Gulyás: Ha a politikusok nem tanúsítják a higgadtságot, akkor ezt nehéz a kultúrszereplőktől elvárni

  • narancs.hu
  • 2020. november 29.

Belpol

A miniszter azt mondta, nem örül a „diskurzus eldurvulásának”, majd utalt Donald Tusk egy korábbi nyilatkozatára.

„Nem örülük a közéleti diskurzus eldurvulásának” – válaszolta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Transidexnek, amikor arról kérdezték, nem gondolja-e, hogy le kellene mondania Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatójának a botrányt kavart publicisztikája miatt.

Miért nem számít, hogy mit ír Demeter Szilárd?

Merre tovább a gázkamrázás után? Demeter Szilárd megírta, amit megírt, a maga szokásos semmitmondó, konzum szélsőjobboldali, nyúlfarknyi terjedelmében is szinte olvashatatlanul unalmas módján. Nincs egy eredeti gondolata, mondata, szava sem. Aki követi publicisztikai tevékenységét, annak ez nyilván nem meglepetés, aki most figyel fel rá, az meghökkenhet a gondolattalanság ilyen dimenzióján, néhány pillanatra, hiszen még efféle hatása is csak másodpercekig tart.

Hozzátette, „most, amikor Európában komoly viták vannak, akkor higgadtságra lenne szükség, de ha a politikusok nem tanúsítják ezt a higgadtságot – gondoljunk arra összehasonlításként, amit az Európai Néppárt elnöke korábban a magyar miniszterelnökről mondott (Donald Tusk egészen pontosan azt mondta, Carl Schmitt, konzervatív jogtudós, aki 1934-től a náci párt tagja, a hitleri diktatúra jog megalapozója volt „nagyon büszke lenne Orbán Viktorra” – a szerk.) – akkor nehéz ezt a nem politikus kultúrszereplőktől elvárni. Én általánosságban azt tudom mondani, hogy higgadtságra, mértéktartásra és kompromisszumkeresésre van szükség, ha a jelenlegi európai problémákat meg szeretnénk oldani” – mondta Gulyás.

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.