A kormány eddigi politikája alapján valószínűsíthető, hogy nem különösebben rajong a szakszervezetekért, egyeztetni nem szeret velük, az érdekképviseletekkel való mutyizás kereteit pedig réges-régen szétverte. Tavaly egyszer már sikerült módosítani a Munka törvénykönyvét az érintett érdekképviseletek megkérdezése nélkül, idén meg a parlamenti ülésszak legvégén nyomtak keresztül az Országgyűlésen egy 36 (!) törvényből álló csomagot, melynek megszavazása nem került bő negyedóránál többe, de az egyeztetésre még ennyi időt sem szántak.
Lex stex
A csomagban szereplő törvények amúgy olyan munkaügyi, munka-egészségügyi, munkabiztonsági határozatok kodifikációjáról rendelkeznek, melyeket az utóbbi 80 évben hozott a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), s melyeket Magyarország elvileg már meghozataluk alkalmából is elfogadott, ám eleddig nem foglalt törvénybe, ami abból a szempontból jobb, hogy eddig legalább nem kellett törvényt sértenie. Ha ugyanis minden a papírforma szerint alakult volna, akkor hazánkban az utolsó jó negyvenöt évben senkit sem diszkriminálhattak volna politikai nézetei miatt, a magyar munkás annyi érdekképviseleti szervezetet alakíthatott volna, amennyit nem szégyell, s legfőképpen férfi és nő társaink egyenlő eséllyel vállalhattak volna munkát, és nyalhatták volna fel az érte járó azonos lét, ami már maga a tudományos fantasztikum. A Munka törvénykönyvének mostani módosítása többek között e területen sem hagyná érintetlenül a szabályozást: például a diszkriminációs tilalmat megerősítené, azaz fordítana egyet a bizonyítási renden is. Az onus probandi, a bizonyítás terhe ezentúl a munkáltatóra hárulna, azaz ezentúl elvileg neki kellene bizonyítania, hogy nem diszkriminálta jobb sorsra érdemes alkalmazottait, s ha ez mégsem sikerülne, úgy sürgősen orvosolnia kell a mulasztást. Az eddigi gyakorlat alapján alighanem joggal lehetünk szkeptikusak a végrehajtás tekintetében, de mint látni fogjuk, e kitétel csak kis tétel, a módosítások ugyanis újradefiniálnák a munka világának számos fogalmát.
Lapátra, magyar!
A törvényalkotók mindenekelőtt újraformáznák a csoportos létszámleépítés módozatait: a munkáltató továbbra is köteles lesz bejelenteni a munkaügyi központnak, ha tömeges elbocsátást tervez, azonkívül kéretik majdan egyeztetni az üzemi tanáccsal, sőt ennek híján a szakszervezettel, s a megbeszélésnek ki kell terjednie a csoportos létszámcsökkentés elveire, okaira (például hogy a Fülöp-szigeteken lényegesen olcsóbb a gyerekmunka), az elkerülés lehetséges módjára, az ehhez szükséges eszközökre s a létszámcsökkentés következményeinek enyhítésére. A Munka törvénykönyvének új verziója azt is kimondaná, hogy az egyeztetésen létrejött megállapodások minden körülmények között betartandók, ami bírói úton is kikényszeríthető. A törvénymódosítás újradefiniálná az idénymunkát (az efféle munka ezután per definitionem évszakokhoz, az év adott időszakaihoz vagy meghatározott eseményhez kötődik), s mindenekelőtt a munkaidőt, mely ezután is napi nyolc óra lenne, már ha minden más körülménytől eltekintünk.
Kettő a köbön
Merthogy a munkaidő lehet napi tizenkét óra is, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy egyszerűen rokona munkáltatójának vagy a tulajnak (ezt a törvény különös súllyal büntetné), meg ha maga jogosult beosztani szabadidejét, és mit ad isten, azt pont termelő típusú tevékenységgel kívánja agyonütni. A törvény arról is gondoskodna, hogy a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményeinek, no és a munka jellegének megfelelően osszák be, s hogy a beosztás elkészültéről legalább egy héttel előbb értesítsék a munkavállalót. Ha munkaidőkeretet szabnak meg, akkor a munkaidő egyenlőtlenül is elosztható az egyes munkanapok között, ám a napi minimum nem lehet kevesebb, mint négy óra. Ezzel szemben napi hatórai munka után már jár húsz perc szünet. A törvénymódosítás kivételes humanizmusát jelzi, hogy nőt terhessége megállapításától, illetve gyermekét egyedül nevelő férfit a gyermek egyéves koráig éjszakai munkára nem lehet igénybe venni, s ettől eltérni sem lehet. A munkavállalót ráadásul ezentúl hetente két pihenőnap illetné meg, melyek közül az egyiknek pont vasárnapra kell esnie (eme rendelkezést László királyunktól kezdve számos jelentős államférfink próbálta rákényszeríteni a pogánykodásra hajlamos népre, váltakozó sikerrel). A másik pihenőnap száma tehát adott (egy), ám helye mozog az időben, ideális esetben pont kupaszerdára esik. Az eltérő munkarendben dolgozóknak eddig negyvenkét órányi megszakítatlan pihenőidő járt, ezután ez csak harmincöt óra lesz, amelybe a vasárnapnak feltétlenül bele kell esnie, kivéve, ha mégsem, tekintve, hogy a munka jellegéből adódóan (nyűg és teher) vasárnap is tart. Ne tessék röhögni, mert a felsorolás folytatódik: a munkavállalót a csákány letétele és újbóli felvétele között tizennégy óra kemény pihenőidő illeti meg, már ha kollektív szerződése másként nem szól, ami könnyen előfordulhat, feltéve, ha munkaadója és szakszervezete ebben megállapodik.
Vörös Csepel kerékpár
Mint a fentiekből is látható, a Munka törvénykönyvét eddig is, eztán is gumiparagrafusok fogják kitölteni, melyek tetszés szerint értelmezhetők, s ez remekül igazodik a magyar haladó munkajogi hagyományhoz. (A hosszú történetből kiemelendő a ´19-es kommün jogalkotása: ekkor egyszerre mondták ki a munkakényszert és a munkához való jogot, bevezették a 6 x 8 órás munkaidőt és a fizetett szabadságot, ugyanakkor például a bányászoknak halálbüntetés terhe mellett megtiltották a munkahely elhagyását, némileg később viszont jó részüket besorozták és elvitték a cseh frontra stb. stb.)
A honi szakszervezetek, mindenekelőtt az MSZOSZ ehhez képest mérhetetlenül felháborodott az ügyön, s egyes szakszervezeti vezetők forró őszt és harcos munkásdemonstrációkat helyeztek kilátásba. Palkovics Imre munkástanács-vezető és a munkavállalói oldal soros elnöke szerint viszont a kormány azt használta ki, hogy a legutóbbi szakértői egyeztetésen számos érdekképviseleti szakelem egyszerűen nem jelent meg, amit a törvény szerzői a maguk részéről szelíd megadásként értékeltek. A szocialisták, mindenekelőtt Filló képviselő, egyben a foglalkoztatási bizottság elnöke, ígérik, hogy minden erejükkel megakadályozzák a törvénymódosítást, ám emlékezetünk szerint a kormánynak megvan a megfelelő többsége a kérdés egyoldalú eldöntéséhez.
Az MSZOSZ a maga részéről már megtárgyalta a törvénymódosítási tervezetet, és megfogalmazta kifogásait is, melyek szintén figyelemre méltók. A szocialistákhoz oly közel álló szakszervezeti konföderáció szerint a módosítások révén a munkaadók ezután lehetőséget kapnak a következmények nélküli elbocsátásra, amennyiben az érintettek vezetők vagy nyugdíjjogosultak. Bírálják a tervezetet azért is, mert értelmezésük szerint (az idénymunka új definícióját kihasználva) ezután egyben is kiadhatók a fél évre jutó szabadnapok (például egyes kereskedelmi munkakörökben), ezáltal csökken a hét végi pihenőnapok igénybevételének lehetősége (ugrik a szabad szombat). Az MSZOSZ-nek az sem tetszik, hogy a munkáltató túlságosan is szabadon gazdálkodhatna a munkaidőkerettel, ami oda vezethet, hogy esetenként 24 órán át is dolgoztathatja alkalmazottját, ami még rokonok esetében is kegyetlenség. Az MSZOSZ olvasata szerint ezután a heti két nap pihenőidő gyakorlatilag egyre csökkenne (ez lenne a vasárnap), ráadásul ezután megszűnik az a frappáns lehetőség, hogy az étkezési szünetet a dolgozók a munkaidő leteltével vegyék igénybe (mondjuk már otthon, a tévé előtt ülve). De nem is ez a legdöntőbb érv, hanem a nyolc óra, a régi tizenkilences vívmány, mely most papíron is megszűnne, s ez az MSZOSZ szerint teljesen felborítaná a családok normális polgári életét, no és annak tervezhetőségét. Ha másból nem is, ebből megtudhattuk, hogy hazánkban létezett normális, tervezhető, polgári jellegű családi élet, ezzel szemben nem létezett tömeges önkizsákmányolás, s alighanem az sem igaz, hogy hazánk lakosai nagy ívben tojtak a Munka törvénykönyvére, melyet alkotói már eleve úgy írtak, s ezután is úgy írnak meg, hogy sajátos paragrafusain polgári módra tervezett unokáink is jót röhöghessenek.
Barotányi Zoltán
