Hírösszefoglaló

publikálva
1996/32. (08. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Piros lámpás" kerület

morze
létrehozását határozta el az amszterdami Egészségügyi Hivatal: itt a transzvesztita és a transzszexuális prostituáltak dolgozhatnának. A szeparált rész létrehozásával az erőszakos cselekmények visszaesését reméli a holland iroda.

A Pravda végleges megszűnéséhez vezethet a lap megjelenésének múlt hét óta tartó szünetelése. Az újságot 1912-ben alapította Lenin, mostani tulajdonosai viszont görögök, akik összetűzésbe kerültek a főszerkesztővel.

Merénylet áldozata lett Oran püspöke Algírban, ahol a francia külügyminiszterrel tárgyalt. Pierre Claverie katolikus püspökkel a lakásában elhelyezett robbanószerkezet végzett; a gyilkosságért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget.

Szlovákia már nemcsak kábítószer-tranzitország, hanem -fogyasztó is - jelentette be a szlovák rendőrség kábítószer-ellenes csoportja. 1996 első felében közel négyszáz embert tartóztattak le kábítószer birtoklásáért, és háromszáz esetben bizonyították be, hogy dealerekről van szó.

Rabin gyilkosának ítélete jogerős, Jigal Amir büntetése: életfogytiglan - erősítették meg Izraelben. Az ítélet kihirdetésekor Amir nem jelent meg. A volt miniszterelnök gyilkosa éhségsztrájkot folytat, tiltakozva a rossz fogva tartási körülmények miatt.

Kommunisták nem jutottak miniszteri poszthoz az új mongol kormányban. A korábbi 13-ról 9 főre csökkentett kabinet tagjai a Demokratikus Unió képviselői közül kerültek ki.

A punkok és az anarchisták hannoveri felvonulásán, pénteken több volt a rendőr, mint a résztvevő. A Káosz-napok az utóbbi évekhez hasonlóan ezúttal is utcai verekedésekkel végződtek, ennek köszönhető a minden eddiginél nagyobb rendőri ellenőrzés.

3300 embriót pusztítottak el Nagy-Britanniában egy törvény értelmében, amely szerint öt évig konzerválhatók a fagyasztott embriók. Az olasz püspöki kar napilapja tömeggyilkosságnak nevezte az akciót.

Peták Istvánt jelölte az MTVRt. elnökének 7:1-es szavazataránnyal az MTV Közalapítvány Kuratóriumának Elnöksége. A végleges döntést lapzártánk után, kedden hozza meg a teljes kuratórium. Korábban Koltay Gábor volt a poszt várományosa, de ő csak öt szavazatot kapott.

Izrael kivonul Hebronból Izrael kivonja csapatait Hebron arabok lakta részéből - jelentette be Jichák Mordehai védelmi miniszter, hozzátéve, hogy az előző izraeli kormány ígérete miatt kényszerültek erre a lépésre. A kiürítés pontos időpontjáról Mordehai annyit mondott, hogy az hamarosan megkezdődik, és az áttelepülők biztonsága érdekében mindent meg fognak tenni. Ezt a döntést igyekszik kompenzálni a pénteken feloldott - szintén az előző kormány által elrendelt - építési tilalom, amely a megszállt területeken létrehozott zsidó településeken volt eddig érvényben. Az utóbbi határozatról Dori Gold, Netanjahu különmegbízottja Washingtonban Warren Christopher külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során azt mondta, a határozatnak nincs semmilyen gyakorlati jelentősége.

Az MSZP nem módosítaná a médiatörvényt A MSZP sajtófőnöke elhatárolta magát attól a Népszabadságban megjelent, állítólag MSZP-s belső körökből származó törménymódosítás-tervezettől, amelyet a lap szerint már megküldtek a szocialista parlamenti frakció tagjainak. Tardos Júlia határozottan cáfolta, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatban bármilyen dokumentum készült volna az MSZP országos központjában, és hangsúlyozta: a szocialisták továbbra is tartják magukat a médiatörvényben foglaltakhoz. Az állítólagos dokumentum szerint többek közt fel kellene függeszteni a médiakuratóriumok elnökségét, és a törvény módosítása során a parlamentnek kellene döntenie megerősítésükről vagy új elnökség kinevezéséről.

Roma holocaust-megemlékezés Nagykanizsán Az 1942 és 1944 között elpusztított mintegy húszezer roma áldozatra emlékeztek az auschwitz-birkenaui cigány tábor likvidálásának évfordulóján Nagykanizsán. A megemlékezésen Göncz Árpád kiemelte: a mai napig sok előítélettel kell megküzdeniük a romáknak, akiket leginkább sújt a társadalmi megkülönböztetés is. "A roma holocaust áldozatainak pontos számát nem ismerjük, és kárpótlásban sem részesültek" - emlékeztetett a köztársasági elnök. Az emlékműnél mintegy háromszázan helyeztek el koszorút és gyújtottak gyertyát, Göncz Árpádon kívül jelen volt Hegyesiné Orsós Éva, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, valamint a nagykanizsai zsidó hitközség képviselői.

Református világtalálkozó Mintegy 15 ezren képviselték 40 ország magyar reformátusait Erdélytől Ausztráliáig a III. Magyar Református Világtalálkozó nyitóünnepségén a romániai Nagyváradon. A megnyitón Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke elmondta: a kívülállók közül sokan politikai kihívást látnak az ilyen és hasonló találkozókban. A Miniszterelnöki Hivatal egyházi és vallásügyi államtitkára, Plathy Iván szerint a világtalálkozók felekezeti hovatartozás nélkül minden magyarhoz és a velük együtt élő népekhez szólnak, a népek közti megbékélés fontosságára is felhívják a figyelmet. Ilie Fonta román vallásügyi államtitkár egy romániai napilapnak adott nyilatkozatában a rendezvény kapcsán úgy fogalmazott: a reformátusok jelképesen ezzel a találkozóval akarják visszaállítani Nagy-Magyarország határait.

Az EU kivonul Mostarból Bár a horvát- muzulmán tárgyalásokon a megosztott Mostar újraegyesítéséről és a közös városi tanács létrehozásáról kellett volna dönteni, a megbeszéléseket újra kell kezdeni, mert a horvát fél új tervet terjesztett elő - jelentette be Dragan Gasic, a mostari EU-misszió szóvivője. Az Európai Unió boszniai főmegbízottja, Carl Bildt felszólította Tudjman horvát elnököt, térítse jobb belátásra a mostari horvátokat a közös városi tanáccsal kapcsolatban. Erről Michael Steiner, az EU boszniai főmegbízottjának helyettese azt mondta, hogy a tanácsnak a horvátok nélkül is meg kell kezdenie működését, hiszen ez Mostar egyedüli törvényes kormányzata. Az EU képviselői a feszült helyzet ellenére távoznak Mostarból, helyüket ideiglenesen nemzetközi rendőrség és az IFOR erői veszik át.

GYIÉT-delegáltak felügyelik Zánkát Magyar Bálint művelődési miniszter - módosítva egy korábbi döntését - felkérte a Zánkai Ifjúsági Üdülőcentrum Közhasznú Társaság bejegyzését végző ügyvédet: a miniszter által korábban kinevezettek helyett a Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács (GYIÉT) delegáltjait jegyeztesse be a társaság tanácsadó testületébe és felügyelőbizottságába. A GYIÉT korosztályi oldalának soros elnöke, Simon Gábor szerint helyes volt a miniszter döntése, de emlékeztetett: ezt a szervezetek tiltakozó levele előzte meg. A zánkai centrum bejegyzésének megkezdéséről egyébként 1996. március 31-ig kellett volna intézkednie a minisztériumnak; ennek elhúzódása azért is probléma, mert a bejegyzésig csak költségvetési intézményként lehet működtetni az üdülőcentrumot.

Horn: kifogások a határon túli magyarok helyzete miatt "A szlovák parlament ugyan ratifikálta a szlovák-magyar alapszerződést, de nincs olyan tárgyalás Szlovákiával, ahol a kisebbségek elleni intézkedések ne kerülnének szóba" - nyilatkozta Horn Gyula a Die Presse című osztrák lapnak. Az interjúban a magyar miniszterelnök a NATO-csatlakozással kapcsolatban elmondta: a tárgyalásokat már 1997-ben elkezdjük, országunknak jó esélyei vannak a bekerüléshez. A román és a szlovák külpolitikai kapcsolatokról Horn azt nyilatkozta, vannak feszültségek, mert nem érvényesülnek a határon túli magyarok kisebbségi jogai. Az Európa Tanács 1201-es határozatával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: ez szerepel a Szlovákiával megkötött alapszerződésben, így "magától értetődő, hogy ezt igényeljük Romániától is".

Újabb vagyont kap a tb az ÁPV Rt.-től 15 milliárd forint árfolyamértékű újabb állami vagyont ad át a társadalombiztosítási önkormányzatnak az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.: a "csomagban" szerepel a HungarHotelsből korábban kivásárolt, egymilliárd forint piaci értékű öt szállodaingatlanon kívül a Richter Gedeon Rt. 10 százalékos (1,7 milliárd névértékű) és a Szikra Lapnyomda Rt. 20 százaléknyi (360 millió forintot érő) tulajdonrésze. A tb ezenkívül megkapja a Hírlapkiadó Vállalat Blaha Lujza téri, 800 millió forint piaci értékű székházának tulajdonjogát is.

Hamisíthatatlan okmányok Egy új kormányrendelet értelmében a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete fogja a jövőben engedélyezni a biztonsági okmányok - mint például az útlevél, személyi igazolvány, jogosítvány, forgalmi engedély - előállítását, valamint a gyártó kiválasztását és a hatósági felügyeletet is. Az intézet valamennyi állami megrendelés kapcsán megvizsgálhatja a pályázók műszaki és biztonságtechnikai hátterét, szakértői egy alkalommal - az új adóigazolványok előállításakor - már éltek vétójogukkal, mert a pályázó vállalat nem tudott volna biztonsági szempontból kifogásolhatatlan igazolványokat előállítani. 1998 első negyedévében kezdődik meg a jelenlegi útlevelek cseréje; ennek költségei várhatóan meghaladják a tízmilliárd forintot.

Felmentették Priebkét A római katonai bíróság felmentette Erich Priebkét, az "ardeatinei hóhért", aki részt vett az 1944. márciusi, az Ardeatine barlangban történt tömeggyilkosságban. A felmentés hírére a 335 áldozat hozzátartozói dühödten tiltakoztak a bíróság épülete előtt. Az indoklás szerint azért mentették fel a 84 éves volt SS-tisztet, mert cselekményei elévültek, így elutasították az ügyész álláspontját, miszerint Priebke tette az emberiség ellen elkövetett bűncselekménynek számít. Az ítélet után a kormánypártok és az ellenzék egyaránt ellenérzését fejezte ki. A római zsidó közösség tagjai szerint a felmentés nem más, mint az adretinai vérengzés utólagos jóváhagyása. A német kormány még a római per kezdete előtt kérte a hóhér kiadatását Argentínától; most ismételten kérik az olasz kormánytól is. Szakértők szerint a római fellebbviteli bíróság elfogultság miatt semmissé fogja nyilvánítani a felmentést, és elrendeli a per megismétlését.

Pokolgépes merényletkísérletek Kis híján pokolgép robbant egy esztergomi élelmiszerüzletben: a bolt egyik eladója vette észre, hogy az egyik ketchupos flakon könnyebb a többinél. Személyi sérülés nem történt; a tűzszerészek az üzlet udvarán robbantották fel a vártnál nagyobb erejű pokolgépet, amelyben - lapértesülések szerint - harminc dekagramm TNT-vel egyenlő robbanóerejű nitroglicerin volt. A szerkezetet elektronikus gyújtószerkezettel szerelték fel. A bolt tulajdonosa nem tudott olyan személyeket megnevezni, akikről sejtené, hogy így akartak bosszút állni valamilyen sérelemért. A rendőrség három személynél tartott házkutatást; mindenhol lőszereket és fegyvereket találtak. Néhány nappal később a budapesti Galaxia Night Clubban robbant pokolgép; egy táncosnőt megfigyelésre kórházba szállítottak, az indíték egyelőre itt sem ismeretes.

publikálva
1996/32. (08. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra