hvg.hu: Nyoma veszett Andy Vajna végrendeletének, így Vajna Tímea az örökös

  • narancs.hu
  • 2019. október 10.

Belpol

Ha ez igaz, akkor az özvegy szép kis vagyont kaphat, bár azt nem tudni ebből mennyi a tartozás.

„ A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az (sic) törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja: 1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére” – áll a hagyatéki eljáráshoz leadott dokumentumok egyikében, legalábbis a hvg.hu az AV Perfect nevű cég papírjai között erre bukkant.

Noha Andy Vajna 2018 márciusában írt végrendeletet, annak eredeti példányát sehol sem találták.

Hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (37,3 milliárd forint). A többi hagyatéki vagyonhoz nincs érték írva. Ezek többek között a következők: az AV Holdings nevű cég, egy Bentley, három bankszámla, egy 1994-ben létrejött produceri szerződésből származó díjazás és műkincsek.

Ugyanakkor a lap szerint vannak hagyatéki tartozások, ennek értékéről azonban még nem lehet tudni semmit.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.