Hírösszefoglaló

publikálva
1996/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tölgyessy kilépett

Pető Iván pártelnök szerint a szabad demokratáknál nem okozott nagy meglepetést, hogy az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülésén Tölgyessy Péter volt elnök és frakcióvezető bejelentette a pártból való kilépését, és a függetlenekhez való átülését. Az MSZP-vel kötött koalíciót élesen ellenző, a parlamenti és a pártéletből egyre jobban visszahúzódó képviselő úgy döntött, nem mond le listán szerzett mandátumáról, mert az politikai pályafutásának végét jelentené. (Az SZDSZ képviselői Tölgyessy a maga részéről egy megszorító kiegészítéssel - a ciklus kezdetekor nyilatkozatot írtak alá, amelynek értelmében, ha kilépnek az SZDSZ-ből, lemondanak mandátumukról is.) Tölgyessy lapnyilatkozatai szerint az SZDSZ a kormányban elvesztette önálló arculatát, nem tudja befolyásolni a szocialista dominanciájú kormány haladási irányát, mozgástere szűkül, és "a piacképes késő kádári technokrata-értelmiségi csoportok érdekében" tevékenykedik. A liberális politikus nyitva hagyta, hogy a jövőben csatlakozik-e egy "erős ellenzéki centrumhoz". (Lásd még: 15. oldal.)

A Vöröskereszt és a nácik A második világháború idején kapcsolatok voltak a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (IKRK) és a nácik között - ezt igazoló dokumentumokra bukkant legalábbis amerikai levéltárakban a Zsidó Világkongresszus (WJC). A háború idején titkossá nyilvánított okmányok a WJC szerint bizonyítják, hogy az IKRK egyes genfi képviselői a háború alatt katonai információkat továbbítottak a náciknak Berlinbe. A Vöröskereszt munkatársai ráadásul német ügynököket juttattak át a határokon más országokba, sőt, a dokumentumok szerint a Vöröskereszt némely vezetője maga is náci ügynök volt. Az IKRK genfi szóvivője közölte: csak akkor foglalnak állást, ha nyilvánosságra kerülnek az ominózus okmányok.

Homoszexuális örökbefogadás A skót egyház "abszurdnak" nevezte azt az ügyletet, amelynek alapján egy Edinburghben élő homoszexuális pár gyermeket fogadott örökbe. Az MTI jelentése szerint a két férfi közül az egyik a gyermek természetes apja, akinek ivarsejtjeivel egy béranyaságra vállalkozó amerikai asszonyt termékenyítettek meg - teljesen legálisan, mivel a béranyaság intézményét sem a brit, sem az amerikai törvény nem tiltja. Ez egyébként az első ismertté vált ilyen eset Nagy-Britanniában, ahol egyes számítások szerint legalább kétezer gyermek él meleg pároknál. Az egyház szerint a gyermeki jogok elengedhetetlen része a heteroszexuális családminta, a melegek viszont azzal érvelnek: a gyermeknek csupán az a fontos, hogy szilárd, erős kapcsolatot lásson maga körül.

Vitanap az alapszerződésről A magyar-román alapszerződésről szóló rendkívüli országgyűlési vitanap előtt a külügyi bizottság zárt ülésén a képviselők támogatták azt az ellenzéki határozati javaslatot, amely szerint a kormány csak a parlament előzetes jóváhagyásával írhatja alá az ötévi tárgyalás nyomán született dokumentumot. Vita volt azonban arról, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök felszólalhat-e az Országgyűlésben, ahogy azt a Fidesz - MPP szorgalmazta. Eörsi Mátyás, a bizottság SZDSZ-es elnöke kritikusan nyilatkozott az okmány több pontjáról, de alapvetően úgy látta: annak elutasítása csak a román nacionalistáknak használna. Kovács László külügyminiszter üdvözölte, Ion Iliescu román államfő elvetette az EBESZ soros elnökének, Flavio Cotti svájci külügyminiszternek a javaslatát, hogy szeptemberben Bécsben írják alá a magyar-román alapszerződést.

Iraki feszültség Az amerikai elnök és a francia védelmi miniszter is fokozott készültséget rendelt el az észak-iraki térségben állomásozó egységeiknél, miután iraki harci repülőgépek és harckocsik a Kurdisztáni Demokratikus Párt egységeivel együtt múlt szombaton behatoltak az öböl-háborús szövetségesek által - a kurdok védelmére - kijelölt tilalmi zónába, elfoglalták Irbil városát, és tüzérségi támadást intéztek Szuleimánija városa ellen. Ez ugyanis Irakban az utolsó körzet, amelyet nem Szaddám Huszein, hanem a függetlenségért küzdő kurd ellenzék tart ellenőrzése alatt. Hétfőn az ENSZ és amerikai védelmi források is megerősítették, hogy az iraki csapatok visszahúzódtak Irbil körzetéből, de lapzártakor nem tudni, véglegesen távoztak-e.

Lengyelország: szabadabb abortusz Józef Glemp prímás, a lengyel katolikus egyház feje élesen bírálta a varsói parlament azon döntését, amellyel az megszavazta Európa legszigorúbb abortusztörvényének liberalizációját. A baloldali többségű szejm törvénymódosítása lehetővé teszi, hogy a nők bizonyos társadalmi okok, például nehéz anyagi körülmények miatt - a magzat 12 hetes koráig - a terhességmegszakítás mellett döntsenek. Az 1993-as törvény eddig tiltotta az abortuszt: csak az anya életének közvetlen veszélybe kerülése esetén volt rá lehetőség. Ennek ellenére az elmúlt években tízezrek végeztek illegális abortuszt, részben igen veszélyes módszerekkel, és virágzott a környező országokba szervezett lengyel "abortuszturizmus" is.

Csehország: monetáris szigor A prágai kormány jóváhagyta a pénzügyminisztérium azon tervét, hogy 9,3 milliárd koronával csökkentsék az idei kiadást. Az intézkedéssel a büdzsé egyensúlyát, és - ahogy Ivan Kocarnik pénzügyminiszter fogalmazott: - Csehország hitelét szeretnék fenntartani legalább az év végéig. A megszorítás csak az egyes tárcákat érinti, nem terjed ki azonban a közalkalmazotti béralapra és a szociális kiadásokra. "A vártnál erősebb inflációs nyomás alatt Prága nem engedheti meg magának, hogy a deficit terhére történő kiadásokkal újabb keresletet gerjesszen" - mondta Kocarnik. A cseh jegybank nemrég szigorította a monetáris politikát, mivel a belföldi kereslet 9 százalék fölé hajtotta fel az év elején még 8,5 százalékos inflációs rátát.

Kézben tartott egészségügy A kormány a jövőben nagyobb súllyal vesz részt az egészségügy irányításában - jelentette be Szabó György népjóléti miniszter. A múlt csütörtöki kormányülésen tárgyalt koncepció szerint a tb-alapokat továbbra is önkormányzati testületek kezelnék, amelyekben azonban a munkaadókon és a munkavállalókon kívül a kormány képviselői is helyet kapnának. (A tb-önkormányzatokat az utóbbi időben főként zavaros gazdálkodásuk miatt érte sok bírálat.) Szabó György beszámolt arról is, hogy "megfelelő ütemben halad" a kórházi ágyszámcsökkentésről szóló törvény elfogadása. A Fővárosi Közgyűlés viszont levélben kérte Horn Gyulától az ágyszámcsökkentés mérséklését. A törvény 5499 ágy leépítését írja elő Budapesten, a testület azonban csak 900-1500 ágy megszüntetését látja indokoltnak.

Szlovákia: cigányellenes "túlkapások" A budapesti központú Európai Roma Jogvédő Központ (EERC) a szlovák főügyészhez fordult, hogy vizsgáltassa ki alaposan a kelet-szlovákiai Jarovnicében tavaly történt erőszakos cigányellenes rendőrségi "razziát". A Roma Sajtóközponttól kapott értesülésünk szerint 1995. július 26-án - a polgármester megbízásából - mintegy száz álarcos kommandós és más rendőr megrohanta a falu roma telepét, és rasszista kifejezéseket használva három órán át súlyosan bántalmazta az ott lakókat, köztük nőket, gyerekeket és idősebbeket, azzal az ürüggyel, hogy tolvajokat keresnek; a rendőrök könnygázzal, elektromos sokkolóval, gumibottal vagy késsel támadtak a romákra. Az áldozatok beszámolója szerint a helyi orvosok nem voltak hajlandók ellátni a sérülteket. A polgármester elégedettségét fejezte ki a razziával, hangsúlyozva: "Polgáraink nagyon pozitívan reagáltak az akcióra."

Suchman a jelölt Horn Gyula a várakozásoknak megfelelően Suchman Tamás jelenlegi privatizációs minisztert nevezte meg jelöltjeként az ipari, kereskedelmi és turisztikai tárca (IKM) élére, a lemondott Dunai Imre helyére. A miniszterelnök elképzelése szerint a privatizációt továbbra is Suchman felügyelné, megszűnne a privatizációs miniszteri poszt, az ÁPV Rt. az IKM-hez tartozna, a gazdasági kabinetet azonban továbbra is Medgyessy Péter pénzügyminiszter vezetné. Az ellenzék bírálta, hogy könnyen új gazdasági centrum alakulhat ki Suchman körül. A szabad demokraták úgy fogalmaztak: "tudomásul veszik" Suchman jelölését (Horn annak idején az SZDSZ kifejezett tiltakozása ellenére hozta létre a privatizációs miniszteri posztot). Az MSZP és az SZDSZ közti múlt heti koalíciós egyeztetés legfőbb témája így nem is ez, hanem az alkotmányozási folyamat jövője volt.

Morze

Az Európai Unió humanitárius segélybizottsága további támogatásban részesíti a világ számos részén (Szomáliában, Etiópiában, Kolumbiában) betegség, éhínség, háború és természeti katasztrófa sújtotta lakosságot, az erőszak áldozatait.

Tibet szabadságáért és a kínai fogságban lévő pancsen láma kiszabadításáért háromnapos nemzetközi éhségsztrájkot tervez október 2-ától a Transznacionális Radikális Párt emberi jogi szervezete.

Kínában a jövőben törvény biztosítja az idős emberek jogait: bűncselekménynek számít bántalmazásuk és sértegetésük, és büntetik azt is, aki nem hajlandó pénzzel támogatni idős szüleit.

A Fülöp-szigeteken békemegállapodás vetett véget a 24 éve tartó muzulmán szeparatista lázadásnak, amely legalább 125 ezer emberéletet követelt.

Norvégia fölött, a Spitzbergáknál egy hegybe csapódott és lezuhant egy TU 154-es orosz gép, amely orosz és ukrán bányászokat, valamint családtagjaikat szállította a szigetre.

Svédországban, mivel az államügyész szerint semmi sem indokolja vizsgálati fogságban tartásukat, bírósági tárgyalásuk előtt szabadon engedtek hét neonácit, akik Rudolf Hess születésnapján fasiszta emlékmenetet tartottak.

A Magyar Emberi Jogvédő Központ élesen bírálta az idegenrendészeti hivatal gyakorlatát, és azzal vádolta a rendőrséget, hogy "lehetetlenné teszi" tevékenységük folytatását; az ORFK szerintük az emberi jogi szervezetek elleni fellépést hirdetett meg.

Túlterheltségre hivatkozva lemondott posztjáról a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, az alternatív Nobel-díjas Bíró András (korábban az Autonómia Alapítvány kuratóriumi elnöke). Az MCK egyébként augusztus 28-i ülésén 36 pályázót támogatott összesen 30 millió forinttal.

Pingvinek százai pusztulnak Uruguay partjainál egy titokzatos kórban. A Vida Marina környezetvédő csoport egy ismeretlen vírusra gyanakszik.

publikálva
1996/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra