A „legsürgősebben szükség volna a típustervezés nagyarányú beindítására a családi házak területén” – számolt be egy párthatározatról a Magyar Építőművészet c. folyóirat 1955-ben. S lám, alig telt el néhány évtized, 2015-ben megjelent egy újabb kormány(párt)határozat a lakossági építkezések támogatása és az épített környezet minőségének növelése érdekében tájegységi karaktereket hordozó nemzeti mintaterv-katalógus kidolgozásáról.
A hír hallatán erős nyugtalanság támadt építészkörökben. A kormány direktívája végrehajtókká, építési művezetőkké degradálja az építészeket – vélekednek egyesek, míg mások attól tartanak, hogy a típustervek még a szűkös családiház-tervezői piacról is kiszoríthatják a tervezőket. Megint mások szerint az építészet nem a négy–nyolc évenként változó pártpolitikai és kamarai választmányok ügye, és aligha örülhet bárki is, hogy a Horthy-barokk és a szocreál után itt a „magyaros”.
Talán a berzenkedés miatt, talán egyszerű ügyetlenkedés okán a Lechner Tudásközpont végül csak idén áprilisban írta ki a Nemzeti Mintaterv Katalógus létrehozását célzó országos ötletpályázatot. A kiírás szerint a pályázat célja, hogy az építők számára összeálljon egy olyan típusterv-választék, amelyből ízlésük, családi összetételük, mindennapi elfoglaltságuk, az adott helyszín és a pénztárcájuk függvényében választhatnak tervet családi házuk megépítéséhez.
| ||
A pályaművek nyomán készülő típustervek megfelelnek majd az egyszerű bejelentési kötelezettség hatálya alá tartozó tervdokumentációk műszaki szintjének, így az építtetőnek semmi dolga nem lesz vele, feltéve, hogy a terven nem változtatnak a megvalósítás során. A pályázat másik része azoknak a „Kádár-kockáknak” az átdolgozására, korszerűsítésére vonatkozott, amelyekből becslések szerint 800 ezer épült annak idején.
A pályázat teljesen nyitott volt, bárki indulhatott, nemcsak a jogosultsággal rendelkező építészek, hanem egyetemi hallgatók, sőt elvileg olyan műkedvelők is, akiknek mondanivalójuk volt a témában. Az ötletpályázaton díjazott tervekből a kiírás szerint a Lechner Tudásközpont kiállítást szervez, interneten elérhető digitális adatbázist hoz létre és nyomtatott kiadványt is készít.
A pályázóknak már a pályamű benyújtásakor hozzá kellett járulniuk ahhoz, hogy terveiket elfogadásuk és megvásárlásuk esetén a továbbiakban külön jogdíj és jognyilatkozat nélkül felhasználják. Arról is előre nyilatkozniuk kellett, hogy a tervfeldolgozás során kívánnak-e konzultálni a tervüket felhasználó ajánlattevővel.
A megvételt nyert pályaműveket ugyanis ettől a pályázattól teljesen független közbeszerzés keretei között kiválasztott tervezők dolgozzák majd fel és öntik műszaki tartalom szempontjából egységes formába, elkészítik az épület információs modelljét és látványtervét – így ezek értelmezhetőek lesznek konkrét tervezési helyszín hiányában is.
Az ilyen módon továbbdolgozott tervanyag alkotja majd a Nemzeti Mintaterv Katalógust. A pályázatot kiíró tudásközpont által szemléletformálóként beharangozott tervgyűjtemény az ígéret szerint jól adaptálható lesz az egyedi építési helyszínekhez, a településképi arculati kézikönyvek előírásaihoz, miközben kiváló kortárs építészeti minőségű, az építtető családok számára kiszámítható bekerülési és üzemeltetési költségű családi házak mintaterveit tartalmazza.
| ||
Teendő pedig lenne
A kormány szerint tehát ismét eljött a pillanat, hogy a gazdasági, technológiai, társadalmi és településkép-formálás kapcsán támasztott elvárásaik alapján „újabb 50 évre definiálják az ország és a települések arculatát”, méghozzá úgy, hogy „biztosítsák a korszakra jellemző családmodellek számára a szükséges életteret és a lehetőséget a magyar családok gyarapodásához”.
Tény, hogy a volt szocialista országok közül nálunk a legsiralmasabb a vidék képe. Ez alatt nem a szegény és gazdag különbsége értendő, hanem a falu egységes képét szétroncsoló, egyénieskedő kivagyi viselkedés, a kitűnni vágyás eltorzult esztétikája, amelynek hátterében súlyos társadalmi, gazdasági okok húzódnak – véli a pályázaton induló Csomay Zsófia építész, aki szerint ezekhez az értelmetlenül szervezett, túlformált épületekhez képest egy utcasor, amely csak Kádár-kockákból áll, kifejezetten megnyugtató, hiszen idézi azt a faluképet, amelynek a legfontosabb tulajdonsága a „sorozat” esztétikája volt, ami szimbolizálta a falu lakóinak homogenitását.
A kitűnni vágyás, a gazdagság csak a rendszer meghatározta keretek közt mutatkozott meg, soha nem rombolta szét a „sorozat” igazságát. Amelyik ház kitűnt ebből a sorból, annak a tartalma is más volt (iskola, templom, kocsma, bolt). Ezt a faluképet az életmód azonossága, az ökonómiára törekvés, az észszerűség alakította ilyenre évszázadok folyamán. A pályázat kiíróját talán az a jó szándék vezette, hogy olyan mintaterv-katalógus szülessen, amely segíti a lakosságot a jó választásában, megakadályozza az esztétikailag elfogadhatatlan épületek születését – teszi hozzá Csomay Zsófia.
| ||
A feltételezett jó szándék ellenére a Magyar Narancs által megkérdezett építészek szerint több dilemma is felmerül a pályázattal kapcsolatban. (A Lechner Tudásközpontot hiába kerestük meg kérdéseinkkel, nem kaptunk válaszokat.) Először is, az építészeti etika szerint kevéssé magyarázható, hogy az elképzelések szerint bruttó 500 ezer forintért megvásárolt tervet – amelynek az Építész Kamara által meghatározott értéke ennél lényegesen nagyobb – egy erre a célra összeverbuvált csapat dolgozza tovább.
Ha egy terv idegen kézbe kerül – még ha a konzultációs lehetőség adott is –, az alapjaiban változhat a módosítgatások nyomán. Egy ilyen procedúrában a terv elveszítheti a „lelkét”. Másrészt a pályázaton való részvétel kötelező kellékeként a tervezőknek előre le kell mondaniuk minden jogról, így hivatalosan nem lesz közük a végső tervhez. Így akárhány ház épül is a terv alapján, további pénzt nem látnak belőle. Az építtetők jelen állás szerint ingyen jutnak hozzá a dokumentációhoz.
A pályaműveket egy héttagú – különböző szakmai grémiumok által delegált tagokból álló – zsűri rangsorolja. Kicsit soványkának tűnik ez a csapat ahhoz képest, hogy a kiíró által „országos jelentőségűnek”, „az ország arculatát 50 évre definiálónak” tartott tervgyűjteményt kellene összeválogatni. Kicsit vékonykának tűnik a büdzsé is a megjelölt nagy ívű célokhoz, hiszen a pályázat összdíjazása bruttó 75 millió forint, ennek a többszörösét is kiosztják egyetlen presztízsépület építészeti tenderén.
Nemzeti karaktert!
A fentieknél jóval nagyobb ellenérzést váltott ki, hogy a kiírásból és a pályázók kérdéseire adott válaszokból egyértelműen kitűnik: a bírálatnál a „nemzeti” karakterű terveket részesítik előnyben, bár a fenntarthatósági szempontokat és a korszerű építéstechnológiai megoldásokat is figyelembe veszik.
Ez nem csupán azért visszatetsző, mert a kormány még egy családiház-építészeti tervpályázatot sem tud úgy kiírni, hogy ne öntse le nemzeti mázzal, de azért is, mert korunk építészete éppen a klímaválság és a tömeges szociális lakhatási igények kielégítésére keres hathatós válaszokat; önmagukban is bonyolult problémákról van szó, felesleges ezeket üres esztétizáló politikai elvárásokkal megterhelni.
Végezetül még egy apróság. Tegyük fel, hogy a hétköznapi építtetők valóban a tervkatalógusból választanak, majd az alapján építik fel gyarapodó családjuk otthonát. Tegyük fel azt is, hogy a mintatervek mindegyike kiváló. Ezek önmagukban is erős feltételezések, hiszen mindenkinek vannak egyéni igényei, minden család, település, utca és telek más adottságú. Egy típusterv ritkán alkalmazható változtatás nélkül.
Jól bizonyítják ezt a Kádár-korszak kockaházai, bár azok jobbára „alattvalói” képzeletben születtek, a családiház-építéshez föntről kibocsátott, misztifikált típusterv valójában csak kései fattyúhajtás volt. Az Építésügyi Tájékoztató által kiadott szocialista típusterveket az építtetők azután különféle díszítőmotívumokkal, a homlokzatok „vakolatplasztikájával” próbálták egyénivé tenni.
| ||
De ha az ország népe egy emberként építene is a katalógusból, valóban összeállna így a vágyott, esztétikus utcakép, településarculat? Nem kellett volna a pályázat kiírása előtt egy mélyebb, strukturális kutatást végezni, ami nem az egyes házak esztétikájára fókuszál, hanem településszintű kérdésekkel foglalkozik? A szeptember végére ígért eredményhirdetésen viszont legalább kiderül, hogy milyen is az igazi „nemzeti” családi ház.
