Gyanúsítottként idézte be az ügyészség Iványi Gábort

  • narancs.hu
  • 2024. március 27.

Belpol

Egyelőre nem közöltek részleteket arról, milyen ügyben akarják meghallgatni.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség március 28-ára gyanúsítottként idézte be Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökét.

A gyanúsítás részleteiről nem közöltek információt, olvasható a MET közleményében. Azt írják, a hét folyamán további tíz vezető munkatársukat idézte be tanúként a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya, míg egy kollégánál pedig adóellenőri vizsgálatot tartanak.

A Kúria nemrég jóváhagyta az Ügyészség indítványát, és visszavonta a MET bejegyzett egyházi státuszát. A MET emiatt az Alkotmánybírósághoz nyújtott be panaszt, de még nem született határozat.

"Az összehangolt hatósági vizsgálatsorozat, illetve a 13 éve tartó diszkriminatív kormányzati intézkedések az egyházüldözés gyanúját keltik. A MET minden lehetséges eszközzel küzd intézményei működtetéséért és megtartásáért, tárgyalásra és megegyezésre törekszik az illetékes állami intézményekkel" – áll közleményükben.

Az ügy előzménye, hogy Ónodi Istvánt, a MET gazdasági igazgatójánál házkutatást tartottak, és bilincsben vitték el, majd március 23-án engedték el az előzetes letartóztatásból. Azóta szabadlábon védekezhet, de Budapestet nem hagyhatja el. Ónódit az ügyészség 6,5 milliárd forintot meghaladó költségvetési csalással gyanúsítja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.