Dr. Bársony János kisebbségkutató a roma holokausztról
Bársony János: Különböző becslések kétszázezer és félmillió közé teszik a roma áldozatok számát. A legelfogadottabb Donald Kewrick- Grattan Puxon húsz évvel ezelőtt megjelent könyvének félmilliós becslése. Lényegesen különbözött egymástól az egyes országokban élő romák sorsa: Lengyelországban kétezer roma maradt meg a 40 ezerből, Lettországban néhány család kivételével az összes romát kiirtották.
MN: 1991-ben volt az első konferencia a roma holokausztról, a nürnbergi perben nem hallgattak meg roma tanúkat, a vádlottakat pedig alig kérdezték a roma áldozatokról.
BJ: A nácik ideológiájában a zsidók voltak a fő ellenség: minden rosszat, ami a világban történt, az ő nyakukba próbáltak varrni, a romákkal kapcsolatban nem volt a népirtásnak és a tömeggyilkosságnak ilyen erős ideológiai töltete. Ez nem azt jelenti, hogy nem akarták volna fajbiológiai alapon legyilkolni és kiirtani a romákat, csak nem ez volt a német nép nagy veszedelme. Az eugenika alapján végzett fajirtás mind a két nép esetében megtörtént, mindkét esetben szisztematikusan, gyári alapon öltek megtervezetten embercsoportokat, "fajtanemesítési" célokból. A nürnbergi perben a romákkal azért nem foglalkoztak részletesebben, mert nem volt értelmiségi rétegük, amely ezt követelte volna.
MN: A nürnbergi faji törvények szerint a romák a zsidókhoz hasonlóan idegen fajúaknak minősültek, ezért 1935-től tilos volt nem romákkal házasodniuk. Ennek alapját részben az 1905-ben megjelent Cigánykönyv képezte.
BJ: Ez a korai fajvédő ideológiának megfelelően, a Lombroso-elvek alapján bűnöző hajlamúnak írta le a romákat, teljesen tudománytalanul. Már a weimari köztársaságban komolyan üldözték a romákat, 1934-től kezdve pedig tömegesen deportálták őket az első koncentrációs táborba, Dachauba. Külön cigány gyűjtőtáborok 1936-tól több helyen is működtek
MN: 1938 decemberében Heinrich Himmler javasolja a cigánykérdés végső rendezését, habár egy-két tiszta cigány törzset "tudományos kutatás céljából" meghagyott volna.
BJ: 1936-tól a Faji Higiéniai Kutatóintézet megpróbálta a romákat fajbiológiai alapon osztályozni. A németek magukat árjának tartották, holott Európában a szanszkrit alapú nyelvet beszélő romák voltak árjának nevezhetők. Ez apróbb kellemetlenséget okozott volna a "tudósoknak", ezért azt mondták: a romák ugyan árják voltak valaha, csak aztán elkorcsosodtak, keveredtek mindenféle más népekkel. A germán szavakat használó szintik és a lallelik között kerestek tiszta csoportokat, az összes többit pedig alacsonyabb rendűnek, tehát elpusztítandónak nyilvánították. Fajbiológiáról beszéltek, és közben nyelvjárási alapon osztályoztak, tehát áltudományukban sem voltak következetesek.
MN: Az volt a cigány, akit a kutatóintézet annak tartott. Milyen adatok alapján?
BJ: Az intézet rasszbiológiával foglalkozott: koponyaméretek, szemszín stb. alapján osztályozták a cigányokat, és mindenhonnan adatokat gyűjtöttek róluk. Csináltak egy katasztert, és ennek az összeállításához felhasználták a weimari demokrácia rendőrségi adatbázisát, majd ezt bővítették a tízes évektől a cigány igazolványos rendszerrel. Ebben segített a Gestapo egyik vezetője, a Heidrich által irányított Interpol, amely nemzetközi szinten gyűjtötte az adatokat a cigány családokról.** 1936-tól a nagyobb német városok környékén jöttek létre cigány kényszermunkatáborok, 1939-től pedig már koncentrációs táborokba helyezik el őket a Német Birodalomban, így a Soprontól nyolc kilométerre lévő Lackenbachban is több ezer roma volt fogva tartva.
MN: A magyar közvélemény mikor értesülhetett először a romák kiirtásának szándékáról?
BJ: Magyarországon már 1939-ben volt olyan publikáció, amiből egyértelműen kiderült, hogy mi lesz a romák sorsa a Német Birodalomban. A Népegészségügy című lapban ekkor beszámoltak a nácik romákkal kapcsolatos fajbiológiai kutatásairól. Egy Orsós nevű fajbiológus professzor 1939-ben a magyar parlamentben követelte, hogy ezen publikációk alapján itt is ki kellene építeni ezt a fajta munkatáboros-koncentrációstáboros-elpusztítós-sterilizálós rendszert. A zsidó holokauszt részletes tényei, a lágerek valósága 1942-43-ban derült ki az auschwitzi jegyzőkönyvek kapcsán. A Népegészségügy már évekkel azelőtt helyes megoldásként ábrázolta a romákkal kapcsolatos gyilkosságokat és sterilizációt, egy pillanatig sem gondolkodva azon, hogy itt tulajdonképpen a szervezett gyilkosság, a népirtás jelenségével találkozik.
MN: 1997 óta Magyarországon is megemlékeznek a romák az 1944 augusztus 2-i Zigeunernacht-ról, amikor az auschwitz-birkenaui cigánytáborban négyezer romát gyilkoltak le. Ide 1942 decemberétől szállították a romákat.
BJ: A berlini, a lackenbachi és hamburgi gyűjtőtáborokból, de Franciaországból és több északi országból is 1942-től Himmlerék parancsára megkezdődött a romák deportálása az elfoglalt lengyel és ukrán területeken kialakított táborokba, majd Auschwitzba. Itt és más táborokban álorvosi kísérleteket folytattak rajtuk, például kétszázötven roma gyereken tesztelték a Cyklon-B-t, romákon kísérletezték ki a sóoldat-injekciót és a tífuszfertőzést. De Horvátországban és Szerbiában például saját koncentrációs táboraikban gyilkolták a romákat, az agyonverés, a késelés és a lefejezés módszereivel. Romániában, ahol körülbelül másfél millió roma élt, Antonescu hatalomra jutásakor szisztematikusan összegyűjtötték a különféle foglalkozású vándorcigányokat, és tízezrével hurcolták el olyan, román megszállású szovjet területekre, ahol semmi nem volt. Szó szerint éhen halatták őket. A kutatások igazából az utóbbi három-négy évben derítették ki, mi lett a romániai romák sorsa, korábban csak egy-két irodalmi mű foglalkozott ezzel.
MN: Magyarországon 1916-tól kötelező nyilvántartásba vették a romákat, és különleges heget hagyó himlőoltással jelölték meg a vándorlónak minősített cigányokat. A renitenseket már akkor is munkatáborokba vitték.
BJ: Mária Terézia letelepedésre kötelezte a romákat, és ettől kezdve a magyar közigazgatás két dolgot értett cigánypolitika alatt: egyrészt egy kényszerasszimilációs folyamatot, amelyben a jobbágyok alá rendelték a romákat, másrészt az ennek ellenszegülő kóbor- és vándorcigányok hatósági üldözését. Az 1916-os rendelet előírta, hogy kell bánni a kóborlókkal: ha nem saját lakóhelyükön vannak, internálni lehet őket, pénzükkel a helyi jegyző bánik, nem tarthatnak vagyontárgyakat. A kóborló persze nem egy egzakt fogalom volt: mindig a hatóság szándéka szerint számított egy egyén, egy család vagy egy csoport ilyennek. A ´28-as rendelet arról szólt, hogy évente kétszer razziát kell tartani a cigányoknál, a ´36-os értelmében pedig minden cigányt megbízhatatlannak kell tekinteni. 1939-40-től meghatározták, hogy általában a megbízhatatlanokkal mit kell csinálni. Vagyis Magyarországon nem kellett külön faji törvényt hozni a cigányokra, nem kellett gettózni, mert jól elkülönültek a cigánytelepeken. A "megbízhatatlan" minősítés pedig alkalmas volt arra, hogy aki a hatóságnak valami miatt nem tetszett, azt internálni lehetett vagy kényszermunkára fogni.
MN: Várpalotán 1945 februárjában száztizennyolc romát végeztek ki. 1974-ben roma értelmiségiek emlékművet akartak állíttatni, de ezt a hatóságok megakadályozták arra hivatkozva, hogy a romák kollaboráltak a szovjetekkel.
BJ: Ez a rablómese korábban kezdődött. 1944 októberében Doboz és Kötegyán községek magyar-német visszafoglalásakor a magyar kémelhárítók példát akartak statuálni, és a helyi pap és a bíró információira hagyatkozva "a román megszállókkal való kollaborálásért" a dobozi temetőben legéppuskáztak több roma családot. A "kollaboráció" ebben az esetben azt jelentette, hogy a román megszállók által rekvirált javak maradékából a falu szegényei hazavittek néhány tárgyat. Hasonló gyilkosságok voltak Lajoskomáromban, Székesfehérvárott és Várpalotán is.
A várpalotai emlékmű felállítását valóban a kollaborációra hivatkozva utasították el 1974-ben, ami legalábbis érdekes, tekintve, hogy ekkor is szovjet megszállás alatt volt az ország.
MN: A Roma Sajtóközpont túlélőkkel készített interjúkötetében megszólalók többsége - mint a Strasbourgban menedékjogot kapott Kolompár Friderika - arról számol be, hogy a komáromi várerődbe, majd innen sokakat lágerekbe vitték.
BJ: A hatóságok Magyarországon is létrehoztak cigánygettókat. Szabolcsban szinte minden nagyobb város mellett, de Debrecen mellett is. Innen válogattak csoportokat kényszermunkára. Eközben folyamatosan vitték el a cigány férfiakat katonának. Voltak egyes járások, ahol a szolgabíró központi tábort csináltatott a romáknak, hogy jobban tudja ellenőrizni a megbízhatatlanokat. A kijelölt cigánytelepen összezárták a járásbeli romákat: ettől kezdve mindenki vándorcigány lett, hiszen nincs ott illetősége. Vagyis a magyar jog szerint bárhova bármikor internálható.
MN: 1944 szeptemberében született meg a cigány-munkaszolgálatos intézkedés, ami a 180-200 ezer magyarországi romából 50 ezret érintett volna.
BJ: A csendőri razziák és a helyi közeg jelentették, hogy hol vannak számukra megbízhatatlan romák, belőlük szervezett "lapátos" századokat a magyar hadsereg. A nyilas hatalomátvétel másnapján, október 16-án parancsot adtak ki a munkaképes cigány férfak összegyűjtésére és internálására. A november 3-4-i nagy razziák során már roma családokat, nőket, gyerekeket is összegyűjtöttek, például a Pest környéki cigányokat.
MN: Erdős Kamill az ötvenes években 50 ezer magyar romáról ír, akik szerinte elpusztultak a világháború alatt. A hetvenes években a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága 28 ezerre, Karsai László történész pedig levéltári kutatásai alapján ötezerre teszi a számukat.
BJ: Erdős Kamill közvetlenül az események után kutatott. A Nácizmus Üldözetteinek Bizottsága is becsléseket használt. Igazából számokat akkor tudunk mondani, ha minden egyes településen számba vettük a roma áldozatokat és az eltűnteket. Karsai a fennmaradt dokumentumok alapján vizsgálódott a levéltárakban. Csakhogy a roma deportálásokról gyakran nem születtek dokumentumok, és sok levéltári anyag el is veszett.
MN: Karsai véleménye szerint ´44 ősze előtt a magyar hatóságok és a közvélemény nem foglalkozott a romákkal. Szerinte a nácik a cigányokkal kapcsolatban nem dolgoztak ki összefüggő, következetes megsemmisítő politikát.
BJ: Ebben Karsai téved. A náci Faji Higiéniai Kutatóintézet részben erről szólt, de egyértelmű volt erre nézve Himmler ´42-es auschwitzi parancsa, és a fentiekből kiderül a népirtás szisztematikussága is. Nem a romák voltak a fő ellenségei, a romákat "csak" ki akarták irtani faji alapon. 1945 februárjában Magyarországon Vajna nyilas belügyminiszter kijelentette, hogy a zsidók és a cigányok, két "nemzetidegen" faj kiirtása érdekében megtették a szükséges lépéseket. A faji ideológián alapuló népirtás mindenesetre nálunk kevésbé volt sikeres, mint a környező országokban. A romák korábban kivették részüket a németellenes küzdelmekből, a magyar zene ébrentartójaként a roma pozitív hős volt, akivel azonosulni lehetett. Gazdasági oldalról nézve a romák mintegy kétszáz éve patriarchális viszonyban éltek a magyar faluval, minden roma családnak megvolt a magyar családja, akiknél dolgozott, erős volt a "mi cigányunk" érzés. A romák általában szegények voltak, és nem irigyelték őket. Miközben más országokban legyilkolták és koncentrációs táborba küldték a romákat, a német megszállásig nálunk ez nem így történt. A sok évszázados egymás mellett élés és az egymásra utaltság tette lehetővé, hogy itt nagy arányban sikerült túlélniük a fasiszta borzalmakat.
Varró Szilvia
* A roma nyelvújítás során vita folyik e szó formájáról.
** Cigány családfaadatokat egészen 1989-ig gyűjtött a magyar rendőrség is, ahogy fajbiológiai kutatásokat is végeztek, elsősorban intézeti cigány gyerekeken: ujjlenyomat- és vérvizsgálatokat. Mindezért bocsánatot kértek a rendszerváltáskor. (B. J. megjegyzései)
