Gulyás Gergely behúzná a Közszolgálati Egyetemet

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. június 27.

Belpol

Tudják, ennek a rektora a bírságbajnok Patyi András.

A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerülhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) irányítása egy az Országgyűlésnek benyújtott javaslat alapján.

A fideszes Gulyás Gergely és Dunai Mónika által benyújtott előterjesztés indoklásában felidézték: a jelenlegi szabályozás az NKE fenntartójának a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, az igazságügyért, a honvédelemért, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működő Fenntartói Testületet jelöli meg, amely a négy tag egyhangú igen szavazatával hoz döntést.

Úgy vélik, ez a testületi formában működő irányítás a fenntartó működését „lassabbá és körülményesebbé” teszi, ezért – mint írták – a „modern közigazgatás és a minőségi oktatás megteremtése érdekében” indokolt, hogy az egyértelmű felelősség és az irányítás a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerüljön.

Ezzel együtt a törvényjavaslat rendelkezik egy Tanácsadó Testület létrehozásáról, amely a Miniszterelnökség vezetésével és az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működik.

Rögzíti továbbá, hogy a hatályos szabályozást követve továbbra is indokolt megteremteni annak a lehetőségét, hogy az igazságügyért, a honvédelemért, a külgazdasági és külügyekért, valamint a rendészetért felelős miniszter az NKE-vel kötött megállapodás alapján költségvetési támogatást biztosítson az egyetem részére az általa vezetett tárca költségvetési fejezetében. Elfogadása esetén a törvény augusztus 15-én lép hatályba.

Az mfor.hu közben arról ír, hogy az NKE rektori székében a Médiatanács-tag Koltay András válthatja Patyi Andrást. Patyi annak a közigazgatási felsőbíróságnak lehet a vezetője, amelynek a múlt heti alaptörvény-módosítással ágyazott meg a kormány. Patyi mellesleg a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, ebben a minőségében alázta meg a választás után Orbán Viktor egy elhíresült és dokumentált egyetemi látogatásakor.

„Nagyon sajnálom, miniszterelnök úr!” – A vazallus természetrajza

Ez lesz az egyik olyan jelenet, amellyel a jövő magyarjainak magyarázni fogják a NER lényegét. „Nagyon sajnálom, miniszterelnök úr!” – rebegte Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke az áprilisi választás után az intézményébe látogató Orbán Viktor „viccelődő” felvetésére.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”