Visszalép Lukácsi Katalin Szolnokon, egy ellenzéki jelölt indul a Fidesz ellen

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 22.

Belpol

Újabb megállapodás.

Lukácsi Katalin visszalépett Szolnokon, ennek következtében a szocialista Radócz Zoltán lesz a közös jelölt a városban – értesült az atv.hu.

Az atv.hu azt írja, hogy Radócz mögött kilenc szervezet áll összesen. Hatan közülük jelölőszervezetként, ők lesznek tehát sorban azok, akik a választói lapon is megjelennek: Momentum Mozgalom, DK, LMP, Jobbik, MSZP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM). „Támogató szervezetként pedig a Szolidaritási Mozgalom, a Szolnok Város Fejlődésért egyesület és a Párbeszéd is jelen lesz, előbbi kettő ráadásul képviselőjelöltet is ad az a megállapodás értelmében.”

Lukácsi Katalin

Lukácsi Katalin

Fotó: MTI

A portál emlékeztet, hogy Szolnokon sem tűnt úgy, hogy létrejöhet az egység. „Július közepén még közös sajtótájékoztatót tartott Szolnokon a helyi MSZP, DK, Jobbik és LMP, ahol bejelentették, hogy szervezeteik megállapodást kötöttek a 2019-es önkormányzati választáson történő együttműködésről, ennek értelmében pedig az MSZP-s Radócz Zoltán indul a leköszönő Szalay Ferenc posztjáért.”

Ma már több visszalépés is történt az ellenzéki oldalon.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.