Hazaérkezett a Hunor mentőcsapat Törökországból

  • narancs.hu
  • 2023. február 13.

Belpol

Az egység minden tagja épségben hazaért. 17 túlélőt – köztük három gyereket – mentettek ki.

Hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból hétfőn kora hajnalban,

az egység 17 túlélőt – köztük három gyereket – mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.

A mentőegységet szállító katonai gép nem sokkal vasárnap éjfél után szállt le Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol a többi között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadta az érkezőket.

 
Fotó: MTI/Illyés Tibor

 
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A csapat tagjainak köszöntése után a honvédelmi miniszter újságírók előtt megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a mentésben.

A magyar ember segít országon belül és országon kívül is, láthattuk ezt a koronavírus idején, az Ukrajnából érkező menekültek esetében és most Törökországban is – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: a mentésben részt vevők a tudásuk legjavát adták, hogy segíthessenek.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: büszke arra, hogy azok a magyarok, akik kint voltak, bármikor tudásukat és bátorságukat adják, ha erre szüksége van az országnak. Kitért a Magyar Honvédség állományára is, akik részben a repülőgépekkel a szállításban, valamint a magyar orvosokon keresztül voltak jelen.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta:

a Hunor és a többi magyar mentőegység veszélyes küldetést teljesített, de mindenki épségben és egészségben hazaért.

Nagy hálával tartozunk nekik, mert a legfontosabbat tették, fizikailag és lelkileg is embert próbáló körülmények között életeket mentettek – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Az államtitkár is megköszönte a résztvevők, a katasztrófavédők és a mentősök munkáját. Megmutatták, hogy Magyarország mindenkinek tud segíteni, a világ bármely országában segítséget tud nyújtani - fogalmazott.

A Hunor február 6-án indult a földrengés sújtotta országba. Az 55 tagú mentőegység - tűzoltók, katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai – február 7-én kezdte a munkát és vasárnap délig dolgoztak a kárterületen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.