Volt, félig-meddig volt, most nincs: ez a magyar "dajkaanyatörvény" sorsa. Így viszont olyan házaspároknak, akiknek egészséges ivarsejtjeik vannak, le kell mondaniuk a saját gyermekről.
A természetesen szép, törékeny, barna hajú fiatal nő vastag mappában kutat. Leletek, hivatalos levelek, minisztériumi állásfoglalások. Végre megtalálja, amit keres: színes fotót húz elő a papírok közül. "Amióta láttam ezt, azóta tudom, hogy nem fogom feladni" - mondja. A képen sötét háttér előtt elmosódott, sárgásrózsaszín, nyálkás folt. Egy érett petesejt ultrahangfelvétele.
"Telik az idő"
A ma huszonhat éves P. Katalin egy alföldi faluban született. Mindig tudta, hogy valami nincs rendben nála, hiszen soha nem menstruált. "Nem mertem elmondani senkinek, nagyon rossz volt. Csak a nőgyógyász tudta. Azt mondta, hormonális probléma lehet, majd akkor menjek vizsgálatra, ha babát szeretnék, addig ne foglalkozzam vele, örüljek, hogy nincs." Katalin nem örült. Sokat vívódott, de nem tudta rászánni magát a kivizsgálásra. Hét évvel ezelőtt aztán megismerte párját, akivel ma is együtt él, közösen vezetnek egy kis vegyesboltot. "Első este közöltem vele, hogy nem vagyok egészséges. Gondolja át, akarja-e ezt a kapcsolatot, vagy nem. ' ragaszkodott hozzám, így fogad el, ahogy vagyok. Szépen élünk, nagyon ritka férfi." Katalin később a fővárosba utazott átfogó kivizsgálásra. "A főorvos úr megnézett, azt mondta, szomorú híre van, egyáltalán nincs méhem, ki sem fejlődött. És ami még rosszabb, az ultrahangon nem lát petefészkeket sem." A bizonyossághoz laparoszkópos műtétre volt szükség. "Amikor az altatás után kinyitottam a szemem, a főorvos állt az ágyam mellett. Azt mondta, a legjobb eredmény született: van petefészkem és peteérésem is. Határtalanul boldog voltam. Ez azt jelentette, hogy az orvostudomány segítségével bármikor lehet gyerekem!"
Noha a tudomány valóban alkalmazza a dajkaterhesség néven ismert eljárást, a házaspár számára ez csak akkor lett volna járható út, ha a rendellenesség még 1997 előtt kiderül. Azóta ugyanis tilos ilyen be-avatkozást végezni Magyarországon.
Katalinék tavaly mégis összeházasodtak. "Mindennél jobban szeretnénk babát, és az ismerősök is szinte naponta kérdezik, mikor lesz. Nem akarjuk elmondani az igazat, úgyhogy mindenfélét kitalálunk. Hogy sokat dolgozunk, meg akarjuk teremteni a feltételeket... Tudom, hogy azt mondanák, fogadjunk örökbe, ami tényleg szép dolog, de amióta tudom, hogy lehetne saját babánk, meg akarom adni a páromnak azt az élményt, hogy olyan gyerekünk legyen, amilyen ő meg én." A harmadik közreműködő is adott volna ehhez. "Megismertem egy lányt, akinek már van két gyermeke. A férjével akarnak egy harmadikat, és azt mondta, utána segít nekem." Ha Katalin angol, görög vagy finn állampolgár lenne, nem is volna akadálya ennek. Az is törvényes, ha a pár külföldre utazna, és ott ültetnék be sejtjeiket egy másik nő méhébe. Ám az eljárás, a gyógyszerek ára és az egyéb költségek körülbelül négymillió forintnak megfelelő öszszeget tennének ki. "Nem akarjuk elfogadni ezt az utat" - mondja Katalin. - Mégis, mindennap, amikor számoljuk a bevételt, az van a fejünkben, hogy ez erre megy. Más azért dolgozik, hogy vegyen egy házat, mi azért, hogy gyerekünk legyen. Nem a sajnálat miatt sírok. Csak az igazságtalanság. A politikusok, akik a szabadidejüket az unokáikkal töltik, bele sem tudnak ebbe gondolni."
Egy törvény persze bármikor változhat, ebben a helyzetben azonban kiemelt szerepe van az időtényezőnek. Katalin "szerencsésnek" mondható, hiszen még nagyon fiatal. ' azonban nem így gondolja. "Ha rajtam múlna, már rég három gyerekem lenne. Rosszul vagyok attól, hogy telik az idő, és nem tehetünk semmit. De ott van az a nő, aki mellettem feküdt a kórházban. ' már harmincnyolc éves, neki nincs annyi ideje, hogy éveket várjon egy törvényre."
"Tisztelt P. Katalin Asszony!
Előrebocsátva azt, hogy megértjük az ön helyzetét és vágyát arra, hogy dajkaanya bevonásával saját gyermeke szülessen, arról kell tájékoztatnunk, hogy a magyar jogi szabályozás erre nem ad lehetőséget, egyedi engedély megadását pedig az egészségügyi miniszter számára nem teszi lehetővé. Amint azt levelében írja, ön is értesült arról, hogy a törvényalkotók ismételten foglalkoznak a dajkaanyaság kérdésének megoldásával, de bizonyára arról is értesült, hogy ez a probléma nem egyszerűsíthető le a meddőség megoldásának kérdésére, hanem számos egészségügyi, jogi, finanszírozási és családjogi, alkotmányos jogi probléma együttes megoldását kívánja jogalkotás szintjén. (...) Az elképzelések szerint szigorúan családi közegben lenne lehetséges a segítségnyújtásnak ez a formája. (...) Említi levelében, hogy >>ha szükséges, elmennék Angliáig is<<. Felhívnám a figyelmét arra, hogy ebben az esetben az összes felmerülő költség önöket terheli, mert még az sem eldöntött kérdés, hogy a meddőség egyáltalán betegségnek tekinthető-e.
Köztársasági Elnöki Hivatal, Alkotmányügyi jogi főosztály"
Előre és vissza
Dajkaterhességnek nevezzük azt, amikor az egymással házastársi (élettársi) kapcsolatban álló személyek ivarsejtjeiből testen kívül létrehozott embriót harmadik személy hordja ki. Ez az egyetlen megoldás saját utódra minden olyan esetben, amikor az anya méhe nem fejlődött ki, nem megfelelő állapotú, el kellett távolítani baleset vagy betegség miatt, esetleg a várandósság kockázatos (például súlyos cukorbetegség vagy magas vérnyomás miatt). A leggyakrabban alkalmazott módszer során a meddő pár nőtagjának és a dajkaanyának a ciklusát szinkronizálják, utóbbi petefészek-működé-sét átmenetileg kikapcsolják, majd méhnyálkahártyájának "felépítése" után beültetik a férj sejtjeivel létrehozott embriót a méh üregébe.
Az Európa Tanács szakértői bizottságának 1988-as jelentése indokolt esetekben elismeri a tag-államok jogát a dajkaterhesség engedélyezésére. Így ez ma járható út például Finnországban, Dániában, Izraelben, Görögországban, az Egyesült Királyságban, esetenként Belgiumban, Hollandiában, Oroszországban, Romániában és néhány amerikai államban. Magyarországon sokáig nem létezett szabályozás: nem engedélyezték, de nem is tiltották a beavatkozást - ezért indokolt esetben az orvosok elvégezték. Az 1997. évi CLIV. (egészségügyi) törvény fordulatot hozott: az eljárás deklaráltan engedélyezetté vált.
Bár a törvény legtöbb rendelkezése hatályba lépett 1998-ban, a dajkaterhesség szabályai csak 2000. január elsejétől éltek volna, mivel a törvényalkotó úgy vélte, addig tisztázni szükséges egyes jogi részleteket. A késleltetett határidő miatt több klinikán átmenetileg leállították a folyamatban lévő beavatkozásokat. Ám 1999 végén, pár nappal a hatálybalépése előtt a dajkaterhességre vonatkozó passzus váratlanul, szinte észrevétlenül kikerült a törvényből - a halászatról és a vadászatról szóló törvény módosító javaslatával közös beterjesztés nyomán. A kiiktató törvénymódosítás püspöki körlevélre hivatkozik. "Nem láttam semmiféle szakmai egyeztetést, úgyhogy kimondhatjuk: politikai döntés született egyházi nyomásra - fogalmaz dr. Kereszty Éva, az Egészségügyi Minisztérium főcsoportfőnöke. - Ez lebecsülése egy olyan témának, amivel a világon mindenütt a súlyának megfelelően, széles körű társadalmi vita keretében foglalkoznak. Az egyházi körök félreértelmezik saját nem létező állásfoglalásaikat, amikor az emberi génállomány átalakításával és mesterséges lények létrehozásával egy szinten szemlélik a meddőségkezeléseket." Kereszty Éva mellékesnek tartja a demográfiai vonatkozást. "Legfeljebb negyven-ötven gyerekkel születne több évente, ha bevezetnék az eljárást. Ennél sokkal fontosabb, hogy tragikus sorsokon lehetne segíteni. Jelenleg mindaz tiltott, ami nincs tételesen felsorolva, ezért nincs lehetőség egyedi méltányosság gyakorlására. Holott tudjuk, hogy az orvosok olykor kegyetlenül szenvednek, érzik, hogy lennének tiszta esetek. Velem is előfordult már: legszívesebben azonnal aláírtam volna az engedélyt, amikor egy májbeteg asszony a kezelések miatt nem tudta maga kihordani a gyermekét."
Az etikai vonatkozások miatt a világon mindenütt óvatosan nyúlnak a témához. A szabályozáshoz hozzá kell igazítani a családjogi törvényt, az összes gyermekvédelmi szabályt, biztosítani szükséges az adatvédelmet. De miért érzékeny téma ez akkor, amikor a magyar egészségügyi és gyermekvédelmi ellátások keretei között számtalan módon avatkoznak be mesterségesen a gyermekvállalás folyamatába? Az örökbefogadás lehetősége mellett megengedett például a testen kívüli megtermékenyítés, a fagyasztott sejtek felhasználása, a hímivarsejt-, a petesejt-, sőt az embrióadományozás is. Mik azok a specialitások, melyek aggályossá teszik a dajkaterhesség bevezetését?
Anya csak egy van
A dajkaterhesség kifejezéssel a magyar nyelv diplomatikusan semlegesített egy más országokban megmaradó zavart: érzékeltette a különbséget az anyagi előnyszerzésért (béranyaság) és az emberbaráti segítségből nyújtott szülőanyaság között. Ez lényeges, hiszen minden érintett egyetért abban: meg kell akadályozni az anyaság üzletté válását (legfeljebb költségtérítésről érdemes beszélni). Kérdés, hogy egy általános engedélyezés után hogyan lehet kontrollálni ezt? A törvény a hozzátartozói elem beemelésével látta biztosítva ezt, amikor kizárta az "idegenek" (akár távolabbi rokonok, barátnők) közreműködését. A szöveg kimondta: az vehet részt az eljárásban, akinek huszonöt évesnél idősebb, ám negyven-évesnél fiatalabb, legalább egy gyermeket már szült közeli hozzátar-tozója vállalja a dajkaanyaságot. A törvényalkotó ezzel adott is meg nem is, hiszen olyan feltételeket szabott, melyek mellett az elvi résztvevők köre szűkre zsugorodott. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezet szerint e kitétel sérti az esélyegyenlőséget. Csernus Eszter, a TASZ ügyvivője úgy látja, hogy a fenti biztosítékok közül más országok egyet-egyet alkalmaznak. Így együtt viszont a kellő alátámasztottság helyett az indokolatlan korlátozás felé mozdítják el a szabályozást. Kereszty Éva erről így gondolkodik: "Hogy mi van, ha valakinek nincs testvére? Pech - ezt tudom mondani. Valamilyen garanciára szükségünk van - a bevezető időszakban legalábbis biztosan."
Érdekes analógia: a jog támogatja a szervadományozást, holott az elüzletiesedés veszélye ott is fennáll, ráadásul egy élődonoros veseadományozás visszafordíthatatlan elváltozásokat eredményez, s ebből a szempontból súlyosabb beavatkozás a testi integritásba, mint az anyaméh időleges használata. A vállalkozó szellemű nők jogai azonban más módon is sérülhetnek. "Köteles-e ez a nő naponta odatolni a hasát egy simogatásra, mert az jó a szülő-gyermek kapcsolatnak? A szülők megtilthatják-e neki, hogy mondjuk karfiolt egyen, ha a Spock- könyvben azt olvassák, az árt a babának?" - sorolja a hipotetikus kérdéseket Kereszty Éva.
A várandósság időszakában rejlő kockázatok azonban eltörpülnek a gyermek megszületése után előálló kérdések mellett. A lebutított kérdés így hangzik: kié a gyerek? Az Igazságügyi Minisztérium álláspontja szerint a probléma azért is különösen jelentős, mivel a hatályos családjog a származás megállapítására vonatkozó rendelkezések között csak érintőleg foglalkozik az anyasággal. Ezt - szemben az apasággal - tényként és nem vélelemként kezeli. Ennek értelmében a gyermek anyja az, aki megszüli őt. Két út lehetséges ennek elkerülésére: vagy a genetikai szülőknek adják a szülői felügyeleti jogot egy törvénymódosítással, vagy örökbefogadással rendezik a viszonyokat. "Mindkét tervezett jogi megoldás számos, az általánostól eltérő rendelkezést tett volna szükségessé, és még így sem lehetett volna garantálni, hogy a gyermek státusa már a megszületésekor ne legyen jogi csatározások tárgya" - véli az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
"Az az érv, hogy harmadik személy is részt vesz a gyermekhez jutásban, nem tekinthető elégségesnek a tiltáshoz - állítja Sándor Judit jogász, a budapesti Közép-európai Egyetem tanára. - Ha a reprodukciós eljárások széles skálájára tekintünk, másutt is találunk a felnevelő szülőkön kívüli személyeket, például ivarsejt-adományozókat. Így azzal az ellentmondással szembesülhetünk, hogy annak a nőnek a reprodukciós joga, akinek van petesejtje, de nincs méhe, kevésbé méltányolt, mint azé, akinek méhe van, de petesejtje nincs. Azaz a dajkaterhességet tiltó szabályozás ivarsejt-centrikus, és nem gondol arra az esetre, hogy a spermadonorhoz hasonlóan a csupán ivarsejtet adó nő is lehet anya. Ma jog szerint is anya lehet valaki, aki csupán szülőanya anélkül, hogy genetikai anya lenne, míg fordítva ugyanez elképzelhetetlen. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy bárki kérheti az anyaság bírósági megállapítását, aki azt állítja, ő a gyermek anyja, és ilyenkor mindig a genetikai vizsgálatnak van bizonyító ereje." Vagyis míg az apaságot elsősorban a házasság vagy az élettársi kapcsolat eredezteti, a nőnél a jog elvárja, hogy az illető ne csak vállalja az anyaságot, hanem szülés révén váljon anyává.
A gyermek jogállásának tisztázása mindenképp elengedhetetlen, különösen egy olyan helyzetben, ahol vita alakulhat ki a genetikai szülők és a kihordó nő között. "Előfordulhat, hogy a megszületett gyermeket mind az embriót létrehozó pár, mind a dajkaanya és annak férje magának követeli, vagy ellenkezőleg, az esetlegesen sérült gyermeket senki sem kívánja vállalni" - veti fel az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a témában a TASZ-hoz írt levelében.
Nehéz szülés
Mindent összevetve: Magyarország 1997-es törvénye európai mércével a liberális szabályozások közé tartozik. Talán túlságosan is az volt eredeti változatában, hiszen bár az Egészségügyi Tudományos Tanács 1992-ben, a humán reprodukció új módszereiről hozott állásfoglalásában mind a gesztációs, mind a részleges dajkaterhességet támogatta, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Etikai Kódexének utolsó, 1997-es változata még csak nem is említi. A téma időnként felbukkan, idén sokáig úgy tűnt, hogy az Országgyűlés elé kerül, végül ismét feledésbe merült. Mint azt prof. Dux László, a MOK Etikai Kollégiumának elnöke elmondta, e kérdésben még nem kaptak konkrét javaslatokat, de nem lehetetlen, hogy a kamara állásfogla-lása megjelenik az őszre várható új kódexben. "Komolyan mérlegelnünk kell, támogatjuk-e a dajkaterhesség bevezetését, vagy sem. Arra kérjük a kollégákat, hogy próbálják meg nem érzelmi alapon kezelni a kérdést. Tudomásul kell vennünk, hogy ez nehéz terep, érdekek ütközhetnek, és nyomasztó vége lehet egy-egy történetnek. Csak tisztázott jogi helyzetben és emberséges megoldásban gondolkodhatunk, ahol a születendő gyermek személyiségi jogai, testi-lelki egészsége és integritása az elsődleges."
"Egy olyan fontos és hosszú távon meghatározó kérdésben, mint a legújabb mesterséges reprodukciós technikák igénybevétele, etikai, tudománypolitikai és egészségpolitikai elemzésre van szükség - mondja Sándor Judit. - Ezen belül nem szégyen a törvény utólagos értékelése, módosítása. Az egészségügyi törvény pedig megérett a felülvizsgálatra. Egy jó szabályozás egyszerre veszi figyelembe az egyén reprodukciós döntéseit, a születendő gyermek vélelmezhető érdekeit és e sajátos orvosi terület reális lehetőségeit." Dr. Kereszty Éva úgy tartja, a túlszabályozás is lehet káros: "Nálunk mindenki azt hiszi, hogy csak törvényekkel lehet szabályozni a dolgokat. Pedig amelyik országban megy a dolog, ott sincs rá részletes törvény. Itt nem lehet a polgári jog világában alkalmazható szolgáltatási szabályokban és teljesítési kötelezettségekben gondolkodni. Elegendő volna egy keretszabály, ami bizonyos alapfeltételek mellett a felekre bízná a megállapodást. A jog nem bántaná ezeket a szerződéseket, és nem is védené agyon. Mint ahogy nemzetközi példák vannak arra, hogy e megállapodások érvényesek, de bíróság előtt nem megtámadhatók." Jóval szigorúbb az igazságügyi minisztériumi állásfoglalás: "A dajkaterhességre vonatkozó szabályozás elmaradásának alkotmányellenessége az alkotmány szakaszaiból nem vezethető le. A dajkaterhesség esetleges biztosítása tehát nem alkotmányos kötelesség, a szabályozás csupán mérlegelés tárgya lehet."
A jogszabályalkotók tehát - úgy tűnik - megrettentek az összetett feladattól. A kérdés az, melyik a nagyobb: a kockázat, amit a társadalom vállal azzal, ha a megszületett középutas törvényt hatályba lépteti, vagy a gond, amit annak hiánya okoz az érintetteknek. Elképzelhető, hogy egy csapásra egyszerűvé válnának a dilemmák, ha nem hipotetikus, hanem valós esetekben kellene dönteni. Bizonyítja ezt, hogy az 1997 előtti dajkaterhességekből semmilyen probléma nem származott.
"Most volt itt egy szerencsétlen házaspár. Az asszony méhlepénye levált a harminckettedik hétben, bevérzett, a méh elhalt. Császárral ki kellett venni a magzatot és a méhet is. Számukra nincs megoldás. Lehet mondani, hogy külföldön próbálkozzanak, bár én ezt nem szoktam tenni, ezzel támogatnék egy olyan cselekményt, aminek nincs jogi bázisa Magyarországon. Legszívesebben segítenék, de nem tudok mit tenni." Prof. dr. Dévai István szülész-nőgyógyász főorvos, a Dévai Lombikbébicentrum igazgatója "Szomorúnak tartom, hogy a magyar parlament megvonta ezt az emberi jogot attól a több száz asszonytól, aki erre rászorul. Nem tömegekről van szó, de sok eset van, és ezeknek a pároknak Magyarországon nem lehet gyerekük. A társadalomnak tudomásul kellene venni, hogy a családjog nem fog összedőlni, sem az alkotmány... Sokan szeretik ezt eltúlozni. Pontosan körvonalazható itt is, hogy mikor milyen feltételek között lehet ezt megengedni. Ez az ügy olyan ellenállásba ütközik, ami miatt nem vállalja fel senki, és én nem is bízom benne, hogy meg fog oldódni." Prof. dr. Konc János, a Szent János Kórház, Budai Meddőségi Centrum főorvosa "Technikailag minden orvos meg tudja csinálni, aki ért a lombikeljáráshoz. Betegcentrikusak vagyunk, vagyis ami jó az asszonyoknak, azt mi pártoljuk. Ennek az országnak minden egyes gyermekre szüksége van. Ebből ugyan nem lesz sok, de egy-két gyerek, az is számít." Dr. Steven G. Kaáli szülész-nőgyógyász professzor
