Idősotthonok koronavírus idején: „a védőfelszerelések hiánya általános tapasztalat”

Belpol

Az idősotthonok védőfelszerelés nélkül, forráshiányosan küszködnek. Kötelező tesztelés nincs, a mindennapok stresszesek: a dolgozók félnek, hogy náluk is megjelenik a vírus. Ízelitő a friss Magyar Narancsból. Ne felejtse el a héten sem megvenni a lapot!

"Nálunk éppen az borzolja a kedélyeket, hogy nem tudjuk, küldenek-e hozzánk valakit, akit a kórházi ágyak felszabadítása után nem tudnak ellátni az ápolási osztályokon. Akik ugyanis nem maradhatnak a kórházakban, és akiket nem tudnak a hozzátartozóik sem ellátni, azokat megpróbálják szociális intézményekben elhelyezni" – osztotta meg velünk kételyeit egy dél-alföldi idősotthon intézményvezetője, amikor arról kérdeztük, hogyan oldják meg azt, ha olyanokat is be kell majd fogadniuk, akiket a kórházi ágyak felszabadítása miatt máshová nem tudnak elhelyezni.

"Eddig még nem szóltak, hogy hoznának valakit, de sosem lehet tudni. Március eleje óta felvételi stop van érvényben, van két olyan jelentkezőnk is, akiknek be van adva a kérelmük, de emiatt nem tudtuk őket felvenni. Jelenleg kórházban vannak, akkor most felvehetném őket?" - teszi hozzá forrásunk.

false

 

Fotó: MTI/Kall

 

Magyarországon 1035 idősek otthona van, az ellátottak számáról és egyéb adatokról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2018-as szociális statisztikai évkönyvéből tudunk tájékozódni. 2018-ban majdnem 55 ezer idősotthoni férőhely volt, a kihasználtság pedig több mint 96 százalékos, az ellátottak száma az 53 ezerhez közelített. Többségük (több mint 38 ezer) nő, közel 13 ezren pedig demenciával élők. A legtöbben (22 500-an) 80 és 89 év közöttiek, de számottevő a 90 év felettiek száma is (7500). A KSH adatai alapján a legtöbb ellátottért az egyházi fenntartású intézmények felelnek (14 ezer emberért), a második legnagyobb fenntartói kör a települési önkormányzatoké (10 ezer ember), majd a központi költségvetési szerveké (több mint 8 ezer ember). Emellett vannak még alapítványi vagy civil fenntartású intézmények is.

Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének (SZTDSZ) elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy a sok visszajelzésből, ami a szociális intézményekben dolgozóktól érkezik hozzá, azt szűri le: a védőfelszerelések hiánya általános tapasztalat. Azt mondja, azokban az intézményekben jobb a helyzet, ahol már eddig is nagyon komolyan vették a higiénés feltételek betartását, ott ugyanis elérhető némi tartalék, vagy van bejáratott beszerzési forrásuk. Ám a „békeidőben” elegendő fertőtlenítőszernek, gumikesztyűnek a többszörösére van szükség járvány idején. Tud olyan intézményről, ahol 100–120-an dolgoznak, és mindössze 8 liter kézfertőtlenítőt kaptak, ami legföljebb egy-két napra elegendő.

A csütörtökön megjelenő friss Narancsban körbejártuk az idősotthonokat érintő problémákat, összefoglaltuk, mi történt a Pesti úti intézményben, megnéztük, hogyan birkóznak meg az idősotthonok az izolációs helyiségek kialakításával és annak is utána jártunk, vajon jobb-e a helyzet az egyházi fenntartású intézményekben.

A Magyar Narancs a kijárási korlátozás alatt is megvásárolható a nagyobb élelmiszerboltokban, benzinkutakon, de még jobb, ha előfizet a lapra!

Magyar Narancs

Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.