Publicus: a fideszes szavazóknak sem tetszik, hogy tanárokat rúgtak ki

  • narancs.hu
  • 2022. december 17.

Belpol

Csak 29 százalékuk tartja jogosnak az intézkedést a polgári engedetlenségre válaszul.

A magyarországi felnőtt lakosság 80 százaléka egyáltalán nem, további 3 százalékuk inkább nem ért egyet azzal, hogy szeptemberben és novemberben összesen 13 pedagógust bocsátottak el fővárosi gimnáziumokból, amiért polgári engedetlenségben vettek részt – derült ki a Publicus Intézet kutatásából, melyet a Népszava számára készítettek.

A megkérdezettek csupán 6 százaléka válaszolt egyértelmű igennel arra a kérdésre, egyetért-e a tanárok kirúgásával, akik azért folyamodtak többször is polgári engedetlenséghez, mert a kormány törvényileg korlátozta a jogszerű sztrájk szabályait. A munkabeszüntetéssel tiltakozó tanárok elbocsátása sok kormánypárti szavazónak sem tetszett.

A Fidesz-KDNP híveinek 54 százaléka szerint inkább nem kellett volna kirúgni a pedagógusokat, 29 százalékuk viszont inkább egyetért az intézkedéssel.

Az ellenzéki szavazóknál körében 99 százalék azoknak az aránya, akik nem értenek egyet a tanárok kirúgásával.

A felmérésből az is kiderül, hogy a lakosság 12 százaléka nem is hallott arról, hogy több tanárt kirúgtak a polgári engedetlenség résztvevői közül. Az iskolai sztrájk és a polgári engedetlenség híre azonban a legtöbbekhez eljutott: a megkérdezettek 98 százaléka jelezte, hogy hallott a tanárok munkabeszüntetéséről, ami 6 százalékkal magasabb arány mint, a korábbi, októberi adatfelvétel során. Az utóbbi hetek tüntetéseiről a válaszadók 94 százaléka hallott.

A legtöbben támogatják is a tanárok tiltakozását, az erre vonatkozó kérdésre a megkérdezettek 71 százaléka felelt egyértelmű igennel, 8 százalékuk pedig az „inkább igennel” válaszolt, de a politikai megosztottság ezen a téren továbbra is jelentős. Míg az ellenzéki szavazók 99 százaléka, a Fidesz-KDNP szavazóinak csupán a 40 százaléka tartja támogathatónak a tanárok és a diákok tiltakozásait.

A pedagógusok béremelését illetően valamivel nagyobb az egyetértés a két szavazótábor között: az ellenzékiek 100 százaléka, a kormánypártiak 78 százaléka szerint a jelenleginél magasabb fizetést érdemelnének a tanárok.

(Címlapképünk a tanárok és a diákok közös tüntetésén készült október 5-én, amikor a tiltakozók néhány órára elfoglalták Margit hidat.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.