Gémesi szerint politikai lejáratás folyik ellene, útban van Gödöllő polgármestereként, ezért omlott össze a szemétszállítás

  • narancs.hu
  • 2018. november 4.

Belpol

"Valakin el kell verni a port” a kukaholding csődhelyzetéért. Egyébként meg jövőre önkormányzati választások lesznek.

Gémesi György Gödöllő polgármestere, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke levelet írt polgármestertársainak a szemétszállítási krízis apropóján, hogy tisztázza a helyzetet.

Most már ne is vigyék el a szemetet: visszavonta a Zöld Híd engedélyét az állami kukaholding

Az önkormányzatokat arra kéri a nemzeti kukacég, hogy bontsanak szerződést a Zöld Híddal, és szerződjenek egy olyan szemétszállító szolgáltatóval, amelynek van megfelelődési papírja.

A levélben – mely a hvg.hu-hoz is eljutott – Gémesi a többi polgármesternek azt írja, a Zöld Híd ellehetetlenítése egy folyamat vége, aki figyelemmel kísérte az elmúlt két évben a munkájukat, az láthatta, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Zrt. folyamatosan alulfinanszírozta a Zöld Híd Nonprofit Kft.

LMP-s politikusra mutogat a Belügyminisztérium a szemétszállítási káosz miatt

De nyugalom, a kormány ura a helyzetnek, szemét nem marad elszállítatlanul, és fenntartják a rezsicsökkentést.

A hvg.hu cikke szerint Gémesi úgy véli, egy puszta segítségkérés után politikai, emberi és szakmai lejáratás indult az ügyben,.„A szolgáltatás kényszerű leállása után személyem és ügyvezető igazgató úr ellen a kormánysajtó oldaláról is folytatódott az azonos tartalmú, de lehengerlő politikai lejárató kampány. Arra a következtetésre jutottam, hogy az események láncolata, valamint a nyilatkozatok alapján sunyi, alattomos politikai szándék húzódik meg a történések mögött. Mint eddig mindig, amikor választások közelednek.”

"Valakin „el kell verni a port” az NHKV Zrt. csődhelyzetéért, ami kódolva volt. Mivel kiváló önkormányzati szakembereink vannak, 2013 óta előre tudjuk, írjuk, jelezzük a mára kialakult következményeket. Kell egy „bűnös”, akire hárítani lehet a felelősséget, aki elviszi a kommunikációt az NHKV Zrt. botrányos működéséről, gazdálkodásáról."

Gémesi szerint a kormányt nem a szolgáltatást igénybevevő 350 ezer ember, a szolgáltatást biztosító közel 400 ember, de nem is a Zöld Híd érdekli, hanem csak Gémesi lejáratása.

"Gödöllőn vagyok útban" – teszi hozzá a polgármester.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.