Azt nem mondom, hogy Debrecenben bárki meglepődött volna, amikor egy nyolcadikos formájú kisgyerek lett az MDF Hajdú-Bihar megyei elnöke, hisz a város folyamatosan gondoskodik róla, hogy lakói már semmin ne lepődjenek meg - a nagy ívű ötletek errefelé kifogyhatatlanok.Hol a Terror Házát működtető alapítványt kívánják a városba menekíteni, mígnem kiderül, hogy nem akarja bezárni a házat senki, hol az Álmok álmodói kiállítást szeretnék a reptéri hangárokba költöztetni, míg meg nem jön a hír, hogy régen hazavitték a tulajdonosok az anyagot: épp csak a leváltott kormány letelepítése nem merült fel a szép, új lakóparkok egyikébe a tavalyi választások után. A parádés ötletbörze közepette természetszerűleg nem tűnt fel senkinek, amikor Makay Zsolt a cívisváros láthatatlan, nem működő szövetséges pártja élén a teljesen lezüllött, szervilis helyi sajtó képviselői előtt bemutatkozott - ezek is fiatalítanak, az itt élő legfeljebb ennyit hümmögött.
Az ifjú titán a hallgatásba burkolózó, virtuális ellenzéki szervezetek tartós pihenőjüket töltő városi vezetőihez hasonlóan azóta gondoskodott róla, hogy a közvélemény elképzeléseit, netán programját ne is ismerhesse meg: hamar megtanulta a leckét ő is, ki lehet itt, Debrecenben az egyedüli kezdeményező. Mígnem egy nap arra ébredt, hogy itt az alkalom, amikor nyilvánosan referálhat ő is a jelenlétét illetően, s hűségét országos nyilvánosságot kapó ügy kapcsán vallhatja meg. A három helyi ásítozó sajtómunkás előtt felmondta a leckét, hogy a Kendermag Egyesület demonstrációja az SZDSZ holdudvarába tartozó liberális értelmiség nyílt provokációja s a többi s a többi, s azzal egy időben a Kálvin térre Fű helyett virágot! címmel ellentüntetést szervezett.
Már azt hittem, nem lesz semmi, csak a szokásos "egy beszéd-egy-népdal-egy beszéd-egy szép szavalat" típusú koreográfia a mintegy negyvenfős, zömmel hatvan év fölötti, az állást s a meleget nehezen viselő közönség előtt, melybe csupán a Loki B-középnek az előző napi Fradi-meccsen megfáradt négy-öt szelíd kopasza vitt némi színt. Turi Gábor alpolgármester teljesen korrekt, higgadt és kulturált, papír nélküli beszédben jutott el a délelőtti kerti fűnyírástól ifjúkori alkoholélményein át abbéli véleményéig, hogy ez az egész ügy a marihuána legalizálása körül azért nem feltétlenül fekete-fehér kérdés - ellenzéki politikustól nemigen hallhattunk ilyet. Meg is lepődött a jónép: tanácstalanul pislogott, mint aki nem erre vett jegyet. Utána egy civil segítő szervezet képviselője, majd egy híresnek mondott súlyemelő, Kecskés Zoltán következett - aki saját bevallása szerint, de szemmel láthatóan is, nem volt a szavak embere -, azzal a meglepő bejelentésével, hogy - idézem - "a másik oldalról, a sport oldaláról fogom önöket informálni, hogyan viselkedjenek". Hát, az jó lesz, gondolta a tudósító, erről eddig úgysem informált még senki röpke negyven év alatt, miközben rémülten hallgatta, hogy az eddigi nemzetrontás után, az anyák napja szentségét meggyalázva most "az ifjúság ellen indított totális háborút" valaki. Hogy kicsoda, azt egy Szabó vagy Czakó nevű, közelebbről a műsorvezető által be nem mutatott ember világította meg, kifejezvén egyszersmind abbéli örömét, hogy barátainak szólíthat minket: "ifjúságunkat alattomos, sunyi támadás rabságába (sic!) akarják hajtani (sic!) a Jancsó- és Konrád-félék", kiáltotta, akik pedig Szabó (Czakó) szerint láthattak már drogos embert, lévén, hogy az ő köreikben bőven vannak ilyenek. Az eddigi álmos vasárnap délutánban ekkor már hálásan fel-felhörögtek a sütkérező nyugdíjasok, hisz fogyó nemzetünk fiait csak nem dobhatjuk oda nekik, "mi, felelős pártok és emberek" - főleg, mikor Szabó (Czakó) elkezdte felszólítani különféle dolgokra Lamperth Mónikát, Jánosi Györgyöt, Kovács Lászlót, hogy Magyar Bálint és Kuncze Gábor sorra kerülésekor a szolid hörgés futótűzszerű, nyílt pfujolásba, s a "mocskok" szó fennhangon, vörös fejjel történő ismételgetésébe fejlődjön át. A tudósító már éppen hiányolni kezdte, hogy Medgyessy Péter még nem lett felszólítva semmire, holott mindjárt vége van, de ez csak percek kérdése volt: Szabó (Czakó) felszólította őt is, hogy azonnali hatállyal "foglaljon állást a fiatalság tönkretétele mellett!".
Nesze neked. Ki kivel van. Most mi van. Ezen a ponton megvolt az esély rá, hogy az esemény vidám, zűrzavaros happeningbe menjen át: "ellen!" - segítette a közönség a szónokot, aki nem értette, mi a problémájuk, de azután rájött: "ellen, persze: ellen!" - javította ki önmagát a tévedésért bocsánatot kérve, s mindenki megnyugodott volna, ha bizonyos Ferencziné a polgári körök nevében - nehezményezvén a résztvevők roppant csekély számát, erősen remélvén, hogy nem csak ennyi "ép gondolkodású" ember lakik Debrecenben - nem srófolta volna fel a hangulatot újra azzal, hogy három, "magát magyarnak mondó, gonosz embert", akik éjt nappallá téve "jó tettnek álcázva fertőzik a fiatalságot", most haladéktalanul megnevez. Konrádot és Soros Györgyöt le is leplezte legott, a harmadikról szó se essék, folytatta - a tudósító gyanúja szerint nem pusztán az izzó gyűlölet fojtotta bele, hanem a nagy izgalomban egyszerűen elfelejtette a harmadik nevet. Ferencziné elmondta még, hogy irigyli a pestieket, mivelhogy "ott több van az indulatból a mieinkben", ami azért fölöttébb szükséges, mert "ki kell verni az ilyen embereket". Gondolom, bottal a hazából vagy ököllel a térről, mint este az irigyelt budapestiek.
A rendezvény szervezője ezalatt elvegyült a foghíjas tömegben - amennyiben persze negyven ember esetében a "tömeg" szó alkalmazható -, lekezelt az emberekkel, mindenkihez volt egy-két jó szava. A vidéki politikusok pályájának azon fázisa ez, amikor még igyekvőek, közvetlenek; van némi önkontroll, szeretnének normálisnak látszani, de már épülnek a kapcsolatok, dagad az öntudat, kezdi elhomályosítani a látást a parlamenti mandátum s a nagy autó ígérete. Az első lépést ehhez most megtette: fényes karriert jósolok neki. Hisz ahogy egy öreg bácsi fogalmazott távozóban: "nem voltunk sokan, de megcsináltuk: örülni fog az Ibi."
Keresztury Tibor
