Kásler négyezer újszülöttet vár a kormány meddőségi kezeléseitől

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. december 20.

Belpol

Ingyenessé teszik a meddőségi diagnosztikát és a gyógyszeres kezelést is, és már van Nemzeti Humán Reprodukciós Intézet is.

10,5 milliárd forintot fordít a kormány arra, hogy létrejöjjön egy egységes, meddőséggel foglalkozó ellátórendszer - közölte Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter pénteki sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint.

Kásler azután vázolta fel a kormány meddőségkezeléssel kapcsolatos terveit, hogy a csütörtöki Magyar Közlönyben már megjelent a rendelet, amely szerint hat meddőségi központot államosít a kormány.

Kásler most azt mondta, mivel a demográfiai kérdésen múlik mindig a nemzet jövője, ezért a kormány sok irányból támogatja a jelenlegi helyzet javítását. Így született döntés arról, hogy határozottan támogatják és egységesítik a meddőség kezelését.

Ennek keretében a férfiak és a nők meddőségi diagnosztikájának teljes költségét átvállalja a kormány 2020. július 1-jétől, a gyógyszeres kezeléseket pedig már januártól 100 százalékban támogatják.

A 2020 júliusától ingyenessé váló meddőségi vizsgálatok közfinanszírozásba történő bevonására a kormány éves szinten több mint 9 milliárd forintot biztosít, a még nem közfinanszírozott gyógyszerek közfinanszírozásba vonására pedig 1,6 milliárd forintot fordít az állam. A tárca becslése szerint az új intézkedésekkel akár több százezer forintot is spórolhatnak a rászoruló párok.

Kásler elmondta, hogy már október 1-jén létrejött a "Nemzeti Humán Reprodukciós Intézet" az Észak-közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő bázisán, és az intézetnek országos a hatásköre, feladata, hogy tartsa a kapcsolatot a szakhatóságokkal, valamint összehangolja és szakmailag irányítja a meddőségi központok hálózati tevékenységét.

Kásler bejelentette azt is, hogy jövő január 1-jétől a közfinanszírozott intézmények számára nem lesz teljesítményvolumen-korlát a beültetésekre, így akár esetleges igénynövekedés esetén is várakozás nélkül lehetne igénybe venni a közfinanszírozott meddőségkezelési programokat.

Kásler az MTI kérdésére elmondta: az állami intézetekben történő infrastrukturális és az asszisztált reprodukciós eljárások fejlesztésének köszönhetően négyezer újszülött világra jövetelét prognosztizálják 2022-re.

Azt is mondta, hogy Magyarországon 150 ezerre tehető a meddő párok száma, de szerinte nem egyszerűen genetikai, hanem egy civilizációs problémáról van szó, kialakulásához pedig az életmód is hozzájárul.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.