Gyalogsági aknák Magyarországon: Talált jószág

szerző
Vultur Csaba
publikálva
2000/29. (07. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nemzetközi összesítések szerint mintegy 110 millió gyalogsági aknát telepítettek világszerte, évente nagyjából százezret szednek fel, és 2,5 milliót telepítenek. Az ENSZ egyik jelentése szerint tehát a jelenlegi tempóval számolva nagyjából 1100 év kell a föld aknamentesítéséhez, bár egy taposóakna maximális élettartama csak száz év (igaz, épp emiatt a mai napig is veszélyt jelentenek a második világháborúban telepített gyalogsági aknák, például Egyiptom egyes részein).

A Magyar Honvédség 1996 novemberében összesen 375 306 darab gyalogság elleni aknával rendelkezett. Az utolsó darabokat ezekből tavaly nyáron semmisítették meg. Azt a Csapody Tamás független szakértő által az ICBL-nek készített jelentés is elfogadja ugyan, hogy az ottawai egyezménynek hazánk eleget tett. Van viszont értelmezési különbség közte és a hivatalos honvédelmi álláspont között a tekintetben, hogy mit is kellene (még) megsemmisíteni. A honvédség szerint semmit, a jelentés szerint viszont a MON-50-es típusú aknákat igen - márpedig az MH nem tervez ilyesmit. Csapody szerint e mögött az áll, hogy a magyar katonai-szakmai körökben ezt a típust már nem sorolják az ottawai egyezmény hatálya alá tartozó, megsemmisítendő gyalogsági akna kategóriájába. "A gyalogsági taposóakna a gyalogsági aknák egyik fajtája. Ezeken kívül létezik még rengetegféle gyalogsági akna, amelyre az ottawai egyezmény nem vonatkozik" - mondta kérdésünkre Tián József ezredes, a Magyar Honvédség szárazföldi vezérkarának parancsnoka. Szerinte az ottawai egyezmény tiltó hatálya alatt álló egyetlen akna sincs a honvédség birtokában.

Aknás vetés

A fő probléma azonban elsősorban nem a honvédségnél, hanem a föld alatt van. Minthogy ezeket az aknákat közvetlenül a föld felszíne alá telepítették, és nem láthatók, csak a talaj szurkálásával deríthetők fel - a detektorok, különösen a nagyon szennyezett területeken, mindenre sípolnak, így azok erre a célra csak igen korlátozott mértékben használhatók.

A tűzszerészekhez, azaz a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész- és Aknakutató Zászlóaljához évente átlagosan mintegy 2500-3000 bejelentés érkezik, és közülük egyre kevesebb szól aknáról. A tűzszerészeknek évente nagyjából ötvenezer robbanószerkezetet kell megsemmisíteniük, ezeknek csak töredéke a taposóakna. A kapacitásuk viszont véges: a zászlóalj csupán háromszáz főből áll (és nem is nagyon tülekednek a hivatásosok meg a szerződésesek ide, sorkatonáknak meg tilos evvel foglalkozniuk). És bár vannak maszek aknakereső cégek, robbantani csak a hivatásos katonáknak szabad, a többiek csak megjelölhetik a talált robbanószert. A megtalált aknák az országban szétszórtan helyezkednek el; gyakorlatilag bárhol beléjük botolhatunk. A tűzszerészek a megtalált aknák környékét egy-két méteres sugarú körben vizsgálják át, a harckocsiaknát általában a legközelebbi alkalmas helyen, a gyalogsági aknát a helyszínen felrobbantják.

Egy késő üzenet

"A magyarországi aknásított körzetek három időszakból és három forrásból származnak" - mondta el a Narancsnak Csapody. Az egyik csoportba a még a II. világháború idején aknásított körzetek tartoznak, ahol német és szovjet csapatok telepítettek aknákat (van sokféle: tányér-, ugró-, hasáb-, botlódrótos és üveg-, továbbá betonakna, hogy a meglepő aknákról és a harckocsi elleni aknákról már szó se essék). Az egyetlen, Csapody által ismert ilyen körzet a II. világháborúban aknásított, a Balaton délnyugati sarkától a Dráváig húzódó, úgynevezett Margit-vonal mentén lévő Nagybajom körzetében van. Bár a területet gyakorlatilag megtisztították - ma mezőgazdasági művelés alatt áll -, és az erdőben fakitermelés nem folyik, a terület nincs elkerítve, és táblák sem jelzik a robbanás- vagy aknaveszélyt. Nagybajom jegyzője szerint az erdőben évente egy-két gyalogsági vagy taposóaknát találnak.

A földben rejtőző aknák másik csoportja szovjet örökség: Magyarország 104 településén és 288 katonai objektumában állomásoztak szovjet csapatok 1944-től 1991-ig; a szovjet hadsereg a Magyar Honvédség előtt ismeretlen számú és típusú aknát tárolt Magyarország területén. A baráti szovjet csapatok által használt területek (épületek, katonai bázisok, lő- és gyakorlóterek) aknamentesítését csak részben végezték el: az épületeket mindenhol átvizsgálták, a zöld területeket 20 centiméter mélységig, a lő- és gyakorlóterek, valamint katonai bázisok teljes átvizsgálása azonban nem történt meg. A megtalált aknák 95 százaléka gyakorlóakna volt. A lőterek úthálózatát csupán két-három méter szélességben aknátlanították, így az erdészek és a helybéliek a gyakorlóterek környéki erdőkbe sok helyen nem mernek bemenni - állítja Csapody. A legszennyezettebb az Esztergom és Kecskemét környéki, valamint a táborfalvi lőtér volt; utóbbit már a baráti amerikai csapatok használják, így az tiszta.

Komoly veszélyforrást jelentenek a délszláv háború idején aknásított körzetek: a Dráva betorkolásától a Dunáig terjedő 66 kilométeres határszakasz mentén, a határ túloldalán két időszakban is (1991-1992, 1994-1995) intenzív aknatelepítés folyt. A mai jugoszláv-horvát-magyar hármas határtól nyugatra, Drávaszabolcsig húzódó határszakaszon gyalogsági aknát és harckocsi elleni aknát egyaránt rejt a föld. A több tízezer aknát feltüntető, részletes aknatérképről azonban senkinek sincs tudomása, holott az aknákat általában a magyar határtól néhány méterre helyezték el, sőt néhány esetben egy-három méter mélységig magyar területen vannak. Errefelé a magyar hatóságok a mezőgazdasági munkálatokat vagy megtiltották, vagy fokozott óvatosságra hívtak fel, és a magyar határőrök járőrözését a határtól egy kilométeres távolságra engedélyezték. (A horvátok sem járőröznek a túloldalon.) 1991 és 2000 márciusa között a hatvanhat kilométer hosszú határszakasz magyar oldalán eddig két ismertté vált aknabaleset történt: egy csigaszedő állapotos fiatalasszony a határtól másfél méterre - elmondása szerint magyar területen - lépett aknára, egyik lábát amputálni kellett; egy tizennyolc éves veszprémi fiatalember pedig - már horvát területen - egy botlódrótos gyalogsági aknára lépett, ő megúszta szilánkokkal.

Idő, pénz

Az említett határszakasz meg a Margit-vonal mellett persze a Magyar Honvédség által használt gyakorlóterek is erősen szennyezettnek mondhatók: a várpalotait például hetven éve használják lőtérként. Az aknás területek megtisztítása nagyon sok időbe kerül: egy tűzszerész teljes biztonsággal egy nap alatt mindössze tíz négyzetméternyi (!) területet tud megtisztítani. Bár az ottawai egyezmény kimondja, hogy ezt a feladatot el kell végezni, Tián ezredes megjegyezte, hogy erre a Magyar Honvédség nem kapott parancsot. Becslése szerint, ha mozgósítanának mindenkit, aki erre a feladatra alkalmas, legalább tíz év és évi több milliárd forint kell az összes magyarországi aknás terület megtisztítására.

Vultur Csaba

Aknák a világban

A Vöröskereszt becslése szerint évente több mint húszezer civil robban föl vagy szenved súlyos sérüléseket világszerte gyalogsági aknáktól, a legtöbbször - ha nem halállal - csonkolással végződő balesetek áldozatainak nagyjából negyven százaléka gyerek. Az aknáknak azonban közvetett romboló hatásuk is van: a földeket nem lehet megművelni, az utak járhatatlanok, a befektetők is messze elkerülik az ilyen körzeteket. Az aknák gyártásánál jóval nagyobb üzlet azok felszedése: míg egy ilyen robbanószerkezet nagyjából 3 dollárba, hatástalanítása 30-1000 dollárba is kerülhet.

A taposóaknák gyártását, felhasználását, exportját tiltó és a meglévő készletek megsemmisítését előíró ottawai egyezmény - amelyet hosszú tárgyalássorozat után 1997 decemberében írtak alá - 1999 márciusában lépett életbe. Az egyezményhez több mint 130 ország csatlakozott (szomszédaink közül csak Szerbia nem), és több mint felük már ratifikálta is. Hazánkban az 1998. évi X., hivatalos nevén a Gyalogsági aknák alkalmazásának, felhalmozásának, gyártásának és átadásának betiltásáról, illetőleg megsemmisítéséről szóló egyezmény megerősítéséről és kihirdetéséről szóló törvény rendelkezik erről. A konvenciót csak néhány ország nem írta alá: jelesül az Egyesült Államok, Oroszország, Kína a nagyhatalmak közül; míg Egyiptom, India, Irak, Irán, Izrael, Pakisztán és a két Korea a mai napig is gyárt taposóaknákat.

Csúsztatások

Az ENSZ-nek Magyarország által az aknák ügyében kötelezően teendő 1999-es és (az azzal szó szerint megegyező) 2000. április 30-i magyar hivatalos jelentését több ponton bírálta az ICBL-nek írott tanulmányában Csapody. Hazánk például nem tett említést a tulajdonában, fennhatósága vagy ellenőrzése alatt lévő gyalogsági aknák összességéről, beleértve a felhalmozott gyalogsági aknák típus szerinti felosztását, mennyiségét. Nem közölte, hogy rendelkezik MON-50-es, MON-100-as és MON-200-as típusú gyalogság elleni aknával, és ebből eredően nem közölte azok számát sem. Sőt hazánk elmulasztott említést tenni minden olyan, ellenőrzése alatt levő és aknásított körzet elhelyezkedéséről, amelyek gyalogsági aknákat tartalmaznak. (Az MH-nak erről pontos adatai vannak.) Csapody szerint ez az ottawai egyezmény fogalommeghatározása szerint azt jelenti, hogy Magyarország aknásított körzetnek minősül. Az ENSZ-nek tett jelentés hiányosan számolt be a taposóaknák megsemmisítésére irányuló programok állásáról is. Nem nagyon esett szó azokról az intézkedésekről sem, melyeket annak érdekében tettek, hogy haladéktalanul és hatékonyan figyelmeztessék a lakosságot. Csapody szerint az aknásított körzetekben a hatékony figyelmeztetés vagy nem történt meg, vagy kívánnivalót hagy maga után, és Magyarország ezzel is megsérti az egyezményben foglaltakat.

szerző
Vultur Csaba
publikálva
2000/29. (07. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra