Így vették ki a közpénzt az érdi kézilabdából
CsozikLaszlo_2_1947_1250_top_story_lead.jpg

Így vették ki a közpénzt az érdi kézilabdából

  • narancs.hu
  • 2020. április 28.

Belpol

Az előző városvezetés több száz milliót adott a csapatnak, aztán az alpolgármestertől béreltek lakást, és használhatatlan 2RULE mezeket vettek.

„Véget vetünk a közpénzherdálásnak, -dézsmálásnak, annak a pénzszivattyúnak, ami az elmúlt évek alatt mindösszesen majd 3 milliárd forintot szívott fel a városlakók által befizetett adóforintokból!” Ezt írja Csőzik László, Érd októberben megválasztott polgármestere posztjában.

Az önkormányzat már korábban bejelentette, hogy megszünteti az élvonalban szereplő női kézilabdacsapatának támogatását, a sztárokat elengedték helyükre pedig fiatalokat szerződtetnek. Csőzik most részltesen írt a csapat pénzügyeiről.

2017-ben 275 millió, 2018-ban 359 millió, 2019-ben 388 millió forint önkormányzati támogatás ment a csapatot működtető Sport Kft.-nek, idénre pedig 700 milliós igényt nyújtott be a klub.

Az önkormányzat reklámszerződést is kötött a csapattal, 2019-ben havi 29 millió forintot, 2020-ban ennek dupláját, havi 58 milliót kellett átutalni a működéshez, írja a polgármester.

Csőzik szerint elődje, a fideszes T. Mészáros András képtelen volt szponzort találni a csapatnak, pedig a városban működik Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége is, ami évi 40 milliárd forintos bevétellel rendelkezik. A csapat viszont tőle vásárolt 2RULE mezeket 10 millió forintért. „ 150 darab 2RULE mez található a raktárban, amelyet soha nem viseltek, illetve 15 millió forint értékű sportfelszerelés, amely méretben nem alkalmas az utánpótlásnak“, írja Csőzik

A sztárjátékosok havi 1,5-2 millió forintos fizetést kaptak, egy részüknek pedig épp a fideszes alpolgármester és két rokona birtokában lévő cégtől béreltek lakást. A 9 érintett lakás bérleti díja ráadásul 2018-ban duplájára emelkedett.

A korábbi cégvezetés hibái miatt 31 millió forint TAO támogatást is vissza kell fizetni.

„A helyi politika bűncselekménygyanús összefonódásai és a tiltott pártfinanszírozás“ miatt a városvezetés feljelentést tett, az ügyben jelenleg is zajlik a rendőrségi nyomozás, írja Csőzik.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.