Júniusig a bankoknak is át kell világítaniuk minket

  • narancs.hu
  • 2019. március 12.

Belpol

Igazolni kell a személyazonosságot, és nyilatkozni kell a közsszereplői státuszról.

A pénzmosás elleni törvény előírása szerint a pénzintézeteknek június 26-áig át kell világítaniuk az ügyfeleiket - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője kedden.

A 2017 júniusában életbe lépett pénzmosás elleni törvény nemcsak a banki, hanem az egészségpénztári, életbiztosítási ügyfelekre is vonatkozik. (Tehát, aki az elmúlt két évben nyitott bankszámlát, annak már nem kell azonosítania magát, de aki 2017 előtt, annak igen.)

Az intézkedés valamennyi ember biztonságát szolgálja, célja, hogy a számlák ne váljanak a pénzmosás finanszírozásának eszközévé - fogalmazott Binder István.

Az átvilágítás folyamata úgy néz ki, hogy a lakossági ügyfelek személyi okmányát, illetve lakcímkártyáját lemásolja a pénzügyi szolgáltató, majd az ügyfélnek alá kell írnia egy dokumentumot, amelyben arról nyilatkozik, hogy nincs kiemelt közszereplői státusza, vagyis nem állami cég elsőszámú vezetője és nem is politikus.

Vállalati ügyfelek esetén a cég nevében eljáró megbízott szintén személyazonosságát, illetve lakcímét kell igazolja, továbbá adószámát is meg kell adnia a teljeskörű ügyfél-azonosítás során - fűzte hozzá Binder.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.