Magyar Narancs: Az intézkedés azt sugallja, mintha a földgáz, a villany és a távhő piaca hasonló struktúra szerint épülne fel. Miben különbözik a három energiapiaci szegmens?
Mártha Imre: Struktúráját tekintve a földgáz-, illetve az árampiac párhuzamosnak mondható: termelők, országos átviteli rendszerek, elosztóhálózatok és kereskedők alkotják. Mind az áramot, mind a gázt egy országos gerinchálózat juttatja el a szolgáltatókhoz, onnét pedig egy elosztó rendszer közvetíti tovább a fogyasztókhoz. Az áram esetében ezt a távvezeték-hálózatot a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) tulajdonában lévő Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) üzemelteti és tartja fenn. Az országutak mentén látható óriás távvezetékek döntően mind a Mavir tulajdonában lévő gerinchálózat részét képezik; ez köti össze az országot a nemzetközi hálózatokkal és a nagy erőművekkel, illetve ez továbbítja az energiát az ún. közép-, majd a kisfeszültségű elosztó távvezetékek irányába is. A földgáz esetében a Mavir pandanja a Mol Nyrt. tulajdonában lévő Földgázszállító Zrt. - ez a cég felel a földfelszín alatt futó nagy nyomású gázhálózat működtetéséért. Ezen szállítjuk Ukrajna, illetve Ausztria felől a gázt, de van kapcsolatunk Románia és Szerbia felé is, és épül a magyar-szlovák gázvezeték-összeköttetés. Erről a gerinchálózatról kapják a gázt a kisebb nyomású elosztóvezetékeket üzemeltető elosztók, szolgáltatók. Magyarországon 2003 óta liberalizált az energiakereskedelem, így mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók megválaszthatják szolgáltatóikat, a gerinc- és elosztóhálózatok üzemeltetői pedig fix, hatósági ár fejében kötelesek elszállítani az adott fogyasztó kereskedője által vásárolt földgázt vagy villanyt. A gáz és a villamos áram piaca közti döntő különbséget az energia megtermelésének forrása adja. Miközben a belföldi áramszükséglet nagyjából 15 százaléka import - a paksi atomerőmű villamosenergia-termelése a hazai energiafogyasztás mintegy 40 százalékát fedezi -, addig gáz esetében fordított a helyzet: a felhasznált földgáz mintegy 80 százaléka külföldről érkezik. A most foganatosított intézkedés ugyanakkor főleg a szolgáltatókat sújtja, a legtöbb belföldi vagy külföldi termelőt nem érinti - ők az energiahordozókat továbbra is a világpiaci árakhoz mérten, illetve eddigi szerződéses árképzésük alapján értékesíthetik. A távhő ellátási rendszere azért más, mert az lokális termelés eredménye, itt tehát nincs országosan összekapcsolt hálózat. Amely városokban távhőszolgáltatás működik, ott a szolgáltatást mindig különálló fűtőerőmű, kazán vagy egyéb hőtermelő berendezés biztosítja, a távhő szállítása ugyanis nem gazdaságos. Ilyen helyi monopóliumból nagyjából 150 van az országban, a mostani intézkedés tehát ezen a piacon sokkal több, ám kisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező szereplőt sújt. Helyhez kötöttsége miatt a távhőszolgáltatást nem nagyon érdemes öszszehasonlítani sem az áram-, sem a gázszolgáltatással.
Fotó: Németh Dániel
MN: Milyen tényezők határozzák meg az energiaszolgáltatások árait? Mennyi mozgásterük volt eddig a szolgáltatóknak az árképzésben?
MI: A lakossági fogyasztói ár tekintetében eddig sem volt mozgástér. A számlán szereplő összegnek három fő komponense van, ezek közül kettő hatóságilag költségalapon, egy pedig - a primer energiahordozó, mint a földgáz, a paksi uránérc vagy a szén értéke - a világpiaci ár szerint, de szintén a Magyar Energiahivatal által meghatározott, illetve elismert árelem. Utóbbiak árát a magyar kormány nem tudja befolyásolni; azt a hazai nagyerőművek - az importforrások kereskedői meg pláne - annyiért árulják, amennyiért a piacon épp el tudják adni. Az energiahordozók ára, illetve az átviteli és elosztórendszerek költségeit fedező hálózati szállítási tarifa adja a végösszeg egy-egy, összesen tehát a kétharmadát. A többi adótétel. Lakossági fogyasztás esetében a hálózati szállítási tarifát és az árrést is a Magyar Energiahivatal állapítja meg, Magyarországon ugyanis az árképzés mind az átviteli, mind a szolgáltatórendszerek esetében költségalapon történik. Ez azt jelenti, hogy a hivatal az összes szolgáltatót - legyen az nagy átviteli rendszer, mint a Mavir, a Földgázszállító Zrt., vagy elosztóhálózati cég, mint az E.ON, az Elmű-Émász, a Démász vagy a Kögáz, a Főgáz - általában négyéves, esetenként ennél is rövidebb árciklusonként átvizsgálja. A szolgáltatók költségelemzést nyújtanak be, a hivatal pedig auditálja az egyes szolgáltatók kiadásait - a bérköltségtől kezdve a gépjárműhasználaton át a karbantartáson és a bányakapitánysági díjon keresztül az ügyfélszolgálatig. A hivatal dönti el, hogy a költségek jogosak vagy sem, az illetékes miniszter pedig ez alapján hirdeti ki azt a fajlagos árat, amely mellett az adott szolgáltató vagy elosztórendszer működni tud. A miniszter állapítja meg azt is, hogy az elosztórendszereket tulajdonló és üzemeltető cégek köbméterenként mennyiért szállíthatják a gázt, kilowattóránként mennyiért juttathatják el az áramot a fogyasztókhoz. Tehát lényegében törvény szabályozza a megtérülést. Ezenkívül már csak az adó jellegű terhek szerepelnek a gáz-, illetve villanyszámlákon. Az ipari fogyasztók esetében annyiban más a helyzet, hogy ott csak a szállítási tarifák és az adóterhek fixáltak, a termék ára, illetve az árrés liberalizált. Ezért van az, hogy általában a közepes és annál nagyobb fogyasztók is évente tendereztetik az áram-, illetve gázbeszerzésüket, leszerződnek egy kereskedővel, aki számukra a legkedvezőbb ajánlatot teszi.
MN: Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint a szolgáltatók "óriási pénzeket kaszáltak a sávos tarifák rendszerével".
MI: A lakossági szférában és a hálózati, szállítási tarifák terén az elmúlt tizenöt évben teljes körű állami árszabályozás volt. Ha túlzott is lett volna esetleg néhány díjelem, ezeket bármely kormány ellenőrizhette volna. Emlékeim szerint pont az előző Fidesz-kormány alatt, a Magyar Energiahivatalt vezető Kaderják Péter idejében nőttek nagymértékben ezek a díjak és elismert költségek az áramszektorban.
MN: Ezzel együtt vásárlóerő-paritáson Magyarországon az elektromos és a földgázalapú energia drága.
MI: Vásárlóerő-paritáson igen, csakhogy amikor költségalapú árképzésről beszélünk, akkor ezt egyszerűen nem lehet figyelembe venni. A földgázt a Gazprom vagy más kereskedők nekünk annyiért adják, mint a cseheknek vagy a németeknek, ahogy a Siemens egy erőművet is ugyanannyiért ad nekünk, mint Európában bárki másnak. Az pedig, hogy nálunk a bérek ilyen alacsonyak, nem az energiarendszertől függ. Az Európai Unió hivatalos összesítése, az ún. Household Energy Price index legutóbbi, októberi összehasonlításából az látszik, hogy Budapesten az áram fajlagos piaci ára kilowattóránkénti 17 eurócent körüli, ami az uniós fővárosok sorában negyedik legolcsóbbnak számít: csak Athénban, Helsinkiben és Párizsban lehet olcsóbban áramhoz jutni.
MN: Az árcsökkentés csak a lakossági fogyasztókat érinti, ez alapján pedig kézenfekvőnek látszik, hogy a szolgáltatók az ipari fogyasztókra kirótt pluszterhek által finanszírozzák meg a kötelező lakossági engedményeket.
MI: Az energiahivatal már meg is emelte az ipari fogyasztók hálózathasználati tarifáit. Mi azt számoltuk, hogy egy átlagos autógyár, pékség vagy fröccsöntő üzem - közepes vagy nagyfogyasztó - idéntől nagyjából 10 és 20 százalék közötti árnövekményt lesz kénytelen elszenvedni. Hogy pontosan mennyit, az komplikált képlet eredménye, egyrészt azért, mert a különböző feszültségszinteken is nagy eltérések lehetnek a Magyar Energiahivatal által meghatározott árakban, másrészt mert a fogyasztási jellemzőik jelentősen eltérnek. A szolgáltatók bevételei azért is igen bizonytalanok, mert óriásiak a regionális különbségek. Az Édász területén például, Észak-Magyarországon sok az ipari fogyasztó: az Audi, a Rába, a Mal és a többi. Borsod megyében viszont, az Émász területén alig van gyár - pékségek, kisebb üzemek, néhány mezőgazdasági cég. A két térségben a lakossági és ipari fogyasztók aránya teljesen eltérő, következésképp az ipari szektorra háruló terhek az Émász területén sokkal kevésbé szétteríthetőek. Meggyőződésem: ilyen feladata, mint amilyet most kapott, a Magyar Energiahivatalnak még nem volt. A kormány épp az ünnepek előtt jelentette be a rezsicsökkentést, amikor egy állami hivatalban egyébként sincsenek már sokan. 'rült kapkodások lehettek, és nagy kétségeim vannak a tekintetben, hogy a Magyar Energiahivatal mennyire tudta ezt a munkát precízen elvégezni. Egy normál ár-felülvizsgálati eljárás - amikor felmérik a költségeket és bődületes Excel-táblák, statisztikák és szakértői anyagok alapján kikalkulálják a hatósági árakat - legalább három, inkább hat hónapig tart. Ehhez képest most az apparátusnak - az új számok alapján - tíz nap alatt kellett átalakítania az egész rendszert. Lényegében vak becslés alapján voltak kénytelenek kihirdetni az idei, ipari és lakossági fogyasztókra vonatkozó villamosenergia- és gázhálózati tarifákat. Van egy másik elem, amiről kevesebb szó esik, ez pedig a megújuló energia támogatási rendszere. Magyarországon több száz megújulóenergia-termelő - szélpark, biomassza, biogáz, napelem - üzem működik, amelyek tekintélyes mennyiségű áramot termelnek. Ahhoz azonban, hogy rentábilisak maradhassanak, nagyjából a piaci ár kétszeresét kapják a Mavirtól: tehát a durván 15 forintos kilowattóránkénti piaci ár helyett nagyjából 30-at. Ez Európában majd' mindenhol így van, ahhoz ugyanis, hogy a bank pénzt adjon ezekre a beruházásokra, a megújulóenergia-termelők kiemelt támogatásra szorulnak. Mindeddig minden fogyasztó Mari nénitől az Audiig a fogyasztásának egy bizonyos, arányos részét ebből az ún. zöld csomagból kellett, hogy megvásárolja. Így járult hozzá minden fogyasztó arányosan a megújuló energiák meghonosításához. A trükk most az, hogy a lakosságot január 1-jétől ebből a számításból kivették, így a lakosságot kiszolgáló szolgáltatók idéntől már nem kötelesek ebből a - kétszeres árú - zöld csomagból elektromos áramot vásárolni. Így olcsóbban lehet ellátni a lakosságot, viszont a zöld termelés ettől még szinten maradt, a költségeit pedig szétpasszírozzák az összes ipari, üzleti fogyasztó között. Ma tehát egy átlagos üzem legalább 10-20 százalékkal több zöld áramot kénytelen benyelni, mint 2012-ben.
MN: Az elektromos áram piacán a költségek áthárítása az ipari fogyasztókra terhelheti az engedmények okozta kiesést - de mi a helyzet a földgázzal?
MI: A gáz esetében is keresztfinanszírozás látszik. De ne gondoljuk azt se, hogy a lakosságnak tett áramárkedvezményeket a már részletezett átterhelések fedezni tudják. A tarifák áthangszerelése és a zöld csomagok áthárítása a lakossági árak csökkenésének csak a töredékét fogja kompenzálni, azaz a szolgáltatók összességében nagyot buknak az egészen. Voltak a rendszerben egyedi, néhány energiacégre jellemző túlköltekezések, de erre nem megoldás a fűnyíróelvszerű csökkentés. A szolgáltató gyakorlatilag annyit tud csinálni - ami egyébként már két-három éve, a Robin Hood-adó, majd a válságadó és a rezsimoratórium megjelenése óta látható tendencia -, hogy minimalizálja a működési költségeit. Teljesen le fogják csökkenteni az alvállalkozói megrendeléseiket, ami miatt óriási beszállítói rendszerek mennek tönkre. Tudok olyan nagy áramszolgáltató cégről, amely az idei első negyedévben az összes alvállalkozójának konkrétan nulla megrendelést ad. Magyar kisvállalkozók munkáiról, oszlopfestésről, kábelfektetésről, árokásásról, korrózióvédelemről beszélünk. Márpedig ha mondjuk egy pár millió forintos folyószámlahitellel küzdő 10-20 fős kis kft. negyed évig nem kap megrendelést, azonnal bedől.
MN: Kiváltképp, ha az ő energiaköltségei is érzékelhetően megnövekednek.
MI: Egy átlagos kis-, illetve középvállalkozónál vagy nagyüzemben egyaránt brutális, 10-20 százalékos energiaköltség-növekményre lehet számítani idén. Rengeteg olyan energiaintenzív ágazat van Magyarországon, ahol az áram vagy a gáz az egyik legfontosabb költségelem. Nekik most a derült égből, ünnepek előtt váratlanul beesett egy 10-20 százalékos árnövekmény. Egy autóhuzat-gyártó üzem nem december 27-én kezdi el eladni a 2013-as termékét - ekkor már normál esetben a jövő évi eladás 70-80 százaléka le van kötve. A hazai kkv-szektort ez az egy intézkedés önmagában veszteségbe sodorhatja.
MN: A Fidesz munkacsoportot állít fel, hogy ellenőrizze az árcsökkenéseket. Milyen módszerekkel lehet ezt egyáltalán betartatni?
MI: Ezt szakmai oldalról nem tudom értelmezni, ilyenformán ez egy politikai szlogen - a szolgáltató ugyanis nem tud trükközni. Egy hatósági rendelet szövegében megjelent fix tarifáról beszélünk, tehát a lakossági ár és a szállítási tarifa tekintetben gyakorlatilag nincs is mit ellenőrizni. Ezek minden egyes eleme hatóságilag meghatározott. Azt ugye senki nem gondolja, hogy ez úgy működik, hogy a cégvezetés leszól a számlázásra Joli néninek, hogy itt-ott kevesebbet pötyögjön be a gépbe. Minden szolgáltató számlázórendszerrel dolgozik, amit ezekben a pillanatokban is informatikusok sora igyekszik - megjegyzem, őrületes pénzekért - átállítani a Magyar Energiahivatal által meghatározott új tarifákra. Több százezer számláról, gépi kalkulációkról és informatikai automatizmusokról beszélünk.
MN: Németh Szilárd kormánypárti képviselő kész bármilyen jogszabályt beterjeszteni annak érdekében, hogy a szolgáltatók ne hárítsák át a pluszterheket az ipari fogyasztókra. Ez törvényileg miként megvalósítható?
MI: Ez a kijelentés is nehezen értelmezhető annak a fényében, hogy az új tarifastruktúrában a korábbinál jóval nagyobb teher nehezedik az ipari fogyasztókra a megújulók kötelező átvétele és a szállítási tarifák terén, ami kizárólag a jogszabályok módosítása miatt van így. Ha valaki ezzel nincs kibékülve, akkor inkább a szegény energiahivatalt kéne ellenőriznie, hogy mit hagyott ki a kapkodás miatt.
MN: Rogán szerint az intézkedésnek köszönhetően a makrogazdasági folyamatok is pozitív irányt vesznek, hiszen csökken az infláció Magyarországon.
MI: A fogyasztói árindex figyelembe veszi a rezsiköltséget, aminek csökkenése önmagában valóban csökkentené az infláció mértékét. Csak hát az intézkedés másodlagos hatásaként a kis- és középvállalkozások energiaköltségei és előállított termékeinek árai nőni fognak, a család pénztárcája pedig nem lesz vastagabb attól, ha ezentúl az egyre drágább kenyérért meg ruháért fizeti ki azt a pénzt, amit megspórol a rezsin. Nemzetgazdasági szempontból aggasztó továbbá, hogy nem látni a 2013-as költségvetésben az intézkedés okozta áfakiesés fedezetét. Márpedig azzal, hogy kisebb bázison számítódik ki a 27 százalék, a villany, a gáz és a távhő árainak csökkentése együttesen kalkulálva súlyos tízmilliárdokkal rövidíti meg a költségvetést. A piaci árak ilyen, fűnyíróelvszerű eltérítése egyébként is a létező legpazarlóbb energiapolitika. Évtizedek óta létező módszertani elem az ún. szociális tömbtarifa, ami kimondottan a kisháztartások energiaköltségeit igyekezett mérsékelni. Nem mondom, hogy ez a feltétlenül követendő megoldás, de még mindig jobb, mint mindenütt levágni, miáltal az összes rózsadombi villa és lakossági tarifán vételező céges fogyasztó is élvezi a kedvezményt. Ha egy villában, ahol a medencét kell keringtetni, a kertet locsolni és a díszvilágítást működtetni, a havi villanyszámla nem ötvenezer forint lesz, hanem csak negyvenöt, az a jómódú családnak keveset számít - miközben forintosítva épp ők, a tehetősebbek élveznek jelentősebb kedvezményt. Ez nemzetgazdasági szinten iszonyatos pazarlás.
MN: Az index.hu-nak májusban arról beszélt, hogy a különadók megjelenése, a hatósági árszabályozás, illetve a kikapcsolási moratóriumok ellátási problémákhoz vezethetnek. Az új fejlemények, gondolom, felgyorsítják ezeket a folyamatokat.
MI: A cégek a karbantartás minimálisan elvárható színvonalát sem tudják feltétlenül tartani. Kizárólag hibaelhárításra koncentrálnak majd: ha elromlik egy trafó, kicserélik, ha leszakad egy vezeték, megjavítják, de tervszerű karbantartás nem lesz. Egyre gyakoribb és egyre jelentősebb áram- és gázkimaradások jönnek majd. A rosszul karbantartott hálózatok különösen szélsőséges időjárási körülmények közepette vannak veszélyben. E folyamatnak már egy-két éven belül lesznek "eredményei", kivált azokon a gyérebben lakott területeken, ahol a hálózat már korábban is elhanyagolt állapotban volt.
MN: Milyen más módon lehetne csökkenteni a lakosság energiaellátásának költségeit?
MI: Az energiafelhasználás racionalizálására kéne koncentrálni. Egy lakóház leszigetelésével akár 40 százalékkal is csökkenthető az energiafelhasználása. Ennek nincs lényeges negatív hatása a szolgáltatókra nézve sem, mert csökken ugyan a volumen, de annyival kevesebb primer energiahordozót kell venni és feldolgozni. Mind a villany, mind a földgáz esetében az energiafelhasználás korszerűsítése az egyetlen járható út; ez húsz-harminc évre hatékonyabbá tehetné a felhasználást, és erre ráadásul rengeteg uniós forrást lehet lehívni. A rezsiárcsökkentés hosszabb távon nem tartható, elvégre a Gazpromot nem fogja érdekelni, hogy itthon a lakosság mennyiért veszi a gázt - ő azt világpiaci áron adja, és kész.
MN: Tartja magát az az álláspont, miszerint a rezsicsökkentés mögött a kormány azon szándéka húzódik, hogy átvegye az irányítást a ma még külföldi kézen lévő energiaszolgáltató cégek felett.
MI: Nem az az igazán megdöbbentő, hogy a kormány így gondolkodik, hanem hogy e szándékait a vezető tisztségviselők mennyire nyíltan vállalják. Nem vert túl nagy vihart, amikor november végén a 168 "rában megjelent egy riport Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy svábhegyi református templomban tartott előadásáról. Sajnos könnyen előfordulhat, hogy ezeket a mondatokat halljuk még a következő néhány év nemzetközi befektetésvédelmi pereiben. Megkérdezték tőle, hogy kiszámíthatónak találja-e a maga által vezényelt gazdaságpolitikát. Erre ő azzal felelt, hogy "megmondtuk: aki helytelenül privatizációs vagyonhoz jutott a természetes monopóliumok területén - energia, szennyvíz, víz, csatorna -, attól vissza fogjuk venni, mert önként visszaadja. Mert olyanok lesznek a feltételek. Ez kiszámítható, csak nem szeretik." Ezek nagyon erős mondatok. Az illetékes miniszter - hetekkel a most hatályba lépett módosítások előtt! - azt mondja, hogy olyan szabályokat fognak alkotni, amik kényszerítik a befektetőket arra, hogy visszaadják a szerinte "helytelenül" privatizált cégeiket. Ilyet egy európai kormánytagnak nem célszerű mondania, nemcsak stiláris okok miatt, hanem mert egy ilyen nyilatkozat fényében a washingtoni befektetésvédelmi bíróságon zajló esetleges perben a magyar államnak esélye sem marad.
MN: Lehet-e számítani a külföldi tulajdonú cégek kivonulására?
MI: Az valószínűtlennek látszik, hogy 2013-ban a nagy cégek kivonuljanak, hiszen akkora horderejű döntésről van szó, hogy értelemszerűnek tűnik megvárni vele a választásokat. Ha 2014-ben nincs váltás a vonatkozó gazdaságpolitikában, akkor el tudom képzelni, hogy kivonulnak. A piacon nagyjából ez a típusú gondolkodás van jelen. Ez azért is nagy baj, mert addig elsősorban a kkv-k járnak rosszul. A szolgáltatók végig fogják verni az egész rendszeren az őket ért károkat, és minden lehetséges terhet megpróbálnak lerázni magukról. A gázipar, a villamosipar, a távhőipar és a velük szerződésben álló alvállalkozó cégek százezres nagyságrendben foglalkoztatnak munkavállalókat Magyarországon. Minden utcában lesz olyan család, amely valamilyen formában megszenvedi ennek az intézkedésnek a negatív hatásait.
Névjegy1975-ben született Kisvárdán. Felsőfokú tanulmányait a cambridge-i egyetem közgazdászképzésén 2000-ben végezte, de már ezt megelőzően kipróbálta magát az energiaszektorban: 1999 és 2001 között a londoni Enron Europe Limited villamosenergia- és földgáz-kereskedelmi vállalatnál dolgozott. 2001 és 2002 között az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. energetikai ügyvezető igazgatója, majd változó pozíciókban - négy kormány alatt - 2001-től egészen 2010-ig állt az MVM alkalmazásában: előbb igazgatósági tagként, később kereskedelmi igazgatóként, majd vezérigazgató-helyettesként. Végül 2008 májusától 2010 júliusáig a cég vezérigazgatója volt. Helyére a kormányváltást követően a Nyerges Zsolt bizalmasaként ismert Baji Csabát nevezték ki. Tavaly óta a gázhálózatokat, erőműveket tulajdonló és üzemeltető energetikai csoport, az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. energiacsoport vezérigazgatója. |
