Jövő héten döntenek Vásárhelyi János feltételes szabadlábra helyezéséről

  • narancs.hu
  • 2024. február 22.

Belpol

A bicskei gyermekotthon volt pedofil igazgatója eddig nagyjából hét évet és három hónapot tölthetett a rácsok mögött. 

Jövő héten ül össze az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa Vásárhelyi Jánost a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében. A döntés tétje, hogy az elítélt több mint két évvel a teljes ítélet leülése előtt feltételesen szabadlábra helyezik, vagy továbbra is fegyházban kell maradnia – értesült a Válasz Online

A lap ismerteti, Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 2019-ben jogerősen 8 év fegyházbüntetésre ítélték azzal, hogy a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A második ellene született ítélettel 2021-ben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt marasztalták el, akkor két év három hónap börtönre azért, mert helyettesével, K. Endrével igyekezett eltussolni a szexuális bűnelkövetést. Helyettese arra vette rá Vásárhelyi egyik áldozatát, hogy vonja vissza korábbi vallomását.

Vásárhelyit összesen 10 év 3 hónapra ítélték, de mivel egyik tette elkövetésekor sem volt még jogerős ítélet ellene, megillette az a kedvezmény, hogy a két bírósági döntést összbüntetésbe foglalják.  A Székesfehérvári Törvényszék 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésben állapította meg Vásárhelyi János büntetését, a férfi legkorábban ennek kétharmadának letöltése után, vagyis hat év két hónap után szabadulhat. 

A lap szerint 2023 januárjában egyszer már tartott az illetékes bv-csoport egy meghallgatást a volt bicskei gyermekotthon igazgatójának feltételes szabadlábra helyezéséről. Mivel az elítélt már a jogerős ítélet megszületése előtt éveket töltött előzetes letartóztatásban, így büntetésének kétharmada, a hat év két hónap már letelt. A büntetés-végrehajtásnak emiatt indítványoznia kellett a bv-bíró döntését, jelezve az álláspontját, hogy támogatja-e a szabadlábra helyezést. Az indoklást nem ismeri a lap, de azt a törvényszék szóvivője megerősítette, hogy ezt a bv-bíró nem támogatta, a gyerekotthon volt igazgatója 2023 januárjában nem szabadulhatott, továbbra is fegyházban kellett maradnia.

Közben eltelt egy év, jövő héten újabb meghallgatást tartanak, amin ismét döntenek a kérdésről. A bv-bíró a felek meghallgatása után dönt arról, hogy Vásárhelyit feltételes szabadlábra helyezik-e, vagyis kiengedik-e a börtönből, vagy továbbra is fogva tartják. 

A lap számításai szerint eddig nagyjából hét évet és három hónapot tölthetett rácsok mögött, tehát a meghallgatáson arról dönthetnek, kiengedik-e két év három hónappal összbüntetésének letelte előtt.

Vásárhelyi ügye belpolitikai vihart kavart, ugyanis kiderült: Novák Katalin köztársasági elnök kegyelembe részesítette K. Endrét, a volt igazgató bűntársát. Váráshelyi K. Endrénél elérte, hogy az egyik áldozatot bírja rá a vallomása visszavonására. Novák Katalin lemondott, akit Balog Zoltán követett, aki a református zsinat elnöki posztjáról távozott. Ahogyan Varga Judit is visszavonult a közélettől, ugyanis az elnök döntését neki kellett ellenjegyeznie igazságügyi miniszterként. 

Címlapképünk illusztráció. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.