Jövőre 20 százalékkal emelik a rabok havi munkadíját

  • narancs.hu
  • 2022. december 17.

Belpol

A fogvatartottak bére januártól nem lehet kevesebb 66 600 forintnál.

Januártól a fogvatartottak havi munkadíja nem lehet kevesebb 66 600 forintnál, óradíj alkalmazása esetén pedig 383 forintnál nem lehet kevesebb – írja a 444 Tóth Tamás bv. altábornagy BVOP Határozatok Tárában megjelent utasítása alapján.

A rabok havi munkadíja 2022-ben nem lehet kevesebb 55 800 forintnál, ami 321 forintos órabért jelentett. Ezek alapján most 10 800 forinttal emelik a havi munkadíjat, vagyis közel 20 százalékos emelésről van szó. A pénteki „köznevelési konzultáció” után ehhez képest a késő este megjelent rendelet szerint a kormány mindössze tíz százalékos béremelést „előlegez meg” a pedagógusoknak. A 444 ezzel kapcsolatban egyébként emlékeztetett: megint nem a béreket, csupán a tanárok szakmai pótlékát emelte meg a kormány.

A rabok béremeléséhez hozzátartozik, hogy a munkadíjukból levonnak nagyjából 20 ezer forintot a tartási díjhoz való hozzájárulásként, valamint körülbelül kétezer forintot a szabadulás utáni élet támogatására.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.