HVG: Újabb uniós testületben helyezkedik a Fidesz

  • 2021. október 13.

Belpol

Az EU régiós és önkormányzati bizottságában is új barátokat talált magának a Fidesz delegációja, hátrahagyva a Néppártot.

„Forrásaim szerint a Fidesz delegációja távozott az Európai Unió Régiók Bizottságában az Európai Néppárt frakciójából és az EU-szkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjában fognak tovább politizálni" – adta hírül Facebook-oldalán Ujhelyi István MSZP-s EP képviselő.

 A hvg.hu a bizottság honlapján is ellenőrizte és helyesnek találta Ujhelyi csoportváltásra vonatkozó értesülését. A fideszesek frakciót cseréltek: eddig a legtöbb képviselővel rendelkező néppárti csoportban foglaltak helyet, most azonban a hat közül a negyedik legnagyobb frakcióban ülnek, a fideszes csatlakozókkal együtt 32-en vannak, a néppárton kívül a szociáldemokratáknak és a librálisoknak is több képviselőjük van. (A rendes tagokat számolva: Néppárt 110, szocdemek 92, liberálisok 50 fő.)

 Mint a portál felidézi, az Európai Parlamentben a Fidesz a sorozatos botrányok után idén év elején lépett ki az Európai Néppárt frakciójából.

Az EP-ben azonban azóta is függetlenként politizálnak, vállalva ezzel, hogy befolyásos parlamenti pozíciókat, illetve megszólalási, képviseleti lehetőségeket veszítettek el. A fideszes delegáció előtt három lehetséges utat szoktak említeni:

  • csatlakoznak a lengyel kormánypárti képviselők által irányított ECR-frakcióhoz,
  • vagy a szélsőjobbos Identitás és Demokrácia csoport tagjai lesznek, ahol tárt karokkal várják őket,
  • vagy főként az előbbi két csoport tagjaira támaszkodva egy önálló, de létszámában nem befolyásos képviselőcsoportot hoznak létre, aminek köszönhetően az ECR- és az ID-frakció minden bizonnyal megszűnik.

Ujhelyi István szerint egyértelmű, hogy az EU-val háborút viselő, lengyel kormánypártiakat is sorai között tudó Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjában fogják folytatni a fideszesek. "Most már világos, hogy csak idő kérdése és megérkeznek oda. Összenő, ami összetartozik" - írta az EP-képviselő.

 

A Régiók Európai Bizottsága az Európai Unió régióinak és városainak szószólója. Az Európai Unió különböző részein működő helyi és regionális önkormányzatokat képviseli, és tanácsokat ad azokkal az új jogszabályokkal kapcsolatban, amelyek hatással vannak a régiókra és a városokra (az uniós joganyag 70 százaléka ilyen).

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.