Az elmúlt évek nagy tiszai árvizei miatt halaszthatatlanná vált a közel egymilliós Tisza menti lakosság védelme. Még az Orbán-kormány fogadta el azt a koncepciót, amelyet - apró változtatásokkal - az új adminisztráció is átvett. A Tisza XIX. századi megszelídítőjéről, Vásárhelyi Pálról elnevezett szabályozási koncepciót lassan elkezdik megvalósítani: június elsejétől közmunkaprogram keretében megindulnak az első ütemterv munkálatai. Igaz, közben olyan gondok is fölmerültek, melyekre korábban senki nem számított.ATisza menti lakosság népsűrűsége az 1840-es 20 fő/km2-ről 1870-re 55 fő/km2-re emelkedett, így a XIX. század közepére elkerülhetetlenné vált a sokszor szeszélyes és kiszámíthatatlan folyó szabályozása. A Vásárhelyi Pál tervei alapján levezényelt torkolatátvágások, feltöltések óta eltelt 150 év alatt azonban sokat változtak a környezeti adottságok. Eltűnőben vannak a Tisza vízgyűjtő területeiről az erdők, így egy-egy heves esőzés lezúduló vízgörgetegei gyorsan táplálják a vízmennyiséget, valamint az olvadó hó is hamar a völgyekbe jut. Másfél száz esztendő elteltével a meder jelentősen feltöltődött iszappal; ezért fordulhat elő, hogy ha komolyabb az árvíz, van olyan falu, amelynek templomtornya a vízszinttel egy magasságban áll (persze ennek részben az is oka, hogy jó néhány település mélyebb területen fekszik).
Konszenzus "odafönt"
Ekkora vízoszlop nyomását egyetlen védmű - gát - sem képes tartósan elviselni. Ráadásul a Tisza-meder melletti gátak sem egyformák: Tiszafüred és Polgár között állnak a legerősebb, legmagasabb és legszélesebb "talptávolságú", szilárd útburkolattal rendelkező töltések. Ezek megépítésére, illetve a meglévők bővítésére egyrészt a kiskörei víztározó létrehozása, másrészt Tiszaújváros és Szolnok védelme miatt volt szükség. A folyó felső és alsó szakaszán viszont nem épültek ehhez fogható védművek, arrafelé inkább csak ún. "nyúlgát, nyári gát" méretű és vízmegtartó képességű, alacsony és többnyire keskeny töltések találhatók.
Az elmúlt négy év szélsőséges árhullámainak a kezelése, a katasztrófavédelem, valamint a helyreállítás, kármentesítés és újjáépítés körülbelül 100-120 milliárd forintjába került a költségvetésnek. Hogy milyen mértékben növekedett az árvízi tetőzés, azt jól mutatják az adatok is: az 1970-es "nagy árvízi rekordot" a folyó 1999-ben 65 cm-rel, a következő évben 132 cm-rel haladta meg Szolnoknál. Mindeközben a meder tovább töltődött.
A magas költségek, de mindenekelőtt a Tisza környékén élők védelme hívta életre azt a tervezetet, amelyet - hosszas szakmai és civil vita eredményeként - a korábbi Közlekedési és Vízügyi Minisztérium vízkár-elhárítási főosztálya készített el. A Vásárhelyi-terv a probléma megoldását nemcsak a védműmagasság további emelésében, hanem szükségtározók kialakításában, az apasztásos módszerben látja. Az új kormányzat némileg átdolgozta a koncepciót; ennek lényege, hogy az arra alkalmas helyeken a töltésbe épített zsilipekkel lecsapolják a veszélyes vízmennyiséget, és az erre a célra kialakított szükségtározóba vezetik, s addig tartják ott, amíg az árhullám le nem vonul. Az előkészítés során 30 tározóval számoltak, a tervezetben már csak 10-14-gyel.
Az illetékesek szerint a munka már az idén megkezdődhet. Forrásként egyelőre 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amiből a halaszthatatlan védműerősítéseket kívánja megvalósítani a vízügyi kormányzat. Indulásként "visszakapja" hullámterét a Tisza: néhol eltüntetik az árvíz szabad elfolyását akadályozó iszaplerakódásokat, a cserjéseket, valamint a víz útjában álló erdőrészeket és épületeket. Sor kerülhet akár teljes védműszakaszok áthelyezésére is, ily módon növelve a hullámtér méretét.
Az elkövetkező esztendőben választják ki nyolc helyszín közül azt az ötöt, ahol megkezdik a tározók kiépítését. Amennyiben ez az öt, összesen 30-40 ezer hektárnyi területű, 700 millió köbméter víz befogadására alkalmas tározó megépül, úgy a Tisza árvízi vízszintje jelentősen, 60-65 cm-rel csökkenthető. 2005-2006-ban már több pénz lesz a munkálatokra: az előirányzat szerint 15-15 milliárddal gazdálkodhatnak a vízügyesek. A program egésze egyébként - folyó áron számolva - 120-170 milliárd forintot igényel.
Ellenállás "odalent"
Az elmúlt 13 évben nemigen volt példa olyan fokú konszenzusra, mint ami e szakmai anyag mögött van: jobboldali kormány szakapparátusa dolgozta ki és baloldali kabinet kezdi el a megvalósítást.
Problémák persze vannak; ezúttal a központi akarat és a helyben élők érdekei kerültek ellentétbe. A közép-tiszai vízügyi régió településeinek vezetői szinte egytől egyig elutasítják a faluhatárok mellett megépítendő tározók ötletét. Indoklásuk rém egyszerű: a mezőgazdaságból élő tömegeket érzékenyen érinthetik a tározók; ha van föld, van megélhetés, és ezért nem egyeznek bele az építésekbe. (A minisztérium egyébként még ki sem jelölte a tározók helyét.) Egyek határában például jó minőségű, magas hozamú földek találhatók, ráadásul van olyan gazdálkodó, akinek a földbirtokából e részen van 200-300 hektára; érthető, ha nem támogatják az ötletet, még akkor sem, ha földjük esetleges elárasztására a minisztériumi tervek szerint legfeljebb 30-50 évente kerülne sor. Ezek az emberek a földből teremtettek maguknak elfogadható egzisztenciát, illetve ebbe születtek bele, nem is értenek máshoz. Pető János egyeki nagygazdálkodó lapunknak azt mondta: "Semmi áron nem adom a földemet, én erre tettem föl az életemet, nem tudok mással foglalkozni." Kovács József, szintén falubéli mezőgazdász viszont kedvező fordulatról számolt be: e szerint sikerült kiharcolniuk, hogy 5-10 éven belül nem épül tározó a földjeiken, s az erről szóló levelet minden érintett kézhez kapta. Szakértők egyébként azzal nyugtatják a környéken gazdálkodókat, hogy a vízkár évében az állam megtéríti a terméskiesést.
A gond viszont az, hogy ahol akár csak egyszer 3-4 méteres víz hullámzott, ott a talaj összetömörödik, "víznyomásos" területté válik, felborul a szellőzése, ezért az újbóli művelés alá vonás óriási költségeket emészthet föl. Minisztériumi illetékesek alternatív megoldásként azt tanácsolták a gazdálkodóknak, hogy térjenek át a turisztikai látványosságként is életképes tradicionális Tisza menti gazdálkodásra: az extenzív halászatra, a nádkitermelésre, méhészetre, a fűzfa hasznosítására. Pető János erre azt mondta: "Mutassák meg a nagy szakértők először, hogy hogyan lehet megélni ebből, ne a semmibe ugorjunk bele."
Amúgy a gazdák körében a legnagyobb felháborodást a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) illetékesei váltották ki, akik bejelentették: ha elárasztanák a területet, akkor azt a későbbiekben a HNP kisajátítaná és oltalom alá helyezné. A "mindent a madarakért" felfogással a gazdák nem értenek egyet: "Jó, jó, a madarak, tudjuk mi - na de hol következik az ember?" - háborgott egyikük.
Az Egyek melletti Tiszacsegén a kisváros vezetői a 70 Celsius-fokos termálvizet féltik, illetve a város mélyebb területein élők lakóházainak elvizesedésétől tartanak; ez utóbbi normál állapotban is probléma, s nagyságrendekkel rontaná a helyzetet, ha a város határában több millió köbméternyi vízoszlop hullámzana. Németh József polgármester lapunknak megjegyezte: "Városunk nem ellenzi kategorikusan a fejlesztést, hiszen a Tisza mellett élve mi is nagyon jól tudjuk: megoldást kell találni az árvízveszély kezelésére. Mi a korrekt tájékoztatást és a felvilágosítást hiányoltuk." Szerinte a tározói vízhasznosítást is meg kell oldani, mert ha ez a terület elláposodik, elmocsarasodik, akkor az önkormányzatra mutogat majd mindenki, hogy miért van annyi szúnyog, ami a kibontakozófélben lévő turizmusnak is betenne. Tiszacsege (Nagyiván község ellenállása miatt is) éppen ezért kimaradt a most induló, első fejlesztési ütemtervből.
Vannak falvak, amelyek viszont kifejezetten támogatják a projektet. Ároktő mindössze 4 km-re található Tiszacsegétől, igaz, a Tisza másik, jobb partján. A település vezetője abban reménykedik, hogy a kivitelezés átmenetileg gyógyírt jelent a kiugróan magas, 80 százalékos munkanélküliségre.
Kobza Miklós
