Karácsony Gergely elkönyvelte a győzelmet

  • narancs.hu
  • 2024. június 10.

Belpol

Arra nem reagált, hogy Vitézy újraszámoltatná a szavazatokat. 

„Budapest szabad, zöld és szolidáris város, és az is marad. Köszönöm ezt a győzelmet nektek. Mert ez a győzelem azoké, akik nem engedték magukat becsapni. Ez a győzelem azoké, akik nem engedik, hogy megtörjék Budapest gerincét. Ez a győzelem azoké, akik ragaszkodnak a szabadsághoz, a demokráciához, a sokszínűséghez, az elfogadáshoz, az autonómiához.

Budapest újkori történetének talán legnehezebb öt éve után, a lejáratásomra költött tízmilliárdok és az ellehetetlenítésem miatt a várostól elvett százmilliárdok után, a ránk küldött propaganda és titkosszolgálat után, a szavazók becsapását célzó fideszes kampányterv után több szavazatot kaptam, mint 2019-ben, sőt, az összes választókorú budapestire vetítve többen szavaztak rám, mint bármelyik főpolgármesterre az elmúlt harminc évben” – írja a Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester. 

Karácsony mindösszesen 324 szavazattal verte meg a Fidesz által támogatott, LMP-s jelöltet, Vitézy Dávidot, aki még nem nyugodott ebbe bele, szeretné ha újraszámolnák a választásokat. Bármi is fog történni, a következő közgyűlésben senkinek nem lesz egyszerű dolga: a Fidesznek és a Tisza Pártnak 10-10, a DK-Párbeszéd-MSZP tömbnek 6, az MKKP-nak és az LMP-nek 3 képviselője lesz. 

„A jövőben a közgyűlést alkotó frakciók mellett arra a társadalmi koalícióra is építek, amely a programom támogatására civilekből, diákokból, szakszervezetekből, idősügyi szervezetekből jött létre. Elsődleges szövetségesek a Budapest-politikában továbbra is a megválasztott kerületi polgármesterek, pártállástól függetlenül, akiknek véleményét, akaratát semmilyen fideszes törvény nem tarthatja távol a Fővárosi Közgyűlés döntéseitől” – fogalmazott Karácsony Gergely. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.