõ ismeretek hiányában rosszul kitöltött igénylés - és adott esetben a szándékos próbálkozás, magyarul csalás.
A hivatalos indoklás szerint a késlekedés oka az, hogy a jogosultak 27 százaléka, 55 ezer pályázó hibás kérelmet adott be. A gazdák által szolgáltatott mûvelési adatokat ugyanis mûholdfelvételekkel vetik össze, és akinél eltéréseket tapasztalnak, azt javításra kérik fel. Teszik mindezt állítólag az õ érdekükben, hiszen a hibás kérelmek alapján felvett támogatásoknak késõbb az unió a dupláját kérné vissza, illetve bizonyos hibahatár elérése a támogatásból való kizárást is maga után vonhatja. Németh Imre agrárminiszter emellett nyilatkozataiban nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a területalapú támogatásokat lebonyolító intézményrendszer lértehozására és felkészítésére hazánknak a többi, velünk együtt csatlakozó országhoz hasonlóan hat éve volt, ám nálunk az elsõ négyben, Torgyán József regnálásakor nem történt egy kapavágás sem. Ami kétségtelen tény, mint ahogy az is, hogy a végül már az õ minisztersége idején felállított hivataloknak most viszont hónapokra volt szüksége a hiánypótlások kiküldésére.
Így intézzük mi
Raskó György agrárközgazdász lapunknak úgy vélekedett: a hibá-kat igazságtalan a gazdákra kenni, egyértelmûen a tárca és a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felkészületlenségérõl van szó. Mint mondta, tapasztalatból tudja: Brüsszelben elképedve nézik a magyar adminisztráció dilettantizmusát, a másik négy, jelentõs mezõgazdasággal bíró ország - Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Szlovénia - már rég kifizette a földalapú támogatásokat. Egyébként sem valószínû szerinte, hogy a most debütáló rendszer hibái miatt az EU a többi, a mûholdtérképes ellenõrzést még el nem végzõ új tagországot megbüntetné, de a nem vitatott területek utáni támogatásokat addig is ki lehetett volna fizetni. A nagyszámú hibás kérelem miatt érintett terület (bejelöltek mûvelés alatt nem álló földeket, vagy egy területre többen is jelentkeztek) aránya ugyanis csupán néhány ezrelék, azaz pár ezer hektár - ezeket utólag lehet korrigálni. De ha az elõször látott, bonyolult ûrlapok hibás kitöltéséért a gazdákat teszik felelõssé, akkor azt is meg kell említeni, hogy a 210 ezer igénylõnek összesen háromszáz falugazdász volt a segítségére.
Az MVH adatai szerint a termelõk 3,8 millió tonna terményt ajánlottak fel uniós felvásárlásra, ebbõl eddig 425 ezer tonnát vett át a hivatal, 12 milliárd forint értékben. Ezenfelül 621 ezer tonna gabonából már mintát vettek, és ha befutnak a laboratóriumi eredmények, postázzák a vételárat. "A gazdák többsége a termése 70-80 százalékát felajánlotta intervencióra, de abból sincs még semmi, pedig a búzát már 2003 õszén elvetettük. Nekem valami elõérzetem lehetett, mert a felvásárlást 2500 forintra garantálták, de én még 2100-ért eladtam, az legalább biztos" - közli csak félig bosszúsan az egyik Békés megyei termelõ, de parkolószomszédja csüggedtebb: "Nálunk benn van még ötezer mázsa búza. Beígérték a 2500 forintot, de nem lett belõle semmi, most meg 2200 forintokért lehetne eladni, vagy már annyiért se. Még jó, hogy van saját raktárunk, persze azon is adósság, minden van, a traktoron is ott az OTP."
Az intervenciós felvásárlás Raskó György szerint a magyar agrárium állatorvosi lova. "Már a tárgyalásokra sem vittünk pontos számokat, hogy mennyi a terület, azon mennyi termés lehet, abból menynyi a hazai felhasználás és a magyar raktárkapacitás, tehát mek-kora a fölösleg, amit el kellene he-lyezni. Októberben például uniós beavatkozást kértünk, mondván, nem tudunk másfél millió tonna kukoricát elhelyezni, aztán mégis sikerült." A legfõbb gond azonban mégis az, hogy az országban legalább másfél millió tonnányi tárolótér hiányzik. "Hiába kitûnõ gabonavidék Magyarország, ha a tenger messze van, és a kikötõkig elvinni drágább, mint a szállítás Ausztráliából Európáig. Világos, hogy nem a magyar gabonát szánja az unió exportra, mert nem tud a holland, dán, francia gabonával versenyezni. Az uniós raktárak ezer kilométerre vannak, a tárolási és szállítási költségekre egymillió tonnánként 12 milliárd forintot lehet számolni. Az unió ezt az értékesítéskor kifizeti, de addig, ugye, a magyar államnak kellene ezt megelõlegeznie." Bár a problémára való felkészítést és a vállalkozásokat raktárépítésre ösztönzõ konstrukciók megalkotását már rég el kellett volna kezdeni, a program csak mostanában indul. Néhány erre szakosodott szem-füles vállalkozás persze már most degeszre kereste magát, ezzel is tovább irritálva a gazdatársadalmat. "Júliusban újra itt lesz a botrány, mert a tavalyi termés nem megy ki az aratásig, és úgy néz ki, most is rekordtermés lesz búzából, árpából. Bele fogunk fulladni a kalászos gabonába" - jósolja Raskó.
Ez is, az is
A demonstráló gazdák közül néhányat megszólítva az derül ki, hogy mindegyikük órákig tudná sorolni a sérelmeit. Egy jumbósapkás, 200 hektárt mûvelõ pápai gazdálkodót sem kell sokáig nógatni: "A nagy kombájnok meg a többi idényszerû gép egy évben két hónapot dolgoznak. De a permetezõ van, hogy csak egy hetet kell egy évben. Azt akarják, hogy arra is kelljen rendszám, meg le kelljen mûszakiztatni. Rengeteg papírmunka, meg nem is olcsó. Nekünk legalább 15-20 ilyen gépünk van. Mehetünk velük vagy 20 kilométer per órával, akkor meg minek: nem éri utol a rendõr? Most már megcsináltunk mindent, vettünk bele tahográfot, gyönge 300 ezer forintért, rá egy évre kitalálták, hogy nem kell. Visszaminõsítettük, most kitalálták, hogy mégse kellett volna, mert jó lenne, ha 50 kilométernél nem mennénk messzebb vele. Így hogy tervezzünk elõre? A Viktorék alatt a hazai pályázatok legalább jók voltak, mi akkor újítottuk fel a gépparkunkat. Persze még most is fizetjük a hiteleket. Azt megértjük, hogy olyan már nincs, mert azok is kaptak, akiknek igazából nem kellett volna, mert már tényleg annyira kicsik, hogy nem életképesek, öt-tíz hektárosak."
Raskó György úgy látja, a Magosz-petícióban szerepelnek olyan igények is, amelyek nem fogják teljesíthetetlen feladat elé állítani a jelenlegi agrárvezetést, illetve akár már eddig is megtehették volna minden további nélkül. Ezek közé tartozik például az, hogy az uniós gyakorlatnak megfelelõen az érdekképviseleteket folyamatosan tájékoztassák az ágazatot érintõ kifizetésekrõl, a pályázatok feldolgozottságáról, és ezt tegyék közzé a Magyar Közlönyben. Vagy az, hogy töröljék el a fõfoglalkozású családi gazdálkodó - egyébként még az Orbán-kormány idején bevezetett és csak versenyhátrányt jelentõ - státusát.
Azután vannak olyanok is, amelyekkel már veszélyesebb játszani. A petíció a kritikus helyzetben levõ sertés-, baromfi-, tejágazat "helyzetének rendezését" is tartalmazza: ezeket azonban az unió nem sorolja a támogatandó ágazatok közé, ezért komolyabb stafírung esetén igen hamar szembetalálná magát a magyar állam a többi tagországgal. Mint ahogy annak is kicsi a valószínûsége, hogy - az intervenciós felvásárlás idõpontjának a déli államokéval azonos határidõben való megállapítására vonatkozó elvárás miatt - az EU mostantól hazánkat a mediterráneumhoz tartozónak vélné.
Mindenesetre a tárgyalások a Magosz és a minisztérium között még tartanak (vagy éppen nem tartanak, lásd Krónika címû keretes írásunkat), és nem elõször fordulna elõ, hogy a rossz lelkiismerettel bíró agrárvezetés végül rossz kompromisszumokba menne bele. Tavaly ilyenkor érték el például az "útlezáró" gazdák, hogy az uniós pályázatok hazai része után visszaigényelhessék az áfát, ekképpen felturbózva 100 magyar forintot 125-re - már ha lennének ilyen kifizetések, mint ahogy még nincsenek. A vidék felemelésén fáradozó budai ügyvéd minisztersége idején ugyanis nem sikerült felállítani a SAPARD-irodát, így még csak most költik az elõcsatlakozási agrárpénzeket a pályázók, abból is eddig alig 40 százalékot felhasználva, Romániával párban a sor végén kullogva. Az AVOP-pályázatok ennélfogva még leginkább a szerzõdéskötés fázisában vannak, az értelmetlen hivatali kapkodástól továbbra sem zavarva.
Kilátások
Mindezeket persze tekinthetjük a bejáratós rendszer gyengélkedéseinek, de korántsem biztos, hogy a családi gazdaságokra a távolabbi jövõben boldog idõk következnének. A termõföld alapú támogatások 2010-ben érik el az uniós szintet, és 2013-ra kopik ki belõlük a nemzeti kiegészítés. Amíg viszont nálunk a felfutás idõszaka zajlik, addig az unióban éppen e támogatási formát igyekeznek leépíteni. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a termelés után járó pénzek végsõ soron mégsem a címzettnél, hanem a földtulajdonosoknál kötnek ki, akik a gazdálkodóknak járó támogatás nagyobbik felére bérleti díjemelés formájában rögvest bejelentik igényüket. Magyarországon is, pusztán a földalapú támogatások hírére már 30-40 százalékos volt az emelés. Ráadásul a kilencvenes évek elején végrehajtott kárpótlás és a termelõszövetkezeti tagoknak kiadott részaránytulajdonok miatt a földtulajdonlás (mintegy kétmillió, többségében egy-két hektárt birtokló, de a földjét csak a kedvezõ helyzet miatt, befektetésnek vagy érzelmi okokból megszerzõ tulajdonos van) és a gazdálkodás rendkívül nagy mértékben elvált egymástól, tehát a földbérlet aránya is magas.
Szóba jöhet még a támogatások ún. második pillére, mely a fenti, termelési típusúval szemben a természetközeli gazdálkodást preferálja, ráadásul jóval bõkezûbben. Ez jelenleg szinte teljesen hiányzik nálunk, van tehát hova fejleszteni. Amíg viszont a szlovén vagy osztrák panziótulajdonosnál egyértelmû, hogy gazdag közösségi támogatást élvez, amikor a nagyvárosi síelõk gyönyörûségére megfeji a három darab biofüvön tartott Milkát, addig Magyarországon ez a forma valószínûleg csak kiegészítõ szerepre számíthat. Az országot az adottságai - különösen a valóban jó minõségû termõföld - elsõsorban intenzív mûvelésre teszik alkalmassá.
Azt pedig nagy területeken lehet gazdaságosan végezni, és az utóbbi évek folyamatai is ezt látszanak alátámasztani: a szántóföldi termelés négyötödét és az állattenyésztés kibocsátásának is döntõ többségét mostanra a mintegy nyolcezer gazdasági társaság és a pár ezer nagygazda állítja elõ. Raskó György ehhez hozzáteszi: a magyar gazdák többségének a szakmai felkészültsége sem megfelelõ. "Ez nem egy autóipari sorozatgyártás, ahol kicsi a külsõ kockázat, az árak kalkulálhatók. Összetett vállalatvezetési tevékenységrõl van szó, a biológiai ismereteken kívül érteni kell a tõzsdéhez, bankokkal, kereskedõkkel kell tudni tárgyalni. Egy folyamatosan változó rendszert kell úgy irányítani, hogy nyereséges legyen." Szerinte a magyar paraszt van olyan okos és szorgalmas, hogy fel tudja venni a kesztyût, persze jóval kevesebben lesznek, mint most. De a jó minõségû magyar földeket akkor is fogják mûvelni, ha abszolút szabad lesz a piac.
Eközben ugyanis az is látszik, hogy az EU is egyre kevesebbet költ a mezõgazdaságra - persze a közösségi büdzsének még így is több mint a 40 százalékát, tavaly mintegy 43 milliárd eurót. A Kereskedelmi Világszervezettel folytatott tárgyalások következtében viszont csökkenteni kellett a mezõgazdasági termékek importvámját és az exporttámogatást, mondván, az talán mégsem járja, hogy a fél világ azért ne tudja eladni a termékeit és közben egye a méreg-drágán megtermelt európait, mert mifelénk nem akarják, hogy az emberek a falvakból beköltözzenek a városokba. Hosszabb távon pedig további piaci liberalizációra lehet számítani. Érthetõ az egyik termelõ kifakadása a Kossuth rádióban: "Annak idején azzal kezdték, hogy 20 hektáros gazda meg fog tudni élni, késõbb, hogy az 50 hektáros meg fog tudni élni. Most tartanak már 1000-1500 hektárnál, aki majd még meg fog tudni élni. Akkor miért kezdték 20 hektárnál? Miért nem azt mondták, ne kezdjetek neki, ne fektessetek bele, ne invesztáljátok bele a vagyonotokat, mert tönkre fogtok menni?! Tudatosan becsaptak akkor bennünket?"
A 2000-ben készült Általános mezõgazdasági összeírás szerint az csaknem 967 ezer gazdálkodó- egységbõl 958 500 volt a családi gazdaságok száma. A 2003-as gazdaságszerkezeti összeírás már csak 773 400-as összesített adatot és ezen belül 765 600 családi gazdaságot "talált". A megmûvelt terület - 4,3 millió hektár - mérete gyakorlatilag nem változott, azaz a birtokkoncentráció látványosan zajlik. Vajon mikor kívánja a mindenkori kormányzat mindezt tudatosítani az akármilyen támogatásokkal is életképtelen gazdaságok tulajdonosainak százezreiben, és van-e valamilyen hosszú távú koncepció a foglalkoztatásukra? Avagy automatikus folyamatnak tételezik, a gazdák törvényszerû utcára vonulásával? Persze Gyula farmer sem hülye, nagyjából sejti a megoldást: "Egyik fiam karosszérialakatos, segíteni segít, hát õ is csak kenyeret eszik. A másik fiam meg még tanul. Hogy utánam ki viszi a földet, azt még nem tudom. Ha így lesz, akkor senki, mer' elmén a gyerek kedve is tõle. Volt már olyan válasz: mit kínlódsz vele, apu. De én még ebben nõttem fel, nem tudom abbahagyni."
Mészáros Bálint
Kullancsok
Bár a Budapesten demonstráló gazdák között nemigen találni baloldali szavazót, a szélsõjobboldaltól megpróbálják magukat távol tartani: Jakab István, a Magosz elnöke is lépten-nyomon elhatárolódik tõlük. Ettõl függetlenül a többek között hídfoglalásra szakosodott állampolgárok igyekeznek kihasználni az ingyen reklámfelületet, és tréfás tárgyaikkal meg elborult tekintetükkel ingajáratban vannak a Kossuth és a Felvonulási tér között, valamint ordítanak. Cs. István is újra aktív.
A Fidesz országgyûlési határozatcsomagot készített. Hogyaszongya: a szûnni nem akaró kádárizmus és az elmúlt három év mulasztásai vezettek a gazdák tüntetéséhez; meg kellett volna védeni az európai uniós szabályok figyelembevételével a hazai árutermelést; a gazdák az életükért tüntetnek - ilyesmiket mondott a parlamentben Turi-Kovács Béla, a párt frakcióvezetõ-helyettese, Torgyán József egykori párttársa.
A Gazdakörök a 2002-es önkormányzati választáson több helyütt közös listát állítottak a Fidesszel, illetve támogatták a jelöltjeiket. A Népszabadság információi szerint a Magosz-demonstráción is intézkedõ jogi képviselõ a Fidesz egyik állandó tanácsadója és az ORTT panaszbizottságának Szalai Annamária által javasolt tagja egy személyben. Hende Csaba is szolidaritási felhívást intézett a budapesti polgári körökhöz: élelmiszert és a gazdákat ellátó önkénteseket kért. Nem mellékes körülmény, hogy a demonstrációra Orbán Viktor elõ-évértékelõ vidékjárása után került sor.
Krónika
Február 18.: Jakab István, a Magosz elnöke bejelenti, hogy 21-én, hétfõn reggel hét órakor megkezdõdik az országos gazdademonstráció, a gazdák munkagépeikkel megkezdik vonulásukat Budapestre. Az akcióban hivatalosan 15 gazdaszervezet vesz részt: a Magosz, a Magyar Mezõ- és Erdõgazdasági Érdekképviseleti Tanács (Maét) tíz tagszervezete, továbbá a Magyar Parasztszövetség, a Magyar Erdõgazdasági Szövetség, valamint a Magyar Középbirtokosok Szövetsége és a Biokultúra Egyesület.
Február 21.: Rendõri felvezetéssel, több száz traktorral megérkeznek a gazdák a Felvonulási térre, útközben a rendõrök igazoltatják, szondáztatják õket, megnézik a jármûvek papírjait, amit õk nem vesznek jó néven. Batiz András kormányszóvivõ nem tudja, hogy pontosan mit akarnak elérni a gazdaszervezetek, de belpolitikai indítékot gyanít.
Február 22.: Délben nagygyûlést tartanak a Kossuth téren, kettõkor átadják a petíciót a minisztériumban, illetve a kormányfõi hivatalban. A felek megállapodnak abban, hogy másnap háromkor tárgyalóasztalhoz ülnek, de a helyszínben nem tudnak megegyezni: a tárca a saját épüle-téhez ragaszkodik, a demonstrálók képviselõi a Felvonulási téri sátrukhoz. Pásztohy András, az FVM politikai államtitkára kijelenti, hogy a kormány mindent elkövet a támogatások gyorsabb kifizetéséért, és az intervenciós gabonafelvásárlást is megsürgetik. Hiller István méltánytalannak tartja a csúszást, de biztos benne, hogy a gazdák belátható idõn belül a pénzükhöz jutnak.
Február 24.: Egy nap késéssel ugyan, de megkezdõdik az egyeztetés a minisztérium Agrárgazdasági Kutatóintézetében, ezért elmarad az újabb tüntetés a Parlament elõtt. Gyurcsány Ferenc kiáll Németh Imre mellett, és leszögezi: el kell kerülni a politikai küzdelem látszatát, szakmai vitára van szükség. Hangsúlyozza, hogy a csatlakozás óta jelentõsen megnõtt a támogatások mértéke, és kizárja, hogy az érvényes költségvetésen változtassanak. A felek egyébként gyors megegyezést valószínûsítenek.
Február 25.: Miután újabb traktorok indulnak a fõvárosba, az FVM megszakítja a tárgyalásokat.
Február 26.: Újabb kétezres tüntetés a Kossuth téren: "Gyurcsány, Németh modjon le!" Szabolcsban félpályás útlezárás. Hiller István szélsõjobboldali politikai akciót lát a tüntetés mögött.
Február 27.: Elmarad az e napra tervezett tüntetés, a tárca nyilvánosságra hozza megállapodástervezetét. A "hol legyenek a további tárgyalások" vita újrakezdõdik. A demonstrálók nem bíznak már Németh Imrében, Gyurcsánnyal akarnak tárgyalni.
Február 28.: Még nincs végleges válasz a tervezetre, de Jakab István szerint a legtöbb ponttal nem tudnak egyetérteni. A demonstrálók szerint a miniszter nem tárgyal érdemben velük, Németh pedig várja a tervezetre adandó választ. Lendvai Ildikó is csatlakozott a szélsõjobboldali provokáció elméletéhez. Országszerte több megyében újabb útlezárások, forgalomlassítások kezdõdtek.
