Kedden 14 iskola több mint 300 tanára csatlakozott a polgári engedetlenségi akcióhoz

  • narancs.hu
  • 2022. február 22.

Belpol

Egyre többen vesznek részt a pedagógusok sztrájkhoz való jogáért folytatott kiállásban.

Mint arról lapunk is beszámolt, a héten is folytatódik a pedagógusok múlt héten megkezdett polgári engedetlenségi akciója. Hétfőn 8 iskola több mint száz pedagógusa nem vette fel a munkát. Kedden pedig már 14 iskola közel háromszáz tanára tiltakozott munkamegtagadással. Mint ismert, a kormány sztrájkot ellehetetlenítő rendelete ellen állnak ki a tanárok. A rendelet előírja, hogy pedagógusoknak a sztrájk alatt is meg kell tartaniuk az óráik jelentős részét, és minden osztályban külön gyermekfelügyeletet kell biztosítani. A pedagógusok úgy értékelik, hogy ezzel elvették tőlük a valódi, látható sztrájk lehetőségét.

A 444.hu információi szerint a keddi akcióban az alábbi intézmények vettek részt:

  • A Móricz Zsigmond Gimnáziumban (Budapest) 21 tanár csatlakozott az akcióhoz.
  • A Kosztolányi Dezső Gimnáziumban (Budapest) 20 tanár vett részt a polgári engedetlenségi akcióban. Mottóként József Attilától idézték a Két hexameter című verset: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”
  • Ady Endre Gimnáziumban (Budapest) 31 tanár tiltakozott ma a tanárok sztrájkolását megakadályozó kormányrendelet ellen. Kimelték, a tanítványaik érdekeit szem előtt tartva cselekszenek.
  • A Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskolában (Budapest) a tantestület több mint fele jelezte hétfőn, hogy nem veszi fel a munkát. A polgári engedetlenségi mozgalomban résztvevőkről készült fotón 21 fő áll. A szülők biztosítva szolidaritásukról a tanárokat, ma ha tehették, nem vitték a gyerekeiket iskolába. „Mi, a Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola tanulóinak szülei, ezúton fejezzük ki szolidaritásunkat és támogatásunkat minden magyarországi pedagógus iránt, akik kiállnak magukért és a gyerekeink jövőjéért, külön kiemelve a mi iskolánk pedagógusait, akik nem félnek tenni!” – áll a szülők nyilatkozatában.
  • A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium (Budapest) 23 tanára csatlakozott az akcióhoz. „Megmozdulásunkkal kiállunk az oktatás jövőjéért, a felnövekvő generációkért és a pedagóguspálya széles körű társadalmi megbecsültségéért” – írták.
  • A Bethlen Gábor Általános Iskola És Gimnázium (Budapest) tantestületéből 30 pedagógus vett részt a megmozdulásban.
  • A Bányai Júlia Gimnáziumban (Kecskemét) 23 tanár élt ma a polgári engedetlenség eszközével.
  • A Hermann Ottó Gimnáziumban (Miskolc) 35 fő nem vette ma fel a munkát tiltakozásul.
  • A Pólya György Általános Iskola (Tatabánya) 35 pedagógusa állt ki közösen a sztrájkjogért.
  • Az Andrássy Gyula Általános Iskola (Vecsés) 24 tanára vett részt az akcióban.
  • A Madách Imre Gimnáziumban (Vác) 28 tanár döntött a polgári engedetlenség mellett.
  • A Leőwey Klára Gimnáziumban (Pécs) 2 tanár biztosan nem vette fel ma a munkát. 
  • A Beethoven Általános Iskolában (Martonvásár) 10 pedagógus vett részt a figyelemfelkeltő akcióban.
  • A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Vendéglátó Technikum, Szakképző Iskola És Kollégium 1 oktatója csatlakozott a megmozduláshoz.

 

(444.hu, lead-kép: a tiltakozásban résztvevő miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai és támogatóik)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.