Gerendai Károly szerint a VOLT Fesztiválon vetített Orbán-beszéd nem kampánytevékenység

  • narancs.hu
  • 2019. július 3.

Belpol

A Sziget korábbi főszervezője nem tartja helyesnek, ha egy fesztiválon arról győzködik a közönséget, hogy kire szavazzon. De ez nem ilyen eset volt.

"Egy ilyen rendezvény nem arra való, hogy a közönséget arról győzködjük, kire szavazzon, de főleg azért nem, mert akinek ez nem tetszik, az majd nem jön el legközelebb" - így nyilatkozott Gerendai Károly, a Sziget korábbi főszervezője a Lángoló Gitároknak arról, hogy a VOLT Fesztiválon Orbán Viktor 89-es beszédét vetítették. A miniszterelnök a Terror Háza Múzeum reklámfilmjében tűnt fel pár másodpercre a fesztiválon.

Gerendai úgy gondolja, hogy "van pár árnyalatnyi különbség a rendszerváltás évfordulójának népszerűsítése és a direkt pártpolitizálás vagy a választási kampánytevékenység között. Tudom, vannak akik történelemhamisítást kiáltanak és elvárnák, hogy foglaljunk politikai állást, utasítsuk vissza a reklámfilmet, de ez nem a mi meccsünk. Ha ilyen szinten beleállnánk, az valóban politikai állásfoglalás lenne, pont azt tennénk, amit most az ellenkező nézőpontból kifogásolni próbálnak."

Gerendai továbbá megjegyezte, hogy furcsállja, hogy ebből most lett ügy, hiszen a politika hosszú ideje jelen van a fesztiválokon, például sok fesztivál beengedi a pártokat és azok ifjúsági szervezeteit a helyszíneikre, ők azonban ettől mindig igyekeztek tartózkodni.

Nem úgy a Balaton Sound, ahol szintén látható lesz majd a videó.

A Balaton Soundon is vetítik majd a rendszerváltásról szóló, Orbánt ünneplő videót

A szervezők nem érzik problémásnak a Terror Háza Múzeum reklámját. A Terror Háza Múzeum reklámfilmjében tűnt fel pár másodpercre Orbán Viktor 89-es beszéde a VOLT Fesztiválon. Lett némi visszhangja... Volt, aki egyenesen bojkottra szólított fel a kormánypropaganda ilyen módú terjesztése miatt.

Volt, aki tiltakozásául bojkottálta a VOLT Fesztivált, ahogy noÁr, a színész-rapper-aktivista is.

Lobenwein Norbert a VOLT fesztivál főszervezője pedig a Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait a videóval kapcsolatban. "Nem tisztem véleményt mondani egy partnerünk szpotjáról. 1989-ben történelmet írtunk, számos fotó, kép égett belénk örökre. A film rendezője ezeket a képeket választotta, lehet, hogy más rendező másokhoz nyúlt volna…" - írta a főszervező.

(via hvg.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Hogyan tanítsuk pénzügyi önállóságra a gyermeket?

  • Támogatott tartalom

A gyermekeknek egyértelmű keretekre és azon belül önállóságra van szükségük ahhoz, hogy magabiztos, kompetens és felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Segít nekik, ha önállósodási törekvéseiket a szülő támogatja, de a család által világosan meghatározott értékek és elvárások mentén. Ez igaz a költésekre és pénzügyi döntésekre is.

Drónfal ereszkedik le a kontinensre

Ha nem is Stettintől Triesztig, mint a vasfüggöny annak idején, de most a terjeszkedő újszovjet birodalom ellen védekezik Európa. Ezúttal a dróntámadások elhárítása a cél, ebben állapodott meg az EU védelmi biztosa és kilenc kelet-európai ország minisztere.