Jól időzített tévhír - aminek a piaci elemzők és a sajtó egy része is felült - szánkáztatta meg a múlt hét elején a forintot. Egy nappal a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatójának keddi látogatása előtt elterjedt, hogy az IMF elégedetlen a novemberben kötött hitelmegállapodás (stand-by arrangement) végrehajtásával, és Dominique Strauss-Kahn azért jön Magyarországra, hogy a segélycsomag felmondásával fenyegesse meg az országot. A rémhírt kommentáló "jól értesült" (és természetesen "névtelenséget kérő") elemzők szerint az IMF azért rágott be, mert a kormány engedett a közalkalmazotti bérkövetelésnek, ami megfelezte a költségvetési tartalékot. A kabinet ráadásul az inflációnak is olyannyira fölélőtt, hogy az az év végére a tervezett 4 helyett 2 százalék körül alakul (ha a teljes év egészét vesszük alapul, 4,5 százalék helyett 2 százalékkal kevesebb). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fogyasztási alapú járulékokból nem jön be annyi bevétel, mint amennyivel számoltak, plusz a jelenlegi inflációs céllal kalkulálva az állam a kiadási oldalon is túlvállalta magát. A recesszió is mélyebbnek látszik, mint ami a korábbi előrejelzésekben szerepelt: az ipari termelésről szóló október-novemberi adatok egyre sötétebb képet festettek az erre a hétre várt nagy nemzetközi kitekintések (IMF, Európai Bizottság) publikálása előtt.
Strauss-Kahn a Népszabadságnak adott múlt keddi interjúban tisztázta: az IMF a maga szemszögéből sikeresnek tartja a magyar programot; ez a legnagyobb futó projektjük, amely úgy segített úrrá lenni a helyzeten, hogy Magyarország megúszta bankcsőd és fizetésimérleg-válság nélkül, továbbá a ránehezedő spekulációs nyomás gyorsan csökkent, a pénzpiaci forgalom pedig fokozatosan beindult. Miután hétfőn Strauss-Kahn technikai együttműködési partnerséget írt alá Brüsszelben Jose Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, talán nem is volt váratlan, hogy PR-értékű látogatást tett a legnagyobb közös finanszírozási program helyszínén. A vizit előkészítését információink szerint már decemberben elkezdték, de csak január 9-én hozták nyilvánosságra, amikor már véglegesítették a vezérigazgató európai körútjának a programját. (Ment volna Ukrajnába is, de a gázvita miatt ez végül meghiúsult.) A piacon egy héttel a látogatás előtt kezdett terjedni, hogy a magyar programmal gond lehet, és emiatt IMF-komisszárok érkeztek Magyarországra; ezt a Pénzügyminisztérium (PM) közleményben cáfolta. Amikor pedig Washingtonban hivatalosan is bejelentették Strauss-Kahn budapesti útját, nem volt nehéz felidézni a rémhírt, amit itthon az Index és a Portfolio.hu (utóbbi utalva arra is, hogy valószínűleg kacsáról van szó), külföldön pedig a Dow Jones amerikai sajtóügynökség hintett szét. A forint a látogatás előtti napon majdnem elérte történelmi mélypontját (egy nap alatt gyengült 276-ról 285-re az euróval szemben), amit aztán Strauss-Kahn keddi megnyugtató nyilatkozata rakott némileg helyre (hogy aztán e hétfőn tovább gyengüljön, de már másért). A találgatás amúgy önmagában is abszurd volt: januárban a Valutaalap még aligha akad ki azon a költségvetésen, amelynek a sarokszámait szűk két hónappal korábban közösen egyeztette a benyújtóval. Az IMF első negyedéves jelentése a megállapodás teljesüléséről csak februárban készül, amit március előtt nemigen publikál: vagyis nincs olyan jelentés, ami a súlyos beavatkozást indokolta volna. Bár egy új programnál a riportot megelőzi egy interim review, ami azt mutatja, hogy a dolgok jó irányba mennek-e, a megállapodásban szereplő primer vállalásokat - a kitűzött hiánycélhoz szabott költségvetés beterjesztése és elfogadása, banksegítő csomag, a PSZÁF megerősítése, a költségvetési felelősségről szóló törvény, a Költségvetési Tanács felállítása - Magyarország teljesítette. Az IMF-et jól ismerő egyik külföldi forrásunk szerint a Valutaalapnál amúgy sem szokás a múlt héten sejtetett módon bekeményíteni, és különösen szokatlan lenne ez egy EU-tag esetében, ahol a pénzügyi kultúra és az intézményrendszer fejlettsége mégsem Zimbabwe-szintű, és amely az elmúlt fél évben mindig próbált megfelelni a költségvetés egyensúlyi kívánalmainak. Az IMF sokkal inkább arra figyel, hogy a szándék a változtatásra (amit a letter of intentben írtak le) mennyire őszinte, a szisztéma, ami alapján számolnak, mennyire megbízható, illetve hogy az elszámolásban ne legyen sumákság vagy kozmetikázás. Nincs tehát szó az IMF-szerződés felbontásáról, a látogatáskor azonban világossá vált, hogy a megállapodás fundamentumát, a tervezett költségvetési pályát felül kell vizsgálni. Ezt egyébként attól függetlenül is meg kellett volna tenni, hogy a szándéknyilatkozatban tett egyik vállalásunkat ("kiiktatjuk az összes közalkalmazott 13. havi fizetését") megszegtük. Az IMF-feltételek legnagyobb vesztesei a közalkalmazottak, hiszen összességében bruttó 13 százalék reálbércsökkenést szenvedtek volna el (ha a kieső 13. havinak megfelelő hétszázalékos csökkenéshez hozzáadjuk a már egyszer, 2007-ben beígért hatszázalékos béremelést). Ebből a mínusz 13-ból juttatott vissza a kormány ötöt - mint megtudtuk, a Valutaalap áldását adta arra, hogy valamilyen kompenzációra szükség van, és ennek a fedezete nagyrészt be is volt kalkulálva a megállapodásba. A kormány a válság mélyülését látva ugyanakkor lemondhatott volna a kompenzációról, de ezt a megkötött politikai alkuk miatt nem tette meg.
Bátor a német
Nagyobb rejtély, hogy a költségvetést miért építették ilyen magas inflációra. Egyes szakértők szerint az IMF szerepet szánt volna a bérnövekedés visszafogásán túl az elinflálásnak is: csakhogy a pénzügyi válság hamar elült, a forint pedig a dezinflációs környezetben nem gyengült meg annyira, hogy erre lett is volna igazán esély. Az infláció túltervezése az összes költségvetési fejezetre komolyan kihatott: meglehetősen amatőr és a parlamentarizmus szempontjából sem túl elegáns (hiszen nem ilyen költségvetésre adta áldását a Ház), hogy a fejezeti pénzeket a fűnyíróelv szerint utólag kell majd visszanyesni. A külső feltételek változása miatt ráadásul ez nem is lesz elég: hozzá kell nyúlni a fejlesztési keretekhez is.
Strauss-Kahn látogatásának annyi jelentősége mindenképp volt, hogy alkalmat adott a büdzsé gyengéinek a beismerésére, és hogy a miniszterelnök kijelentette: 2-3 százalékos GDP-visszaesésre érdemes berendezkednünk, és nem szabad visszariadni a strukturális reformoktól. A Fidesz arról beszélt, hogy a kormány balféksége miatt két héttel a hatályba lépés után a költségvetés érvényét vesztette. Ami részben igaz, de részben meg ilyen időket élünk: például az Európai Bizottság tavaly októberben Magyarországnak 0,7 százalékos növekedést jósolt, az OECD egy hónappal később már félszázalékos csökkenést. Amikor a hatályos költségvetési tervezetet beterjesztette a kormány, sokan azt mondták, túlságosan alacsony prognózisokra építünk (-0,9 százalék GDP-növekedés), és így a kelleténél is jobban visszafogjuk a gazdaságot. Mire végszavaztak róla, a kilátások a pesszimistának titulált pályánál is kedvezőtlenebbek voltak. A helyzetet jól szemlélteti, hogy az Európai Bizottság tavasszal 1,6 százalékos növekedést, októberben stagnálást jósolt, a lapzártánk napján közzétett legfrissebb jelentésében pedig már 1,9 százalékos visszaesést prognosztizált az eurózóna gazdaságának. Annak fényében, hogy az EU 27 országában az előző évihez képest az ipar megrendelésállománya (ami a konjunktúravárakozások fontos lakmuszpapírja) októberben átlagosan 18 százalékkal csökkent, túl sok jóra nem is számíthatunk. Legfontosabb exportpiacunkon, Németországban novemberben még "csak" hét százalék körül állt az ipari termelés visszaesése (nálunk 12), viszont a német ipar megrendelésállománya majdnem a harmadával (!) csökkent az előző évihez képest. Pedig akár az egyszázalékos GDP-csökkenés is fő piacunk bedugulását jelentheti: az interpretációk szórását jelzi, hogy míg Brüsszel aktuális jelentésében 2,3 százalékos visszaesést valószínűsít, a Német Szövetségi Bank ugyancsak hétfőn publikált havi jelentésében mindössze 0,8 százalékos GDP-csökkenést jósol 2009-re, egy évvel későbbre pedig már 1,2 százalékos növekedést. Tehát a válság a német jegybank szerint nem lesz hosszan elhúzódó - ez mindenesetre olyan kincstári optimizmusra vall, amit jelenleg nem sokan osztanak a világban.
Egy ember áfa
"A negatív prognózisok most egymásra licitálnak. De ahogy azt sem gondolta volna senki, amikor egy évvel korábban még két számjegyű volt az ipari fellendülés, hogy novemberre hatalmas visszaesés következik be, ugyanúgy az idei második fél év is rendkívül bizonytalan. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne rendezkedhetnénk be 3 százalék körüli GDP-csökkenésre. Legfeljebb ha jobban alakul a helyzet, a kormánynak marad egy kis mozgástere az adósság kezelésére" - mondta a Narancsnak Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. Azt, hogy a 2-4 százalék közöttire jósolt gazdasági visszaesés (tehát a büdzsében szereplő 0,9 százalékhoz képest 1-3 százalékos további zsugorodás), mennyivel nyomja el a deficitcélt, nehéz megállapítani: a piac 2-300 milliárd körüli elcsúszást jósol, ami GDP-arányos hiányban kifejezve 0,7-1 százalékpontot jelent.
Amint Gyurcsány Ferenc is megjegyezte, a számok nincsenek kőbe vésve, és Strauss-Kahn sem titkolta: a deficitcél kismértékű lazulását lenyeli az IMF, amennyiben a cél maradéktalan teljesülésének túl nagy lenne a társadalmi ára. Ezzel együtt is illene alatta maradni a három százaléknak, mert a piac azt akarja látni, hogy 2009-ben eredeti ígéretünknek megfelelően teljesítjük az egyik maastrichti kritériumot. Devizaeladósodottságunk viszont már így is a jó szívvel elfogadható egyharmados arány fölött jár, ami miatt akkor sem feszíthetnénk tovább a húrt, ha a hitelminősítők valamilyen véletlen folytán nem minősítenek le minket. 2,9 százalékos deficittel számolva a fennmaradó 100-200 milliárdot újabb megszorító csomaggal kellene behozni. Ez meglehet a minisztériumi fejezetek kiadásainak inflációhoz igazításával és egyes fejlesztések átütemezésével. De ahogy már annyian és annyiszor utaltak rá, ettől még nem volna sem kevésbé sebezhető, sem versenyképesebb a gazdaságunk. Gyurcsány január 29-re rendkívüli parlamenti ülést hívott össze, amelyre az MSZP-frakció kezdeményezésére meghívták a közjogi méltóságokat, valamint a legfőbb társadalmi és gazdasági szervezetek vezetőit. A parlamenti csúcson kívánja ismertetni a kormányfő az elképzeléseit, amelyek részleteiről egyelőre csak találgatásokat hallottunk. A miniszterelnök a hétvégi noszvaji frakcióülésen egy idén elindítandó adóreformról, a szociális és foglalkoztatási rendszer korrekciójáról, valamint a hatékonyabb, kisebb állam (parlament, önkormányzatok) szükségességéről beszélt.
Ami az adóreformot illeti, a költségvetési egyensúly szempontjából a legegyszerűbb megoldás a fogyasztási adók emelése lenne: az áfa két százalékpontos növeléséből 160-200 milliárd forint beszedhető anélkül, hogy az infláció jelentősen növekedne (fél és egy százalék között). A benzinárak, a cigaretta és az alkohol jövedékadójának emelésével is öszszegereblyézhető néhány tízmilliárd, de ennek vannak negatív hatásai is (például az utóbbinál a feketekereskedelem erősödése). Az adórendszeren belül valóban szükség van átalakításokra, de inkább a költségvetési kiadások mérséklésével kellene előteremteni az adóráta-csökkentés fedezetét. A hatályos költségvetés tervezett társasági nyereségadó-bevételéről például az Állami Számvevőszék azt írta: recessziós környezetben kicsi az esélye, hogy a bázisévhez viszonyítva növekedhet, továbbá a várható szja-, valamint áfabevételeket is felül kell vizsgálni a foglalkoztatottság szűkülése miatt. Idén az adóteher átrendezése Palócz Éva szerint ugyanakkor már nehezen képzelhető el, legfeljebb 2010-től hajtható végre az adókulcsok jelentős átalakítása. A vagyoni típusú adók szélesebb körű bevezetéséből akár több száz milliárd forint is származhatna egy évben), de a jogszabály előkészítésére, megfelelő kataszterek kialakítására több idő kell. Ahhoz, hogy a munkát terhelő adókat érdemben mérsékelni lehessen, legalább 500, de inkább 7-800 milliárd forintos kiadáscsökkentő csomagra lenne szükség, s ebben az évben e megtakarítási csomag megtervezésére és kommunikálására lenne szükség. Az SZDSZ szerint erre csak az állami kiadások lefaragásával nyílhat mód, a liberálisok emiatt még az áfaemelést sem támogatják; helyette adóegyszerűsítéssel és a kis adók eltörlésével kampányolnak. Az MSZP áfaemelési elképzeléseihez leginkább az MDF-et nyerheti meg, amely korábban már javasolta a két százalékpontos emelést, illetve az szja-sávok kitolását. A Fidesz szokás szerint gyilkosan kritikus a kormány teljesítményével szemben, de saját javaslatait gondosan titkolja. A pártokon kívül a gazdasági szereplők is aktívak: legutóbb a PricewaterhouseCoopers tette közzé az adóterhek menedzselhetőségével, a beruházások élénkítésével és a munkahelyek megtartásával kapcsolatos javaslatait.
A kiadási oldalon egy sor tennivaló akad, amivel jelentős megtakarítást lehetne elérni, de ezekhez eddig krónikusan hiányzott a társadalmi és politikai támogatottság. Magyarország ma GDP-arányosan a szociális kiadásokra a negyedik legtöbbet fordító ország: öt-hat százalékponttal többet költ erre, mint az EU átlaga. (Míg 2001-ben Szlovákia és Magyarország azonos szinten költött szociális támogatásra, a szomszédunk azóta kétszázaléknyit visszavett, mi pedig ugyanennyivel ráhúztunk. A jóléti intézkedéseket hitelből finanszíroztuk, aminek következtében a GDP-hez viszonyított államadósságunk 52-ről 68 százalékra ugrott.) A számlán a legkülönfélébb tételek vannak: a Foglalkoztatási Alapban szereplő milliárdok közismerten nagyon rosszul hasznosulnak, és több mint a fele el sem ér a támogatotthoz. A MÁV-ot súlyos tízmilliárdokkal kell minden évben feltőkésíteni. A családtámogatások rászorultsági elven való folyósítása pedig mindig megreked ott, hogy a határt képtelenek meghúzni: ha csak a felső réteg nem kap, akkor még a változtatás adminisztrációs költségei sem jönnek be. És ott van még a televíziós előfizetési díj, amit 2002-ben a Medgyessy-kormány szüntetett meg.
Ami a költségvetési lyuk befoltozását illeti, a szocialista frakció munkacsoportjai különböző lehetőségeken dolgoznak: úgy tudjuk, hogy mindegyik az áfa (esetleg a jövedéki adó) 1-2 százalékos emelésével és/vagy a hiány 3 százalékpontos elengedésével oldaná meg a helyzetet. Ahhoz pedig, hogy a hiány ne termelődjön folyton újra, illetve a szociális rendszer saját erőből is finanszírozható legyen, a gyesen, családi pótlékon és egyéb szociális juttatásokon is vágnának. Arra, hogy végül ez a megoldás jön be vagy egy másik, és hogy mit is tartalmaznak pontosan a strukturálisreform-elképzelések, legalább egy hetet várni kell.
