Júliusban még az ingatlanmutyi miatt támadta, most mégis beállt Tüttő Kata mögé a Liberálisok belvárosi jelöltje

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 22.

Belpol

Megállapodtak. Ennyi.

„Legyen Tüttő Kata az V. kerület polgármestere!” – kezdi friss Facebook-bejegyzését Szabadai Viktor, amelyben bejelenti, mégis beáll az MSZP V.kerületi polgámester-jelöltje mögé, és nem indul külön.

Ez pedig fordulat.

Szabadai ugyanis július elején még azzal rúgta be az ajtót, hogy lesz „kire szavazni azoknak is, akik nem kérnek a belvárosi ingatlan-mutyiban érdekelt szocialistákból és csatolt részeikből”.

Szabadai Viktor

Szabadai Viktor

Fotó: MTI

Ezzel egyértelműen Tüttő Kata kényes helyzetére utalt, amelyről írtunk többször is.

A lényeg ez volt benne: DK, a Párbeszéd, a Momentum, valamint az MSZP épp azt a Tüttő Katát akarja indítani az V. kerületben, aki jelenleg épp a Hegyvidéken politizál önkormányzati képviselőként, de ez még a kisebb baj vele. Tüttőt ugyanis erős magánéleti kapcsolat fűzi Leisztinger Tamáshoz, akit bár baloldali oligarchaként szokás elkönyvelni, mégis feltűnően jól mozog a NER-ben, az V. kerületben pedig egy eléggé mutyigyanús ingatlanügybe mászott bele.

Szabadai ebben a helyzetben határozta meg magát úgy, mint ideális jelölt az ellenzéki szavazók számára.   „Ami biztos: se nekem, se a családom egyetlen tagjának nincsenek üzleti érdekeltségei a Belvárosban. És nem is lesznek. Én nem azért indulok, hogy tovább fosztogassam az V. kerületet. Az V. kerület valódi ellenzéki polgármester-jelöltjeként találkozunk a kampányban.”

Ehhez képest a mai, Tüttőt támogató bejegyzésében már nem tesz említést. Azt mondja: „Hosszú, küzdelmes időszakon vagyunk túl. De úgy érzem, végül sikerült jó megállapodást kötnünk egymással. Az volt a célunk, hogy a liberális választóknak minél erősebb képviseletet biztosítsunk a fővárosban. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a Fidesz olyan csapdát állított az ellenzéknek, amit csak együtt tudunk kikerülni. (...)A kampány hamarosan hivatalosan is kezdetét veszi. Én visszalépve a belvárosi polgármester-jelöltségtől az V. kerület 3-as számú választókörzetének leszek közös ellenzéki képviselő-jelöltje.”

Tüttő Kata korábban úgy nyilatkozott: nincs vagyonközösségben Leisztinger Tamással.

Ma délelőtt Sermer Ádám, a Liberálisok korábbi főpolgármester-jelöltje is bejelnette: visszalép Karácsony Gergely javára.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.