A Pegasus-ügy és a társadalom, amelyet hidegen hagy

Jelblokkoló tokban

Belpol

Két hónapja tudjuk, hogy a magyar kormány az izraeli NSO cég kémfegyverével, a Pegasussal figyelt meg többek között újság­írókat és ellenzéki üzletembereket, politikusokat is. Legutóbb lapunk munkatársáról, Németh Dániel fotóriporterről derült ki, hogy feltörték a telefonját. Vajon miért nem rázza fel ez a mocskos ügy a társadalmat, és mi lesz velünk, ha átalusszuk ezt a botrányt is?

Jelblokkoló tokot már néhány ezer forintért is lehet venni, de a minőségibb darabokért több tízezret is elkérnek. Cipzárral vagy tépőzárral csukható, fémmel bélelt kis tasakról van szó, amelybe a mobil készülékünket helyezve megszűnik annak hálózati kapcsolata, és így a követhetősége, illetve a lehallgathatósága is megnehezül. Szívesen összehasonlítanánk a jelenlegi magyarországi árakat az egy évvel ezelőttiekkel, csakhogy egy évvel ezelőtt még azt sem tudtuk, ilyesmi egyáltalán létezik. Vagy ha feltételeztük is, hogy igen, nem kerültünk a közelébe, hiszen olyan felhasználói körök játékszerének tűnt, amelyekhez nem volt addig közünk. Ehhez képest a minap olyan beszélgetésnek voltam fül- és szemtanúja, hogy sajtóban dolgozók egymás jelblokkolóit nézegetve vitatták meg az egyes termékek ár-érték ará­nyát. Egyelőre úgy tűnik, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország legmocskosabb megfigyelési ügye közvetlenül csak az ő életükre és munkavégzésükre van hatással – de ez egyben a magyar társadalom önvédelmi reflexeinek, szabadságeszményeinek és egyáltalán a külvilágra történő odafigyelésének válságos állapotáról is fájdalmasan pontos kórképet ad.

Alig több mint két hónap telt el azóta, hogy a Direkt36 portálon megjelent egy nemzetközi együttműködésben készült tényfeltáró cikk arról, hogy a magyar kormány információszerzésre használta fel újságírók, üzletemberek, ellenzéki médiaszereplők és politikusok ellen is az izraeli NSO Group nevű kibercég Pegasus nevű kémszoftverét. A szoftver kifejezés kissé félrevezető is ebben a helyzetben; szoftvernek elsősorban a mindennapi életben praktikusan felhasználható programokat szoktuk nevezni – táblázatkezelőt, szövegszerkesztőt, játékot, vagy a rissz-rossz fotóink feljavítását segítő alkalmazást. Ehhez képest a Pegasus inkább egy kiberfegyver, amelynek a használata komoly következményekkel járhat. Gyerek kezébe nem való, autokrata kormányéba meg még kevésbé. Persze, autokratikus tendenciájú államok attól függetlenül használják, hogy a gyártó elvileg csak szigorú feltételekkel – és nem utolsósorban az izraeli kormány engedélyével – adhatja azt el az érdeklődőknek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.