Januártól korlátozzák a Budai Várnegyed térhasználatát, akár a tüntetéseket is megtilthatják

  • narancs.hu
  • 2018. december 29.

Belpol

Épp mikor Orbán Viktor hivatala a Várba költözik, szigorítják a közterület-használatot.

2019. január elsejétől a Budai Palotanegyedben rendeltetésszerű és turisztikai célú térhasználatot engedélyeznek csak továbbra is korlátozatlanul – írja a napi.hu a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletre hivatkozva. Egyéb esetben csak a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. engedélyével és a meghatározott használati díj megfizetése után lehet a közterületet használni.

Természetesen nemzeti ünnepekhez kapcsolódó hivatalos állami, valamint kiemelt fontosságú rendezvényeket, továbbá állami protokolláris rendezvényeket ezután is lehet a Budai Palotanegyedben tartani. Még csak ezután lehet majd igazán.
Minden más közterületi használatra azonban szerződést kell kötni a vagyonkezelővel, aki a használatba adást megtagadhatja.

Például, ha úgy látják, a kezdeményező által megjelölt használati mód, tevékenység sérti a Budai Palotanegyed mint nemzeti emlékhely méltóságát.

A szabályozásból a napi.hu szerint is az következik, hogy például tüntetések megtartását simán el lehet majd utasítani.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.