Horgas Péter a gyermekéhezés ellen indított akcióról

  • narancs.hu
  • 2015. november 12.

Belpol

Kihátráló Fidesz, magyarázkodó Harrach Péter, elutazó Hoffmann Rózsa, helyzetbe kerülő Jobbik - legfrissebb lapszámunkban Horgas Péter beszél a gyermekéhezés ellen indított akció sorsáról.

Magyar Narancs: Hónapokig egyeztettek a gyermekszegénység felszámolását célzó parlamenti határozati javaslatról, amit a Fidesz képviselője alá is írt, majd a bizottsági vitában kihátrált mögüle. Hogy élte ezt meg?

false

Horgas Péter: Az ügy szempontjából érdektelen, hogy én mit éreztem. Ne temessük a javaslatot, hiszen a Jobbik beviszi a parlament elé, tehát ugyanúgy szavazni fognak róla, akár két héten belül, mintha a bizottság támogatta volna.

(…)

MN: Semmilyen előjele nem volt, hogy a Fidesz–KDNP nem fogja támogatni?

HP: Semmilyen.

MN: Nem volt gyanús, hogy a KDNP nem írta alá a javaslatot?

HP: A párt részéről Hoffmann Rózsával voltunk kapcsolatban, aki valóban jelezte, hogy úgy érzi, ez egy kormányellenes szöveg, ugyanakkor azt is mondta, hogy alapvetően egyetért a tartalmával. Erre én azt válaszoltam, hogy nagyon sajnálom, hiszen a célunk épp a politikai semlegesség volt, ezért kértem, jelölje meg, melyek azok a szövegrészek, amelyeket ő támadónak érez, és azokat megváltoztatjuk. Erre nem érkezett válasz. Hoffmann Rózsa aztán külföldre utazott, ezért azt gondoltam, csupán ez az oka, hogy a koncert napján még nem volt aláírva a dokumentum.

(…)

MN: Komolyan gondolja, hogy a minisztérium majd szembemegy a párt hivatalos álláspontjával? Úgy vélem, amikor Harrach Péter baloldali kampánynak, sőt provokációnak nevezte az önök javaslatát, nem a személyes véleményét mondta el.

HP: Harrach Péter a bizottsági ülés után felhívott…

MN: ...és elnézést kért?

HP: …azt nem mondta ki, de azt igen, hogy homokszem került a gépezetbe…

 

A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.