Magyar Narancs: Három hónapja elnökli a nyugdíjas- és időskori kerekasztalt. Mi lesz ezzel a történettel?
Király Júlia: Én csak egyfajta moderátor voltam, aki igyekezett az álláspontokat markánsan megfogalmaztatni, a szakértőket összehozni, de aktív nyugdíjszakértővé ettől nem váltam. Abban bízom, hogy a kerekasztal a kiesésemet nem érzi meg, hiszen itt a szakértők fontosak, akik az asztal körül ülnek, és az érdeklődők, érintettek, akik az internetes nyitott kerekasztalhoz folyamatosan hozzászólnak. Mint alelnök "megfigyelőként" továbbra is részt veszek a kerekasztal munkájában, hiszen jelenleg is négy MNB-s kollégám ül az asztal körül. Szeptemberig még ellátom a feladatot, és szeretném, ha eljutnánk odáig, hogy van egy tiszta problémakataszterünk, elindítunk egy hatásvizsgálatot, amelynek a fő céljaiban egyetértünk, miközben a rövid távú, nyugdíjrendszert érintő kormányzati döntéseket is véleményezzük.
MN: Akkor még tényleg korai bármilyen eredményt számon kérni.
KJ: Ez sem kevés. Első alkalommal szinte nem volt olyan kérdés, amiben a résztvevők egyetértettek volna, vagy akár csak közös nyelvet beszéltek volna. Mára tisztultak az álláspontok, és elfogadottabbá válnak bizonyos alternatívák. A beszélgetés hallatlanul fontos. Nem lehet reformot a társadalom ellenében sikeresen megvalósítani. Minden nyugdíjkifizetés egy társadalmi szerződésen alapszik, és most úgy néz ki, hogy ezt se az idősek, se a fiatalok nem fogadják el. Ilyenkor pedig valamit lépni kell. A kérdésnek van egy demográfiai meg egy foglalkoztatási része is. A század közepére jelentősen megnő az időskorúak aránya. A most munkaképes korúaknak csak alacsony százaléka aktív foglalkoztatott, miközben a társadalom negyven százaléka látszólag minimálbérből él - e csoport összetételéről, arról, hogy kik tartoznak ide, és milyen kondíciókkal várhatják az öregkort, nincsenek pontos adataink. A lényeg, hogy megszülessen egy hosszú távú nyugdíjrendszeri koncepció, ami a fő kérdéseket - hogy tudniillik mekkora legyen az állami és a magánfelelősség szerepe, mekkora a társadalombiztosítás által garantált és mekkora a változó rész - tisztázza. Ezután kell megkötni az új, hosszú távon működőképes társadalmi szerződést. A kerekasztalnak kétéves a munkaterve, de a résztvevők megállapodtak, hogy addig nem döntenek, amíg nem születik olyan hatásvizsgálat, melynek az eredményét a felek elfogadják.
MN: Amit már a bankalelnöki székből vesz majd tudomásul.
KJ: Azért még előtte vagyok a parlamenti bizottsági meghallgatásnak és a végszavazásnak.
MN: Amit vehetünk formalitásnak is. Az ön helyében talán nem mindenki örült volna, ha az után kérik fel, hogy a sajtóban a bankelnöki poszttal is gyanúba keverték.
KJ: Én örülök. Az elnöki posztra nem vágytam, az már tényleg egy egészen más elkötelezettségű funkció. És azért jól hangzik, hogy a jegybank első női alelnöke lehetek, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a "bankártársadalom" meglehetősen "macsó". Szinte naponta elbiciklizek az épület előtt, de a jegybankban még sosem dolgoztam. Nagy tiszteletet érzek iránta, és az pedig megnyugtató érzés, hogy szerintem alig van olyan szobája, ahol ne ülne legalább egy egyetemi vagy bankárképzős tanítványom, volt kollégám.
MN: Az elnököt honnan ismeri?
KJ: Korábban együtt ültünk a felügyelet elnöki tanácsadó testületében, közelebb pedig a Postabank eladása idején kerültünk. A Deloitte - a Postabank korábbi könyvvizsgálója - volt az Erste Bank, vagyis az egyik vevő tanácsadója, András pedig akkor a Deloitte vezérigazgatója. Mint vevőoldali tanácsadó maximálisan fair módon járt el. Olyat is megtett, ami az én üzleti etikámba beletartozott, de neki egyáltalán nem lett volna kötelező meglépnie. Egy ilyen üzlet megkötését ahhoz hasonlíthatom, amikor eldöntöd, hogy kivel mész hegyet mászni, akiben aztán meg kell bíznod. Gondolom, neki is jó tapasztalatai voltak, azért kért most fel. Én pedig alkalmasnak tartom rá, hogy a szerintem ideális jegybankelnököt megtestesítse: olyat, aki ritkán szól, de még a szemöldöke összerándulásától is megijednek a piacok.
MN: Nemcsak Simorral dolgozott együtt, hanem a Magyar Hitel Bankban Járai Zsigmonddal is.
KJ: Így van, ő volt a vezérigazgató a bank privatizációját megelőzően, és nagyon korrekt volt a kapcsolatunk. De az igazgatótanácsban mellettem ült a felkészült és nagyon jó humorú Auth Henrik, akivel a Postabank után most az MNB-ben is "előttem az utódomat" játszhatunk. (Auth 1998 és 2001 között a PB vezérigazgatója, majd az MNB alelnöke - B. Zs.)
MN: Járait rengeteg kritika érte a kormányzati gazdaságpolitikát támadó kijelentései miatt, miközben az MNB prognózisai végig pontosabbak voltak, mint a kormány által leírt, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő előrejelzések. Lehetett volna az MNB elfogadóbb ezzel a fiskális politikával?
KJ: A jegybank elmúlt hat évéről alelnökjelöltként nem lenne szerencsés nyilatkoznom. Ezt az időszakot szerencsére már számos elemző értékelte. Annyit azért elmondhatok, hogy különbséget kell tenni a jegybankelnöki kommunikáció és a stáb szakmai teljesítménye között.
MN: Járai több olyan javaslatot tett, amely távozása után megvalósulhat: a Monetáris Tanács létszámának csökkentése, a jegybank függetlenségének erősebb garantálása, az árfolyamsáv eltörlése. Ön szerint személyi-politikai vagy szakmai okai voltak, hogy ezekre korábban nem kerülhetett sor?
KJ: Nem voltam egyik oldalon sem az illetékesek között, hogy erre válaszolni tudjak. Azt viszont a játékelméletből tudom, hogy a kooperatív, azaz a felek együttműködésén alapuló játékok egyensúlya mindig jobb mindkét fél számára, mint a nem kooperatív játékoké. Én kooperatív ember vagyok. Szeretném megérteni a másik cselekedeteit, indítékait. Nem akarok senkit sem legyőzni, "csak" meggyőzni. A jegybanki függetlenség miért jelentse azt, hogy nem beszélgetek?
MN: Az új irányítási struktúrában a pénzügyi stabilitásért felel. Mi ez a munka?
KJ: Az elmúlt években végbement pénzügyi liberalizáció azt jelentette, hogy a közvetítő rendszer, ami a jegybank üzenetét közvetíti a reálszféra felé, jelentősen átalakult. Mivel ez maradt meg legkevésbé egy ország határain belül, a pénzügyi rendszer kiszélesedésével egyrészt megerősödtek a kockázatok. Másrészt a tapasztalatok szerint a globalizációval csökkentek az áringadozások, vagyis a rendszerkockázatok egyidejűleg tompultak is. Jelentéseket, elemzéseket fogok megrendelni, felügyelni, és ha szükséges, beavatkozásra tehetek javaslatot. A pénzügyi stabilitási területnek nincs annyi mozgástere, mint a monetáris politikának, amely a kamatokat próbálja mozgatni. De ha minden olyan optimális marad, ahogy most van, életem legnyugalmasabb hat évére számítok az MNB-ben.
MN: Ez az optimista forgatókönyv.
KJ: Ha a jegybank igazán jól működik és igazán hiteles, ma a piacok hisznek neki. Ha a piacok stabilak maradnak, akkor számomra az a no activityt jelenti. A pénzügyi közvetítő rendszer jelenleg kiválóan működik. Reagál a jelzésekre, és továbbadja az üzenetet. Tehát ha megváltoznak a kamatok és az árfolyamok, akkor ezt feldolgozza, és a végső döntéshozókkal - a vállalatokkal és a háztartásokkal - tudatja. A pénzügyi közvetítő rendszer képes arra, hogy a monetáris politika kis hibáit letompítsa vagy felnagyítsa. Jelen pillanatban tompítja a kilengéseket. Ez nemcsak Magyarországra, hanem a szomszédos országokra is jellemző. Számos kockázat van, de nem látszik semmi olyan, ami azt jelezné, hogy valami nagy megrázkódtatás előtt állnánk. Hosszú konjunkturális időszakot élünk meg. Csökkentek a kockázati prémiumok, nagyon nagy a likviditásbőség, és magasan vannak az eszközárak - részvény, ingatlan egyaránt. Egy nap ez biztosan változni fog. A világ azon van, hogy ne nagy becsapódás legyen, hanem lágy földet érés. A cél a kis kilengésű ciklus. Éppen ezért tőlem ne is kérdezze, hogy az erős vagy a gyenge árfolyam a jó. Nekem az a jó, ha az árfolyamban és a kamatban nincs hektikus mozgás. Megjegyzem, a vállalkozóknak és a magánembereknek is az a jó, hogy a forint stabil és kiszámítható legyen.
MN: A személycseréket a bank élén, illetve a Monetáris Tanácsban sok helyütt úgy kommentálták, hogy az inflációs célokat féltő, notórius kamatemelő héjákat galambok váltják.
KJ: A héják és a galambok megkülönböztetése a világ legnagyobb zöldsége, amihez foghatót keveset lehet mondani. El tud képzelni olyat, hogy egy felelős monetáris politikus folyamatosan azt mondja, hogy kamatot kell emelni? Nekem a kedvencem egy nagy nemzetközi bank elemzési központjából származik, amely a jelölésemet még aznap úgy kommentálta, hogy "a Monetáris Tanács amúgy is erős galambszárnya tovább erősödött." Tette ezt úgy, hogy az elmúlt hat évben visszakövethetően se kamatdöntésről, se árfolyamról nem nyilatkoztam. Maga a jegybanki politika sem felel már meg a nagyon ortodox inflációs célkövetésnek, az elmúlt években sokkal inkább a svéd vagy diszkrecionális típusú rugalmas inflációs célkitűzés irányába mozdult el. Erről a változásról az MNB is nyilatkozott, amikor például tavaly a közgazdasági főosztály munkatársai a Közgazdasági Szemlében leírták, hogy milyen gondolkodási keretben képzelik a monetáris politika alakítását. Magyarországon a jegybank 2001 után nagyon erős hitelességet épített fel az inflációs célkövetés mögé, amit meg kell tudni őrizni. A rugalmasság csak annyit jelent, hogy egy jegybank egyéb szempontokat is - gazdasági növekedés, versenyképesség és a többi - figyelembe vesz a klasszikus tankönyvi modell szerint.
MN: Nem esik nehezére átállni a független, tanácsadói-értelmiségi létből egy olyan szerepre, amelyben nem beszélhet a saját kontójára? És ahogy most is, óvatosan fogalmaz?
KJ: Nem, mert az ember hihetetlen lehetőséget kap azzal, hogy lemond egy másikról. Míg a tanácsadó néha csettint egyet, és azt mondja, hogy "na, próbáljuk ki!", a jegybank ilyet nem engedhet meg magának. A divattervezők közül is csak az igazán nagyok dolgozhatnak a maguk feje után. De aki a divatot diktálja, az hihetetlenül fegyelmezett.
MN: A Postabank privatizációja után visszament a Bankárképzőbe tanítani - abba az intézménybe, ahol a bankárelit jelentős része tanított vagy tanult. Mi lesz ezzel az állásával?
KJ: A Bankárképző gyakorlati képzőhelyet teremtett egy olyan országban, ahol addig csak az egyetemi akadémiai világ és az ügyintézőképzés működött. Az elején szó volt arról, hogy a Citibank lesz a partnerünk, de ehhez a sztenderd banki gyakorlatot kellett volna átvenni, amikor még olyan fogalmakat sem értettek Magyarországon, mint a nettó jelen érték - net present value. A franciák, akik végül az oktatási segédanyagokat adták, megengedték, hogy a lokális környezetnek megfelelő legjobb képzést alakítsuk ki, és ne csak mechanikus átvétel legyen. Végül egy olyan műhely alakult ki, ahol a pénzügyekről lazán, az élő közbeszéd szintjén lehet szólni, azt mindnyájunkhoz közel hozni. Az intézmény továbbra is jó kezekben lesz: Száz János mint elnök marad, a vezetést most eddigi vezérigazgató társam, Tóth Judit veszi át, akit két kiváló kollégánk, Öcsi Béla és Rohonczi Krisztina támogat. Én pedig tanítani taníthatok, csak a döntéshozói és tulajdonosi pozícióimat kell feladnom. És ez nagyon fontos számomra. Édesapámtól (Király István akadémikus, irodalomtörténész, Ady-kutató, a Világirodalmi Lexikon volt főszerkesztője - B. Zs.) azt tanultam, hogy az ember életében a legjobb befektetés a tanítvány. A tanítványoktól az ember mindig megkapja a visszaigazolást és a kontrollt.
MN: Az ősbölcsészt, ha akarná, sem tudná letagadni.
KJ: Talán ennek köszönhetően nem lett belőlem sose olyan szigorú, kemény tudós. Közgazdász is úgy lettem, hogy gyakorlatilag négyévesen "el voltam utálva" a bölcsészpályáról. Apám látta, hogy ezzel a névvel kockázatos ebben a szakmában bármit próbálni, mert eleve hendikeppel indulsz. És mivel volt némi érzékem a matekhoz, rávett, hogy számtanfeladatokat oldjak meg, és eljáratott a Kis Matematikusok Baráti Körébe. Aztán felvettek a Fazekasba, ahol kiderült, hogy maximum jó iparos lehetek olyan zsenikhez képest, mint például Tari István, aki a Graphisoftnál megcsinálta az Archicadet. Viszont közgazdásznak alkalmas voltam, és noha megmaradt bennem az esszé iránti vonzalom, a Fazekas már fegyelemre szoktatott. Nekem az egyéni életem nagyon szerencsésen alakult. Az élet napos oldalára kerültem, ami véletlen. Látva ultratehetséges emberek pályáját a hazai bölcsészközegben megrekedni, nem is bánom, hogy végül közgazdász lettem. Az elképzeléseimtől nem áll távol az a befejezés, hogy a jegybankalelnöki működésem végén lépjen be az ország az eurózónába, és az egyik utolsó - bár korántsem a legnagyobb intellektuális kihívást jelentő - feladatom az euróérmék hátlapjának a tervezésére felkért bírálóbizottság irányítása legyen.
