Júliustól törlesztheti a Jobbik az ÁSZ-büntetést

  • narancs.hu
  • 2018. június 11.

Belpol

331 millió forintot kell visszafizetniük.

Júliusban kezdik csökkenteni azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott támogatást állapított meg. A Magyar Államkincstár (MÁK) hétfőn átadja az adóhivatalnak a tiltott támogatást elfogadó pártokkal szembeni követelést – adta hírül az MTI.

Vagyis lassan el kell kezdeni törleszteni a Jobbiknak azt a 331 millió forintot büntetést, amelyet az Állami Számvevőszék szabott ki a párta egy eddig alig érvényesített szabályra hivatkozva. A 331 millió forint visszafizetendő összegen kívül további 331 millió forintot tart vissza az ÁSZ a választási eredmény alapján járó támogatásból, vagyis a teljes büntetési tétel tulajdonképpen 668 millió forint.

A kincstár hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: adók módjára behajtandó köztartozásként átadják azon pártoknál a végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), amelyek nem fizették be a központi költségvetésnek az ÁSZ által megállapított tiltott támogatás összegét. Mint írták, a Magyar Államkincstár azért, hogy zavartalanul készülhessenek a választásokra, április végéig egyetlen párttól se vonta le a tartozás összegét. A májusban járó támogatás összegét is kiutalta a kincstár az érintett pártoknak, ugyanakkor a költségvetési bevételek biztosítása miatt a Magyar Liberális Párttól és az Együtt – A Korszakváltók Pártjától levonta a tiltott támogatás értékét.
Ez a két párt ugyanis az országgyűlési választások eredménye alapján a jövőben már nem lesz jogosult állami támogatásra, így később nem lett volna miből levonni az adott összeget. A kincstár a következő négy évben is az állami támogatásra jogosult pártoknál a nekik járó támogatás összegéből júliusban vonja le, illetve kezdi levonni a megállapított összegeket.
Az ÁSZ jelentéseiben azt állapította meg, hogy a Jobbik 331,660 millió, az Együtt 9,815 millió, a Demokratikus Koalíció 8,245 millió, a Párbeszéd 7,525 millió, a Liberálisok 6,185 millió, az LMP 4,420 millió, az MSZP pedig 2,025 millió forint értékben fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást. 
A bírságot eddig egyedül az MSZP fizette meg a központi költségvetésnek.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.