Hollik István szerint átdolgozzák az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt

  • narancs.hu
  • 2020. november 10.

Belpol

Mindenben lesz megállapodás az orvosokkal és a törvényjavaslat vissza fog kerülni az országgyűlés elé.

"Minden orvos biztos lehet abban, hogy őket az egész változás csak pozitívan fogja érinteni" - mondta el Hollik István az ATV Csatt című műsorában hétfő este. A Fidesz kommunikációs igazgatója az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről beszélt és elmondta, jelenleg is zajlanak a tárgyalások a részletszabályozásokat illetően és szerinte meg is fognak egyezni.

Az új törvényt október 6-án fogadta el az Országgyűlés és november 19-én lép életbe. Az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók többek között

  • az egy (plusz egy) évre történő kirendelés,
  • és a másod- és harmadállások engedélyhez kötése

miatt nem tudják elfogadni a törvényt. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) felméréseiből jól látszik: ha változtatás nélkül lép hatályba a törvény, több ezer orvos és szakdolgozó nem lesz hajlandó aláírni a jogviszonyt január elsején.

Az illetékes kamarák és szakszervezetek ezért folyamatosan küldik észrevételeiket és módosító javaslataikat a döntéshozóknak.

Hollik most úgy fogalmazott: a vezényléstől a magánpraxis és a kórházban elvégzett munka összehangolásáig mindenben lesz megállapodás. Majd hozzátette, hogy az átdolgozott törvényjavaslat vissza fog kerülni az országgyűlés elé.

Nem kérnek az egészségügyi dolgozók a feudális viszonyokból

Két hete fogadták el az új egészségügyi szolgálati jogviszonyra vonatkozó törvényt az Országgyűlésben. Azóta számos kritika érte, a tiltakozás formálódik. „Kitalálták, hogy ez egy zsoldoshadsereg, és mindenki oda megy, ahova mondják - nyilatkozta lapunknak egy fővárosban dolgozó infektológus a nemrégiben elfogadott egészségügyi törvényről. - Az orvosoknak nem lesz választási lehetősége.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.