Gyurcsány: Kibontakozott az ellenállás, az ország megelégelte a gyalázatot és a törvénytelenséget

  • narancs.hu
  • 2018. december 17.

Belpol

Szerinte a kormányellenes tüntetések már nem egyes törvények ellen zajlanak, a demonstrálók célja az, hogy „ez a rendszer úgy, ahogy van, megbukjon”.

Gyurcsány Ferenc a DK hétfői fővárosi ételosztásán arról beszélt, hogy az ország megelégelte „mindazt a gyalázatot, törvénytelenséget, hatalmaskodást”, amit az Orbán-kormány az elmúlt nyolc évben elkövetett.

Az utóbbi napokban az ellenállás kibontakozott, most nem szabad megtorpanni, mert a parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék közös fellépése sikerre vezethet – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a rendszer megbuktatása a cél, hogy új szabályok, új törvények alapján, „tisztességes választásokon” olyan parlament jöjjön létre, „amely valójában tükrözi a népakaratot”.

Az ellenzék folytatja a tüntetéssorozatot, hétfő este hat órától újra az utcán lesznek – mondta a pártelnök.

A DK ételosztására áttérve azt mondta, hogy az néhány ember sorsát megkönnyíti, de nem jelent megoldást. A megoldás kulcsa a kormány kezében van, de a kabinet nem tesz semmit – mondta.

A feltett újságírói kérdésekre Gyurcsány Ferenc helyett a DK ügyvezető alelnöke válaszolt. Molnár Csaba határozottan tagadta, hogy Gyurcsány Ferenc megszavazta a munka törvénykönyvének módosítását. Leszögezte, hogy a pártelnök nem nyomott gombot a szavazás alatt. Egy fotó is bizonyítja, hogy a szavazáskor Gyurcsány Ferenc magasra tartja a voksoláshoz elengedhetetlen képviselői kártyáját – tette hozzá. Csalás történt, aminek a kivizsgálását a DK követeli az Országgyűléstől – mondta Molnár Csaba.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.